Az adásról
Jelenleg Bakó Péter a világ legjobb horgásza. Nem mi mondjuk, nem ő mondja, hanem a világ legjobb horgászának tartott Steve Ringer állítja. 23 évesen tíz világbajnoki és tizenhét magyar bajnoki címet tudhat magáénak, de a számoknál érdekesebb az út, ami ezekhez vezetett. Eposzi hosszúságú nagyinterjú Bakó Péterrel, jó szórakozást!
- Miért nincs magyar horgászoknak Wikipédia oldala?
- Miről beszélget Steve Ringer, a közvélekedés szerinti legjobb horgász Bakó Péterrel, aki Steve Ringer szerint a legjobb horgász?
- Nem lehet elég korán elkezdeni: 1,5 évesen már horgászott, de beszélni csak később kezdett.
- Az örökölt versenyszellem, hatévesen hatkilós busa spiccbottal, és amikor asztalra kellett állni, hogy látszódjon a felnőtt versenyzők között, akiket amúgy megvert.
- Az első nagy verseny, és a háttérben megjelenő Walter Tamás.
- Hogyan kell veszíteni, és napszemüveg mögé dugott könnyek, és szerencsefaktor, amit azért lehet minimalizálni.
- A horgászat mentális sport.
- Út az Maros-WalterLand csapathoz, és az elszállás évei, majd a visszatérés a földre és az eredményekhez.
- Ellenkezés a feeder és a szülői akarat ellen.
- A method az egy terrorista módszer, és hogyan oszlik meg a szerencsefaktor az úszózás és a method feeder között.
- Mi Bakó Péter erőssége?
- Csoda meg tuti: ezek a szavak nem léteznek a horgászatban.
- 311 nap a vízparton, na, az már kontraproduktív volt.
- Amíg más bulizott és csajozott, én horgásztam.
- Termékszfejlesztés, mit lehet fejleszteni a tökéletes horgászboton és miért nincs még Bakó Péter nevével ellátott bot a piacon?
Nézd meg videón
Az adás leirata Gépi leirat a YouTube automatikus feliratából, hibákat tartalmazhat.
Parti arcok podcast ezt az adást a vodafone podcast pioneerses támogatja hogy egyre jobb minőségben és még sokáig készíthessük nektek a horgászatról szóló részeket ne feledjétek hogy ez a rész sem jöhetett volna létre ha nincs a fishinda úgyhogy ha szeretnétek támogatni minket töltsétek le az applikációt töltsétek fel a fogásaitokat és vásároljatok a fishinda marketplaceen sziasztok ez a parti arcok horgász podcast 76 adása ami külön hiszen olyan sztárvendéget
Sikerült meghívnunk ebbe a stúdióba aki még talán nem is ekkora név még nem volt nálunk aki nem más mint bakó péter a maros walterland team profi horgásza és akkor csak két számadat 10szeres világbajnok és 17szeres magyar bajnok ja és mindezt 23 éves korára tehát hogy nem lehet azt mondani hogy egy egy történelmi léptékű idő alatt hozta ezt össze hanem rekordidő alatt így van nagyon szépen köszönjük peti
Hogy el tudtál jönni hozzánk tényleg nagyon hálásak vagyunk köszönöm hogy megtiszteltetek a a meghívással és örömmel fogadtam miért van miért lehet az hogy hogy nincs wikipédia oldala tehát az hogy megtudjuk hogy hány éves vagy pontosan hány világbajnoki és hány magyar címed van ezt tőled kell megkérdezni a google erre nem mond semmit nagyon megtiszteli a kérdéset de én azt gondolom hogy hogy é ehhez még nagyon kisal vagyok
Szóval azért a wikipédián ott ott nem 23 éves szoktak az emberek megjelenni végképp nem horgás sportal de vár vár vár vár várjál teeh minden bugris mit tudom én fiszem [ __ ] színésznek van wikipédia oldala ahol még a kutyája neve is fönn van hát igen de azért a színészet nem összehastandó a horgászattal hát mi is é gondoljuk azt mondom hogy sajnos szóval ezt én horgászként abszolút azt
Mondom hogy sajnos de külső szemlőként is ezt mondanám meg nekem nem ez a legfőbb célom a a az életben főleg nem 23 évesel most arra koncentrálok hogy minél több versenyt nyerjek minél jobban odategyem magamat tényleg a versenyeken egy wikipédia oldal egy nagyon nagy megtisztelő gondolat de de azt gondolom nem rá é az én esetemben de hogy más magyar horgásznak sincs nagyon egyébként tehát a walternek sincs ez
Már mondjuk egy jó kérdés hogy neki miért nincs pedig ő tényleg van egy életműve 48 47 éves korára de sajnos még nem érte oda tényleg a horgássport hogy a wikipédiára felkerüljön pedig ha valakinek akkor neki ott lenne a én azt gondolom másik hogy interjút is nagyon keveset lehet veled találni a leg legutolsó amit találtam az a mindenami fader.lapunk.hu-n egy interjú amég még gyerek bakó petivel aki még
Tehát az életednek annak abból a szakaszából mikor az ilyen kisgyerekként a pörköltfőző versenyekről éppen upgradeltél a magyar horgássportnak mondjuk a nemzeti bajnokságába hát azt gondolom az egy régi cikz azóta voltak frissebb megjelenési cikkek meg egyébként azt hiszem podcast is volt már a mohosszal igen igen azt le azt igen e szóval szerintem voltak ilyen frissebb cikkek erre egyszerű a válasz hogy miért nincsenek vagy miért kevesebb sajnos ezt
Hozzáté hozzá szeretném tenni hog sajnos nincs elég időm ezzel foglalkozni szóval én indulok elég sok szakágban majd erre is gondolom kitérünk ezek mellett a szakágak mellett ennyi versenynap mellett ez az én esetemben ilyen 150 napot jelent körülbelül nem számoltam összes csak egy nagyjából sac per káv e a versenynap versenynap ezen kívül nagyon sok horgászat napom nincs én többet versenyzek a versenynapnál odaértem azt amikor amikor a versenyre
Felkészülök szóval hétfőtől mondjuk péntekig vagy hétfőtől szerdáig ezek mellett nem nagyon van időm ilyenekkel foglalkozni télen lenne télen meg legfőképpen az embereket nem is az hogy nem érdekli annyira a horgászat csak csak mindenki amikor egy horgászatról beszél akkor neki a nyár ugrik be hát igen de egyébként bocs csak annyi hogy ezt a műsort nagyon szeretik télen is hallgatni hál istennek úgyhogy úgog ezürtem hogy most hívtatok meg
És nem nyáron mert nyáron sajnos nem tudtam volna jönni e ez teljesen biztos viszont viszont most ez így ez így nagyon jól jött ki szuper amikor a gurunak a podcastjában a steve ringer aki mondjuk a világ leghíresebb horgássza vagy legeredményesebb horgásza amikor megkérdezték tőle hogy kit tart ő a legjobb horgásznak és azt mondta hogy bakó pétert akkor milyen érzés kerekedett benned hát azt gondolom hogy a horgászporton
Belül tök mindeg milyen szakágat említünk ettől nagyobb megtiszteltetés nincs mint amikor steve ringer kaliberű ember csak kimondja az ember nevét mindegy milyen kontextusban de ha már már ki már megemlíti és már tudja a nevemet az már egy óriási szó szóal ez egy akkora megtiszteltetés tényleg amikor ezt meghallottam és elküldték mert összesek előbb küldték el mint én ezt láttam volna nagyon meglepődtem szóval nem tudtam nagyon hova tenni
De nyilván rendkívül ültem hogy tényleg steve ringinger kaliberű féder világbajnok és úszózásba sem hanyagolható horgász kaliberű horgász meg megemlíti az én nevemet egy egy híres guru podcastban azért ez azt gondolom egy nagy szó én szintem neki van a legtöbb egyéni világbajnoki címe ha jól emlékszem nem az szerintem úszóban van úszózás szakákban van en scotthornak scot ja en scotthornak de steve ringer volt azt hiszem hat évig a
Feder világanglista vezetője szóval mindegy hány világbajnoki címet nyert a világbajnoki cím azért két nap alapján az az sokszor a szerencsén múlik szerintem neki többszörös világbajnoknak kéne lennie ez alapján amit tud pontosabban azt hiszem csak egyszeres csak a csakot azt idézőjélekbe csak de de hat évig vezette a feder világrangsot ami szerintem óriási szó szóval az az felért pár világbajnoki címmel ha téged kérdeznek meg hogy ki szerinted a
Világ legjobb horgásza nem tudnék egy embert mondani de hogy steve ringer köztük van az teljesen biztos akkor kölcsönös a tisztelet ezek szerint volt már privát beszélgetésetek amúgy igen azért ők szoktak járni angolok guru dajval szoktak járni csapatként a waltan mastersel ott találkozunk talán a legtöbbet így így így mint a szálláson ys szálláson szoktunk lenni a matyéri matyéri partnak a parton van egy szállás egy ilyen helyi központi
Szállás és akkor ott vagyunk így mi elhelyezkedve egy hétig és ott ott vannak ott vannak ezek a angol nagycsapatok is mint mint mint a guru a dava és ott azért sokat beszélgettünk azt gondolom hogy jó viszonyban vagyunk nem mondom hogy feltétlen barátok mert itt most a barát fogalma az ugye megkérdőlyezhető de hogy így horgász barát barát nak azért nevezném mert ha ezt remélem hogy nem sértődik meg
De nem hiszem de hogy átküldik neki de nagyon sokat tanultam tőle csak a csak egy pár perces beszélgetés alapján olyan sokat lehet tanulni egy ilyen kaliberű egy ilyen tapasztalt embertől hogy égés föld égés föld a különbség te mit tudsz tanulni igen ezt akartam is kérdezni hogy rengeteget szóval mit tuds tőle kérdezni hát ennyi ennyi címmel a hátad mögött már van még valami amit meg lehet tanulni vagő
Mikről beszélgetnek a világb bnokok egymás között az ember holtig tanul és leginkább ilyenkor szoktunk beszélgetni olyanokról amikkel az adott héten egyáltalán nem találkozunk példá egy matyéri parton ez mint mondtam matyéri partnan szoktunk a legtöbbet találkozni szoktunk pont arról beszélgetni hogy ott mi történt azon a napon vagy mi fog történni holnap vagy a másik véglet amikor totál olyan dolgokról beszélgetünk aminek köze sincs ehhez a héthez ilen nagyon
Távoli dolgok de horgászat gondolok itt mondjuk folyóvízi horgászat csak egy példát emlí csak arról is beszélgettünk vagy vagy vagy a másik amit mondtam matyérről hogy például hogy etettük a kukoricát hol csaptuk ki úgymond hol ütettük ki a kosart a a vízben víz tetején vagy a fenékhez közel ezek így fontos dolgok és akkor nagyon jó egy teg steve ringer kaliberű embertől hallani ugyanazokat a gondolatokat amikre sok esetben
Én is gondolok például most pont ilyen volt a legutolsó matéri waran fader masters ahol ahol úgy egy sémán voltunk egy egyformán gondolkoztunk a horgászatról de de megerősített engem ő abban hogy hogy én ezt jól gondolom és ez ez úgy szintén egy jóles eső dolog az embernek mind saját maga felé mind pedig úgy unblock hát igen te négy évesen kezdtél horgászni másfél bocsánat nem akarok kijavítani másfél ennek
A sztorija az úgy vol hogy én nagyon korán elkezdtem járni sokkal előbb jártam mint mint ahogy beszéltem én én késő kezdtem el beszélni aem ilen két és fél három éves koroman koromban erre én nem emlékszem szüleim mondták már kicsit aggódtak is de azt mondják hogy azóta ezt bepótoltam és ha jól emlékszem igen másfél két éves korom között jártunk le apa egyes tag volt a velencei tavon a
Gádon és oda jártunk le any csobbanni fürdeni nyaralni tesóm akkor még még gondolatban sem nagyon volt mert csak másfél ével később született én pedig apa apa ugye tősgyökeres horgász és akkor úgy gondolta hogy tök jó ötlet ha én kikeltem a babakocsiból akkor akkor odaadja a kezembe a spicbotot és emlé nem eml emlékszem csak a képek alapján ő vannak fotók a facebookon ahogy én ott állok pelenkába másfél
Két évesen és így tartom a fejem fölé a keszeget amit fogtam másfél évesen spicbottal szóval ennek a a kezdete a gyökere az másfél éves koromra vezethető vissza és az első emléked az mi lehet hát ezt így nehéz meghatározni a legelső emlékem azt hiszem ilyen amit említettél ilyen négyö éves koromra vezethető vissza amikor itt a a nem is tudom milyen nevű horgászt horgásztunk szintén ugye apával hát apával
Horgásztam itt a naplásabon nem a naplásavon amert van egy tón csak sajnos nem tudom a nevét merr elfelejtettem valami gyébetű is nem tudom v egy jó kérdés nem is tudtam hogy van naplásm tud megkeresem amígmesél az az hogy amert az túzás úgy közel hozzá aha de innen nem messze azt tudom és ott fogtam értem addigi legnagyobb halát aziszem ez négy évesen jelentett egy 4-5 kgós amút már
Így pontosan nem tudom a szép és ezt már fenekező módszerrel nem féerrel fenekező módszerrel fogtam de hát az akkor akkora élmény volt és erre már emlékszek ilyen részletekre kicsit homályos azért a a sztori de de de úgy emlékszem ez volt a legelső tényleges emlékem a horgászot am a mai napig velem él egy szép emlék most szokták mondani a régi szép időkben de azért azóta is nagyon sok
Szép időket megéltem a horgászatban és nagyon sokat köszöetek ennek a ennek ennek a momentumnak is ez úgy mindig előrevisz amikor az ember ezekre visszagondol ezekre a szép dolgokra a ja apánval ahogy felnőttem ahogy vízparton felnőttem ezek olyan jó dolgok és olyan motiváló dolgok a versenyek közben is szóval nem elhanyagolható hogy olvast rólad hogy hat évesen már hat 6 kgós pontyot fogt ell spicbottal fogt ell szintén ebben
Az időszakban 6 kg-s busát ami azért nem lehetett egy egy kis har mind a kettőre emlékszem és a következő mint említettem a négy évesen 4 kilós amú az volt az első ilyen nagy halam a követ amire emlékszem a következő az a hat évesen a 6 kilós pontjon volt azt már feder bottal fogtam az volt az első feder botom még teleszkópos feder bot volt amit ugye szét kell
Húigálni az volt az első féeres kalandom de hát akkor még nem volt metodozás meg hosszőkel akkor nem volt ez így külön definiálva valami sima féder kosár volt és akkor aha és akkor egy ilyen fenekezős szerelék kábé vagy val ahova esik oda esik nem volt clips meg semmi legalábbis én még akkor lehet hogy már létezett de én én még nem tudtam hogy az micsoda pontosan és és arra
Emlékszem az eg nagyon nagy kaland volt azért hat éves ott kapaszkodni egy 6 kgós halba hát ne viccelj és ráadásul meg is fogni azért az nem nem sok h oké a ott vol úgy számolt hogy egy mit tudom én egy hat éves gyerek az mondjuk mit tudom én mondjuk 20 kg vag vagy hus 3-4 kg olyasmi igen igen na ott arányosan az a 6 kg-s busa az
Egy nagyon vagy egy 6 kg-s ponty az egy nagyon más kávéház igen igen úgy teljesen egyedül fárasztottam ki szóval bevágástól a fárasztásig azt tudom hogy egyedül történt nagyjából emlékszek is rá a a szákolni segített apa meg az utó munkákban a horok kiakasztás visszaengedés lefotózni abb segített de kifárasztani egyedül fárasztottam ki és és ezek azt gondolom kellettek így a későbbiekben ezek az élmények ezek a kalandok hogy megszeresse
Magát a horgászatot a versenyzésbe hogy csöppentél bele a versenyzésbe egyébként szintén hat évesen csöppent mentem vele nyilván a pontos sztori a sajnos annyira nem emlékszem de az hiszem úgy volt hogy nagyon tetszett hogy apa már járt horgászni még előttem is valmint versenyezni előttem én 2001-ben születtem és ő azelőtt azt hiszem már versenyzett ilyen amatőr versenyeken akkor még y nem is nagyon voltak profi versenyek vag is voltak
De itt az országban nem voltak annyi elterjedtek mint most és mondtam anyával mi látogattuk a pát ez ez fontos a történet azt mond mi apával sokszor látogat anyával sokszor látogattuk apát így a így a vízpartokon a versenyeken nem mondom hogy a legeredményesebb volt fater de de igyekezett maradjunk annyiba és és nekem ez nagyon tetszett má akkor is ugye akkor én már pecázgattam horgászgattam a velencitó partján fogtam
Már nagyamút négy évesen ugye ez még kicsit később volt és akkor és akkor egyszer ilyen öt-h évesen assiszem hat évesen megfogalmazódott bennem az hogy apa figelj csak egy ilyen versenyén is el szeretnék menni és akkor jó persze gyere fiam holnap velem de mondom apa nem hanem én én versenyezni szeretnék én be szeretnék ülni közétek és és horgászni hogy mekkora buli hogy nem egyedül hanem ott többen ezek
Buliersenyek voltak szóval nem kell itt komoly dolgokra gondolni itt még nem feltétlen versenyláda meg ilyenek voltak hanem sima kempingszék igen igen nekem valami ilyen sárkányos kempingszékem volt ez volt az első ládám úgymond egy ilyen sárkányos szék hát voltam hat éves szerintem a most sújom összetörne hát el év eleve hat évesen hogy születik meg valakiben hogy apa én versenyezn ak mármint hogy ha meg is születik de aban
Miért mondja azt hogy persze kisfiam fig [ __ ] meg a lányom az hat éves nin tehát nincs az a az a horizont hogy azt mondja hogy szeretnék horgászversenyezni a spicbotozást azt mit tudom én 40 perc után úja meg is megy el tök mást csinálni ezen nagyon sokat gondolkoztam így így önmagam így az ágyba fekve reggelen testénként vagy tök mindegy mikor de egyedül amikor elmélkedtem még régebben
Ezekről és én ar tudtam következtetni nekem az egész családom ha így visszanézünk a múltra akkor versenys szellemű any versenyszinten tollaslabdázott kézilabdázott meg még meg annyi sportot csinált mellette apukám pedig a horgászat mellett a hobbi hobbivel versenyzés mellett szintén profi szinten tollaslabdázott ott is ott ismerkedtek meg anyával sz az egész családom olyan versenyszellemű volt szerintem maga a versenyszellem az nekem innen jött ez úgy gondolom ezt örököltem aha
Hogy hogy miért fogalmazott meg bennem erre a kérdésre ez a válasz szerintem ah benned volt már akkor az hogy b meg meg akarom méretni magam és akkor ezt úgy kell elképzelni hogy van a tó ülnek a felnőttek és beültél közéjük frankon versenyezni vagy volt egy gyerek része ennek a versenyek nem volt gyerekrész a legelső versem az pontosan tudom nagy venyim nem nagyvenyim lehet nagyvenyimben volt szerintem ott
Nyertem az elsőt nem biztos ott volt az első ott nyertem az elsőt azt tudom a nagyvenyimi horgászton vagy halnevel de tényleg nem tudom hogy ott volt az első vagy vagy csak ott nyertem de az biztos hogy ott nyertem az elsőt aha azt tudom mondani az felnőttek között volt ott nem volt egyetlen egy gyerek sem és akkor én nyertem a felnőttek köt az egész versenyt ez matchbottá ez
Is hat évesen még vagy ez hat évesen vannak fönt a erről megtaláltam a fotót ztalon áll ott áll a felnőttek között tényleg ilyeg kis taknyos és nyer és kifújta mindenkinek az orrát van ilyen kép hogy azzt engem föltettek az asztalra a kupával a kezembe és és akkor voltam akkorák mint a felnőttek ak akik ugye nem az asztalon áltak ez volt ez az első komolyabb emlékem a versenzés
Bot horgásztál mechbottta horgásztal tonti vagy mi volt akkor hát most azért jó jó jó most megfogtál ezzel a kérdéssel nem tudom azért az már régen volt de akkor még nem voltak ilyen hy nem pontyztatok pontyoztun ha józem ponty és káz de inkább ponty ilen kisap méretű pontyok voltak ez egy halnevelde volt és a halneveldén volt a versen pe pece tusa verseny volt én itt a pece tusa
Keretein belül nőttem föl ez egy versenysorozat volt és és én ott tanultam meg a a versenyszellemet a a versenyhez való mentalitást azt ott álltam meg és peusa verseny volt amit én nyertem fel között nem volt gyerekrészleg aha utána nyilván nem nyertem minden versenyt és akkor utána már voltak olyan versek ahol elindultam ilyen ifi kategóriában meg utána jöttek a magyar bajnokságok az majd majd megbes megbeszéljük később de
Az első első versenyem az amit nyertem az ezz a nagyvenyimi volt akor apukád mit mondott hogy hát kisfiam ez úgy látom hogy jobban megy neked mint másnak lehet hogy érdemes lenne ezzel foglalkozni vagy csak úgy úgy folytatok az árral és akkor apa én akarok menni jól van gyere menjünk ezek nagyon jó sz meg nagyon kedves emlékek számomra az úgy volt hogy anyával apa megbeszélte apa-anya megbeszélte nélkülem
Hogy ők beneveznek engem egy magyar bajnokságra akkor úszós u1 assiszem akkor u14-es magyarbajnokság volt nem u15 engem beneveznek oda és akkor utána mondták nekem nagyon tiltakoztam hogy hát dehogyis én ide nagyon kevés vagyok én nem szeretnék ott nagyon pici vagyok nem szeretnék ez volt az a pont amikor az ilyen pörköltfőző versenyekről fölléptél a rendes bajnokságba nem nevezném pörkötfőznek csak azért sem mert nem nem nem tartom degradáló
Szónak a pörköltfőzőt de azok y akkornem nagyon komoly versenyek voltak előtte igen de h onnantól jöt egy úgymond szintlépés amikor amikor átvette ezeket a verseket a magyar bajnokság és akkor tényleg tiltakoztam hogy ú pici vagyok u14 év évvel idősebb gyerekek vagy hát már kamaszok itt ilyen kábbé ilyen kilenc éves lehettél nyolc kilenc pontosan tudom kilenc ezt azért tudom mert akkor volt egy olyan mohos szabály magyarországos szabály
Hogy nem indulhat 10 év alatti gyerek versenyeken 10 éves a korhatár és akkor ezt egy kivétel volt ez alól hogy benyújtunk egy kérvényt amiben nekem megadják azt hogy kilenc évesenő voltok a magyar bajnokságon amit megkaptam é akkor már tudták hogy te ki vagy amúgy de hogy hátki mert akkor csak megkaptam nem nem tudom mi volt abb a kérvény de anyáé írták hát kisúzással írni se tudtam nyilván
Tudtam de ilyen kérvényekrő t kérvényatalos n éves gyerek igen alulírott bakó péter született igen szóval ezt nem tudtam de de de ezt anyák beadták és én és én ezt megkaptam ezt a kérvényt ez ez ez helytállt és akkor elindultam kilenc évesen azt hiszem a velencei tavon és akkor mindenki rakósbott meccsbott akkor már ugye voltak ilyenek láda nekem nem volt semmi maradt a kis kempingszépen székem akkor már
Nem az a szörg mintázatú volt sima kempingszék és akkor kaptam kölcsön spicbotokat arra emlékszem kölcsön spicbotjaim voltak assiszem hét meg 8 mteresek és akor azzal próbáltam felvenni a versenyt azokkal azokkal szemben akik rakóbotoztak meg meccsbotoztak ez a velenceci tavon volt és arra emlékszem ilyen velence tavi patka horgászat volt háek nem kellett a matchbot abb nagyon nagy hátrányba lettem volna azt gondolom spicbotozni kellett nekem nagyon nagy öröm
Volt hogy nem lettem utolsó szóval ott voltam a tényleg 14-15 éves gyerekek között akik már kiöregedő szinten voltak korukat tekintve és én azt hiszem ilyen középmezőnyben végeztem nem tudom pontosan biztos nagyon messze voltam a győzelemtől de nagyon messze voltam az utolsó helytől is és te itt mondjuk honnan tudtad hogy patkahorgászatot kell csinálni az a patkaahorgászat kell ez most fogalmazott meg bennem szó ezt akkor még nem tudtam
Hogy patka hororgászatot hallatttam a nagyobbaktól a padkorgászat azt jelenti ez úgy elsősorban a vnctavon van ez ott azt jelenti hogy hogy ugye ott olyan a meder hogy ilyen ti 13 mig seké ilyen egyformán seké ez ilyen jelent másfél m ez vízállás függő mondjuk a hogy igen m utána letörik meredeken szóz meredeken mint egy fal letörik ilyen dupla annyira és akkor onnantó meg az azt hívj az a
Mederfenék szóvalnan tudok számítni mederfenéknek és akkor halak nyáron mivel ugye jó idő volt följönnek a sekély vízbe táplálkozni elsősorban táplálkozni és akkor vem vagy ez volt a horgászat vagy az h és akkor neked ezt a sekélyt kellett akkor épp horgá e volt a szereném és akkor ezeket elértem a spicbotommal szóval nem kell mecbotozni mögé abban azt gondolom nagyon kikaptam volna ebbe egy kicsit kevésbé kaptam ki de
Én óriási sikerkén kön velttem el azt hogy kilenc évesen tényleg nem lettem utolsó és ez egy nagyon jó löket volt hogy hú hát én úgy jöttem ide hogytak utolsó leszek itt itt itt itt már nincs veszteni valóm és megvertem egy pár embert és ez óriási élmény volt és akkor utána jött a 10 éves akkor lett már rakosbotom 10 m 10 mteres volt assiszem a booz limit volt
10 mteres rakosbotom meglett az első versádám úgy felszereltek és ide is már a visszaköttető walter tamás akivel azóta jóban vagyunk meg erd attila nem erd attilla nagy attila aki aki ott kilenc évesen az első magyar bajnokságon felfigyelt rám vagy úgy megismert és látta hogy az akarat erő ha nem is más de az akarat erő az nagyon nagy bennem és ő segített nekem megszerni az első versenyládámat az
Első rakósbotomat és akkor így lett meg az első úgymond versenyfelszerelésem komolyabb versenyfelszerelésem és akkor így már y kicsit komolyabb esélyekkel indultam el a második magyar bajnokságomon ami már ugye 10 évesen volt akkor már legálisan úgymond aha és itt már te vá tá tehát a az első ilyen izé hogy ú nem is biztos hogy én ezt akarom a országos bajnokságot mertogy én ehhez még kicsi vagyok itt a
10 évesen már úgy voltál hogy vért ittál és mentél 10 éves a második másodikon ott már ott már igenz ot már azér kicsit olyan szomjosabban mentem úgymond győzelem szomlyasabban mentem és azt hiszem úgy volt de ezek már azért tényleg régi emlékek hogy hogy akkor már nagyon sokat horgásztam megkaptam az első versenyfelszerelésemet nagy attila és walter tamás közreműködés ével jutányos áron és akkor én nagyon sokat horgásztam akkor
Minden energiámat sulit is úgymond hanyagolva akkor nem fizikaiis értelemben hanem inkább mentálisan szóval nem arra fókuszáltam hogy most mennyi a az 5öször ö nyilván megtanultam az alap dolgokat meg egyébként akkor jó tanuló voltam de ezek mellett minden erőmmel a horgászatra öszpontosítottam nagyon sokat horgásztam ehhez nyilván kellett a szülői háttér nem volt jogosítványom meg semmi óriási szerencsém van a a szülői háttére a családdal segítettek támogattak ebben és
A következő magyar bság 10 évesen én második vettem matyér partján akkor már úgy mond megvertem a nagyokat a a 13-4 éves kigedő nagyfiúkat 10 évesen üüm sőt már csalódott voltam hogy nem nyertem nyilván ott kicsit elfogy elfogott a győzelemvágy de hát ez így is így utólag visszagondolv egy óriási siker egy más első olyan alkalommal próbálkozásal amikor már volt rakósbotom ládám teljes versenyfeleszésem második lehettem rásul szintén nagyatad
A fia mögött aki azért hát ott volt olyan szakmai háttér hogy hogy úristen hát ez én olyan ámodni szóval apa apa is nagyon sokat horgászot de hát nagy attila akkor már már sokszoros mindenféle bajnok volt európa bajnok meg meg világbajnok csapattal biztosan és hát ő segített a fiának úgymond esélyem nem volt de ez sem pontosan igaz mert emlékszem rá és az ott ott emlékszem hazaútig sírtam miatta
Budapestő vagy szegedről budapestig hogy kiug t a szákban egy nagy amurrom egy ilyen hármas négyes amúomj már meg bent volt a szákbaan meg volt szákolva kiugrott ki volt már tényleg fárasztva azzal meg lett volna akkor és és meglett volna és megszákoltam másodszor akkor is kiugrott és és és és és harmadik megszákolás a második megszákolás után a harmadik előtt sajnos elment az amúrom és ezért lettem csak második
Nyilván óriási siker volt de hát akkor amikor már az ember megszákolta úgymond a magyar bajnoki címét mind ez utolsó napon volt ez három napos bajnokság volt azt hiszem és ez az utolsó napon történt utolsó annak is az utolsó órájábanöz ot elment nem mondom hogy mentálisan összerogytam de erre minden percel a mai napig emlékszem hogy az ott hog az ott milyen derüként él tehát a utolsó fél órát
Iss már a ládán pityyerekbe töltöttem mert tudtam h ez milyen érdekes nem hogy hogy ugye nagyon korán kezdted az egészet és emiatt nagyon korán meg is tapasztaltál egy ilyen élményt amikor egy ilyen trauma ér igazából amikor úgy vagy vele hogy basszus nem tehetek róla és most kiszúrt velem az élet és nem tudom és hogy ezt fel kell dolgozni 10 éves er korról beszél élünk ezeket 2022 évesen
Szokták vagy mondjuk y nagyon nehéz most an még most is nagyon nehéz de hogy már akkor megtanultál ezzel valószínűleg megküzdeni hiszen azóta egy egy picit tovább fejlődtél megtanultam nem mondom sokkal jobb lettem szó nem tudok jól veszíteni ez ez nagy hátrányom ezt be kell be kell vajom de pont azért mert nagyon győzelemszomjas vagyok szóval tényleg nehezen vesztek nyilván a nagy bajnokoknak mindig mondják hogy veszteni tudni kell
Hát én nem tartom magamat a nagy bajnoknak már csak ezért sem mert nem nem nem tudok jól veszni ezt be kell látnom nagyon csináz tehát hogy hisztizel földhöz kúrod a botot vagy csak volt már rá pecedens de azt gondolom ezt minden versenyhorgász elmondhatja inkább csak sokáig rágodok olyanokon amiket el kéne már engedni itt ez most mentális dolgokra gondolok szóval nem nem az hogy csapkodok mert nem gondolom
H cs csapkodok mint egy átlaghorgás sőt talán azért ezt meg tudtam ilyen szinten kezelni nem hanem csak úgy tényleg túl sokáig elmélkedek rajta nem mondom hogy nem tudok miatta aludni vagy ilyesmi csak mikor fölkelek meg lefekszek erre gondolok hogy mi lett volna ha és ezek a hak ezek nem játszanak a versenysport a versenyhorgászatban a hogyha éppen horgászat közben mondjuk elmegy most egy nagyamúrod akkor ott tovább lépsz
Egyből vagy a verseny közben még rágódsz ezen hát itt amit most mondtam neked hog hogy ezzen még tudok rágódni sajnos néha még kijött a verseny közbére is de nyilván azért most már leetett nagyon sok idő azóta a a a megemlített amú óta ami 10 éves koromban történt azért azóta teljesen mász ott emléksztem az ilyen utolsó óra környékén volt és az utolsó órában fölvettem a napszömeget és ott
Pityeregtem a alatt hogy ne lássa senki hogyn ott konkrétan zokogok mert tényleg kiugrott a legnagyobb halam a versenyen de azért ez most már nem ilyen szóval most már nem nem sírok ha elmegy egy halam de de még azért tudok rajta rágódni de azt gondolom hogy ez azért nagyjából mindenki így lenne hogyha tényleg egy nagy hal elmegy v a legutolsó ilyen fájó emlékem az 2022-ről van belgiumi feder
Világbajnokságról ahol egy nem tudom mekkora de nagy halam elment ha azt megfogom megint ott a ha szóval ha nem fogtam meg ha azt megfogom ak akkor akkor lehet egyéni világbajnok vagyok de szinte biztosan az egyéni dobogó valamelyik fokán állok fé nagy világbajnokságon nagyon nagy szó lett volna de nem jött ki ez volt a legelső vagy a legutolsó ilyen emlékem ja hát ilyen van de utána is ez
Ilyen ez emlézem ez korán történt szóval ez a második nap korai időszakában történt nem befolyásolta nem befolyásolta a következő pár órai horgászatomat nem estem össze fejben de de utána nem volt jó szóval lefújták és akkor utána rágótam ezen nagyon sokat szóval utána napokat é ez szerintem talán nálad a leg jobb kérdés hogy vagy hogy hozzád feltenni a legjobb kérdés hogy mivel nagyon sokat versenyzel versenyszituációban szerinted mi
A gyakorib vagy mondjuk arányaiban hogy néz ki az hogy szerencséd van és beugrik a nagy vagy szerencsétlen vagy és elmegy a nagy én azt gondolom hogy a horgászatban mindenki valamilyen szinten nem 100%-ban valamilyen szinten a saját szerencséje kovácsa ez biztos szerintem az egész életben így van horgászathoz egész életben így van ehhez még nem vagyok elég idős hog ezt kijelentsem nincs annyi éett tapasztalatom mint ezt majd meghagyom
A 40-50 éves 60 éves embereknek ezt majd mondják meg nekem ők a horgászatról tudok valamilyen szinten beszélni én azt gondolom a horgászat mindig is valamilyen szinten eg szerencségtől függő sportág sajnos szóval jobb lenne ha nem de sajnos ilyen és ez így is maradt talán szép is benne mert íy nem mindig ugyanazok nyernek nem szóval ez ez al akvetően nem biztos hogy rossz dolog de azért én azt
Mondom hogy sajnos viszont ezt le lehet csökkenteni a szerencsefaktort hogy mondjuk lehet hogy valaki verseny nyer 90%-kal de lehet hogy másnak elég csak 10% szerencse és megnyeri a versenyt nyilván ezt ezt ezt valamilyen szintű tapasztalattal tudással lehet kiküszöbölni a szerencsét akkor is kell szóval ez akkor akkor is kell de ha valaki nagyon tapasztalt nagyon felkészült jól horgászik akkor ez a szerencsefaktor ez ez tud sokkal kevesebb lenni
Úgy hogy akkor is győz igen itt most igazából inkább csak rosszul tettem fö a kérdést arra voltam inkább kíváncsi hogy hogy gakrabban megy el a nagyhal versenykörülmények között vagy gyakrabban azért megvan amikor már megakasztottad hát nincsen statisztikám szóval úgy érzése sincs meg csak mert hogy mert hogy az arra emlékszel nyilván jobban hogy basszus elment 10 évesen az am elment az a nagyhal belgiumban de hogy arra vajon
Emlékszel hogy amúgy meglett ez a nagy nem volt bónnuszt minden bónusz hal volt tetségesen nagyok voltak igen ott ott ugye úgy nem nem volt exra nagy halam mer valójában mindegyik az volt ott az volt az átlag szóval az ott egy teljesen speciális műfaj volt az az egy verseny az vagy ott pont a pozitív példa az hogy ott volt az a verseny ahol minden kapásomat egytől egyig megfogtam
Egyetlen egy halam sem ment a két nap alatt és az átlagom első nap 13 kg volt más nap 11 kgós minden halam de és rás ilyen 110 mről nagyjából 9 tettünk és 100-ra horgáztunk azt hiszem pontosan emlékszem de valahogy így most pár méter mínusz plusz de ott egyetlen egy halam sem ment el kérdésed a válas szerintem azért több ki mintöb sokkal több kijön nem biztosan sokkal több
Kijön mint amennyi elmegy aha de sokkal meghatározóbb emlék az amikor az az egy-egy hát igen nyilván arra emlékszik az ember jobban sajnosigen most többször mondtad meg amik az adás előtti small talkban is elhangzott hogy hogy a horgászat a te számodra azért inkább mentális sport abszolút ezt ezt abszolút tart és ezt mindenkinek elmondom nyilván valamilyen szinten fizikai is de nem összasítható egy biciklizésel például most elkezdtem a napokban
Űzni a a biciklizést úgy komolyabban szeretné kicsit állóképességet javítani azt azt gondolom kell a horgászat fizikai részéhez de mentális sportnak tartom szóval it itt gy fejben dőlnek el a dolgok döntéseknél kitartásnál tényleg összeomlok hegy elmegy egy nagy halam vagy nem szerintem ha itt valaki fejben ott van át tudja gondolni h mit miért csinál akkor akkor már jó alapokkal indul indítja el ezt a a a a horgászversenyzést
Nem feltétlenül minden szóal azért kell ehhez egy megfelelő gyakorlat amihez idő kell de de ez már mentálisort én azt gondolom é szerintem ez azt gondolom a horgásztársaim is a versenyző társaim is így gondolják szerintem ugye szoktunk beszélgetni és tényleg itt sokszor azt dönte ilen amikor ilyen nyansz mikor múlik hogy ki volt ott jobban fejben ezt így sokszor beszélgetjük egymás között ez a ki volt ott jobban fejben
Ez egy gyakran elhangzó mondat egymás között mert tjes sokat beszélgettünk erről és ez biztosan így van én azt gondolom igen ezt amúgy ugye az egyik legnagyobb ilyen riválisott szabó bence is mondta már többször itt az adásban most az jutott eszembe hogy hogy hogy így hogy hogy lehet úgy fejben ott lenni hogy ami neki volt hogy dől a a limited meg mindened a vízbe versen hát igen az
Egy az egy speciális eset lehetett aztán felállsz mert már ülni nem tudsz és egyébkén bel tudok bele tudok gondolni a a helyzetébe mert egyszer képzeld el hogy ilyen n8 kilc évesen szintén ilyen kisebb versenyen egy pecetus a versenyen beleestem egy csatornába ládástó mindenestő akkor már volt ugy ládám akkor ez akkor ez biztosan több mint kilc éves korom után volt mert akkor lett ládam akkor ez oyen t
10 éves korom elején én beleestem egy csatornába tiszta büdösen sarasan ilyen ilyen mocsar mocsár jellegű volt a partja és odaestem bele így fejjeb beleborultam szóval át tudom érdezni milyen érzés az amikor az ember úy kicsúszik a talaj és beleesik a vízbe hát nem lehet kellemes érzés mondjuk ilyen szempontból török bát egy szerencsés helyszín hogyő legalább ezt ott tettete és nem máshol mert ott egyrészt messze kell horgászni
Nem nem zavartam el nem zavarta el maga elől a halakat de hát ezért igen szóval itt itt azért fejben azt ezt ezt ezt elviselni és és ezt kitartani az azért az ahhoz kell egy sabó bence igen igen szabó bence mentalitás gondolkodás hogy ez hogy ne rodjon össze és ez rá nagyon jellemző pont ezért is ilyen sikeres horgász azt gondolom hát igen nyilván nálad is ez ez ott
Kell hogy legyen hiszen már 10 éves korodtól kezdve gyakorlod azt hogy hogy nem szabad összetörni ezeken a versen és 14 évesen hogy kerültél ki végül is a vb-re én nem 14 évesen kerültem ki akkor már volt egy egyé világbajok cím meg eg csapatvilágbajnoki címem én a legelső vében 2012-ben kerültem ki 11 évesen abban az évben lettem egyébként először magyar bajnok hogy említett 10 évesen lettem másik 11
Évesen megnyertem meg beteljesült a nagy álmom visszatértünk velencére és otem az velenc igen és s mecchbottal nyertem emlés akkor be kellett horgásznod a patka mögé így van a patka mögé a mélybe mecchbottal nagyon nagy nagyon nagyon képbe vagy ah igen figyel én szívom a tudást magamba nem nem járok eleget horgászni de itt tanulok most ez így történt ahogy mondodt be kellett horgásznom mbe meccsbottta és azt megnyertem
És abban az évben ez a magyar bajnoki címem az első magyar bajnoki címem 2012-ben a velenceci patkán ez előbb történt mint az első világbajnoki megmértetésem az kicsit később volt így egy két hónappal nem tudom és ott voltam szlovéniában az u14-es vagy 15-ös ott volt egy ilyen váltással nem tudom pontosan mikor vagy u14-es vagy u1 14 volt még u14 akkor te jobban tudod igen u14-es kijegzeteltem azért u14-es
Világbajnokságon megméretettettem magamat egy nagy csapattal azem a csapatból minden egy ember kivételben mindenki köregedő volt az az azt jelentette hogy 14 éves egy ember volt aki 13 éves volt és voltam én 2012-ben 11 éves én voltam ott a kis fekete bárány szinem minden értelemb és oda már úgy kvalifikáltál hogy előző évben második lettél így van szóval az előző évi ranglista nem nem volt ranglistánk előző magyar bajnoksi
Eredmények számítottak sorrend számított én ugye másik lettem kivívtam magamnak azt a jogot én horgászassak egy világbajnokságon másés hogy be is válogattak mert azér én a kapitányhelyében lehet vakartam volna a fejemet hogy hú 11 éves ez a srác nem biztos hogy kellő fizikummal rendelkezik nem is feltétlen az hogy most milyen tudással hanem m kellő fizikummal rendelkezike ahhoz hogy pont egy szlovéniában ahol ilyen 8-9 mteres v izek vannak
10 mreel a part y 10 mteres bottal az a steli bottal emelgettük el a szí keszegeket hogy hogy ezt hogy ezt meg tudja el tenni aha be akartam volna a fejemet de há istennek elvittek és ez volt az első világbajnokom ahol a világbajnokságom ahol csapatban világbajnokok is lettünk aha mi azen a világbajnokságon igen biztos azt tudom hogy nyertünk az biztos radácsi kristóf lett az egyéni világbajnok szóval
Itt itt dupla arany loggott egy magyar fiatal srác nyakában és és az én a az én nyakamban is meg lógott az első világbajnoki aranyérmem ami ah ami azt gondolom az egész karrieremet még jobban megalapozta szóval azért egy egy olyan szintű élmény a mai napig visszagondolok és kiráz a hideg most itt a pulcsatt nem látszik de ez még most íg történ igen el hiszem még így hallgatni is
Durva kicsit olyan mint a nem tudom mennyire vagy a technikai sportokban ismerő de ilyen kicsit nekem olyan mint a rossi tudod amikor úgy a igen nem a valentin rossi hogy igen hogy a hogy úgy ind igen ott ott azt mond az alapozta meg az igazán a karriered hogy nyertél egy vb címet tehát hogy így az mennyire durva a rossiról van egy sztori bocsánat ez picit off topic
Lesz hogy a neki az anyja az nagyon ilyen hát mon a mai fogalmaink szerint rosszindulatú hpia benyomását kelti és ott ugy az volt hogy lett olasz bajnok jó majd hogyha a világbajnokságot nyersz oké elment megnyerte a 125-öt hát azért ez csak 125 nem 250 megnyerte a 250-et és akkor hát ez még csak 250 azért ez nem egy eg gp 500 és akkor azt is megnyerte és akkor
Valahogyan így az az töbször is ha jól tudom ó hát igen a össesen k kilenc világbajn c van legtöbb ha jól tudom igen nem igazából agostini tartja a gp rekordok számát tehát világbajnok számát 15 világbajnoki címmel de ő régi ilyen igen amikor egy tát amikor egy futamon több kategóriában is tudtál indulni 125-ben 250-ben 350-ben és 500 volt akkor nem nem a most egy öreg bácsi de még
Mindig elég gyors na de az biztos az én én karriéremet is nagyon megalapozta igen 11 évesen egy vb címnél úgy döntöttél hogy na jó csináljuk ezt a horgásportot akkor nem is nagyon tudtam fölfognézni most hogy én mit mit értem ott el főleg úgy hogy be is ülhettem adtak lehetőséget hogy beüljek versenyezni mert ilyenkor szokott az történni hugye az első nap jól áll a csapat akkor akkor nincsen
Csere én beühettem második nap ja hogy te itt első nap csere vol első csere volt errő ma szerintem beszéljünk később én a ahogy vég küldted a listát hogy ma miről fogunk nagyjából beszélgetni ab t egy olyan kérés amiről majd erről szeretnék beszélgetni ezt meghagynám egy kicit később ez egy ez egy nagyon jó sztori j oké de igen szóval h beülhettem és én horgászként úgyhogy tényleg ténylegesen horgásztam
Is igaz hogy csak egy napot de bőven elegendő egy kisgyerek számára azt gondolom főleg ha egy világbajnoki aranyérem log a nyakába teljesen boldog lettem volna akkor is hogyha én egy percet nem horgászot ak akkor is biztosan úgy megapaszta volna a karrieremet hány órát versenyeztek ilyenkor ezot azt hiszem három nég vagy három vagy biztos biztos nem több mint négy minimum három nem tudom akkor hogy volt a már
Nem emlékszem most azt a sztorit engem annyira kíváncsivá tettél melyik melyik kérdést akartad be mehet hogy ismerettem meg valtá tamás aki mai napig mai napig jó jó viszonyt nagyon jó viszonyt ápolunk hozzám ő a legközelebb álló horgász személy azt gondolom így a így a a a horgászberkeken belül hát az ott úgy történt hogy én ugye egész hetet végigtréningeztem első világbajnoki címen mint mondtam a győzni akarás vágy
Az mindig bennem volt kilenc éves kor nagyon régóta és és akkor ott a tréningek nem is mentek rosszul megbirkóztam mélyvízzel nyilván nem úgy mint a 14 évesek meg a 13 évesek meg a még attól sokkal idősebbek de ő má uggye a másik kategória de azért úgy helytálltam azt gondolom és és bíztam abban hogy a csapathídeté ugye nem nem úgy mentünk ki hogy nincs kihídetve a csapat szóval
Nincsen kezdő ember jelölve ugye van egy tartalék 4 plusz fős volt azt hiszem a válogatott és és nem volt megílva a tartalék ez néha megszokott jelölve lenni néha nem most nem volt és akkor ín bíztam abban hogy tök jól mentek a tréingek h hát akkor hátha kapok lehetőséget az első verseny napon is hogy beülhessek és akkor majd alakul hogy a másik napon folytathatom-e de hogy bíztam benne
Nem jött össze ühüm ami azt gondolom hogy tott teljes mértékben jogos döntés hiszen tényleg 11 éves voltam a 14-esekkel szemben hogy én már azt csodálom így utólak hogy egyáltalán kivittek szóval én magamat nem biztos hogy kivittem volna 10 11 éves ilyen kis vékony kicsi srácként ak én tök pici voltam semmivel nem voltam nagyobb nagyobb mint a kortársaim és hát ki már mondom csoda volt hogy kivittek nem
Hogy nem hogy még elsen beüni horgászni totálisan ez nem volt egy reális vágy azt gondolom nem is kaptam meg a lehetőséget ezt akkor nem tudtam helyén kezelni én én ott nagyon-nagyon zokogtam sírtam oda megvolt a csapat meg beseszélés nyilván meghallgattam meg minden de már ott már ott már ott küszködtem a könnyeimel erre emlékszem és akkor végett végre a megbeszélés nekén aminek nagyon örültem akkor hogy végre vége
És akkor elvonulatok úgy a kicsit félre és akkor leüttem a patka szélére od v a szállásunk egy ilyen nagyon szép hegyen volt egy ilyen szerpentines úton kell fölmenni a szállásra és akkor leüttem a szerpentines útnak oda a patkályára és akkor ott üldögéltem és sírtam egymagamban apa akkor nem tudom h ugye ott a szüleinkel szoktunk az ilyen kérá apukám nem tudom pontosan hol volt akkor lehet megkértem hogy
Hagy legyek egy kicsit egyedű nem tudom mindegy és akkor sítam a patk és pont walter tamás akkor jött valahonnan azt azt hiszem csaliér volt nekünk saját kocsijával elment csaliért hogy legyen nekünk másnapra és akkor meglátott engem megállt mellettem lehúzott ott az úton hát mondom ott a szállás alatt voltam pár méter vagy mit tudom é 10 10 m és akkor megállt ot ott ott mellettem hogy hogy mi
A baj látta hogy valami baj van hogy fáj valami vagy mi a baj hát és akkor megtudta hogy ugye úgy döntött a csapat aminek azt hiszem ő volt a másod kapitánya aminek nagy attila volt a kapitánya ugy akit említettem ah nagy attila volt a kapitánya walter tamás volt a másod kapitány de ebben nem vagyok biztos de hogy biztos hogy valami fontos pozíciót vezetői szerepet töltött be a
Mi csapatunk körül és megkérdezte hogy mi a baj és akkor én ott zokogtam adig tudtam beszélni hát tényleg és és akkor zavarba iss jötem oda jött walter tamás aki ugye hát péld k képemként tekintettem vagy hog nem is tudom hogy fogalmazzakigen és hát úr isten idejött én meg itt zokogok hogy ebből mi lesz és akkor nagyon és akkor ő nagyon kedvesen ott azt hiszem egy órán keresztül
Beszélgettünk vagy egy fél órát megütő beszélgetés biztosan volt arról hogy most ez miért történt hogy történt ő elmondta szembesített engem a teljesen valós dolgokkal hogy hát figyelj csak kicsi vagy neked még nagyon sok lehetőséged lesz ilyen világversenyhorgász itt vannak a kiöregedők akik 144 évesek utolsó lehetőségük u14-ben nekik biztosan meg kell hagyni a lehetőséget és akkor van egy srác aki 13 éves akinek még van ez meg még
Egy éve de hát most ő is neki már csak egy lövése van ezen ezen kívül egy lövése van nekem meg még van rengeteg és akkor még nem beszéltünk az u20 u25-ről meg még majd elő később a felnőttől és azt mondta hogy nyugodjak meg nekem még még még hosszú karrierem lesz ebbe a versenysportb kitartok hogy ezért ne omoljak össze és hogy és hogyha úgy áll úgy állnak a
Csillagok akkor én majd másnap beülhetek horgászni és akkor ez nem egy ígéret volt hanem hogyha ha újállnak a csillagok és akor akkor beühetek horgászni és akkor megnyugtatott de olyan szinten megnyugtatott emlékszem hogy konkrétan megint teljesen motiváltan nem hogy nem sírtam hanem konkrétan mosolyogtam hogy úristen beszélgetettem valter tamással egy fet órát a problémáimról megnyugtatott nagyon olyan szavakat mondott amiket én akkor nem is tudom hogy mit jelent hogy
Majd nekem még leszne lehetőségem felnőttben világban é sen kell indulni úristen mondom hagy mondom hagyjál már hát íg ezt gondoltam magam mondom hagyjál már de is hát az hol van még és meg se élem azt a kort úgy voltam vele akkor nem láttam magam mer ugye ezt zt ezt a jövőt é és de ő de ő látta aha ez és akkor ide vezethető vissza az hogy volt
Tamással mikor ismerkedtem meg ez volt az első olyan dolog amire én nagyon emlékszem de ez nem azt mondom a beszélgetés minden szaval megvan de de tényleg egy nagyon meghatározó beszélgetés volt az a walter az nagy pszichológus ezek szerint nagon nagy ő ő sokszor nagyon sokszor helyr rántott engem fejben amikor tényleg elmentem úgymond belgiumba nagyhalam ő akkor is ott volt pont aha ott nem zokogtam meg nem sam
De azért padlón voltam merát mit tudott mondani neked hát most azt hogy a nem pontosan emlékszem meg meg nem is biztos hogy arra most nem lenne helyes olyat mondani ami nem biztos hogy úgy történt sz nem emlékszem pontosan de azt tudom hogy nagyon megnyugtatott erre emlékszem ott is hát neki nagyon jó beszélőkéje van szóval ő olyan szinten tud emberekkel kommunikálni hogy nagyon kevesen képesek én sem vagyok
Többek közt ebben ilyen jó meg nagyon jól ismeri az embereket nagyon jól tudtam it mondani hy a 12 éves meg nagyon jól tudtam it mondani ugyanannak annak az embernek 10 év múlva üüm szóval ő ebben ő ebben nagyon jó és ott ismerkedtünk meg és akkor és akkor onnantól pár évre lettünk h nem mondom szorosabb viszonyba de de úgy beszélgettünk verseny találkoztunk megismert meg társa és akkor azt
Hiszem 2019-ben lettünk nagyon közel egymáshoz amikor egy csapatba kerültünk bevettek engem a feder nagycsapatba hát ami akkor szintén egy mérföldkő volt az életemben minden tekintetben mind mentálisan mind fizikálisan ott van egy sokszoros minden megnyerő csapat meg ott vagyok én és akkor hát hát ez egy tényleg egy egy nagyonnagy mármint ott most a klubcsapatról beszélsz ez a klubcsapat igen a maros watterland maros watterland klubcsapat mar én azt
Mondom a mai napig ez a legnagyobb mérföldkő az én horgásztatom ami nem az eredmények hanem a az igazolások tekintetében azt jól sejtem hogy neked a szívedhez legközelebb a klubcsapat versenyek állnak ez biztosan így van szóval én nagyon szeretem egyrészt teljesen más a hangulat mint egy egyéni verseny amikor csapatként küzdünk csapatként állunk oda reggelente esténként a vacsorához a reggelihez és beszéljük azt hogy mit csináljunk másnap ez egy
Olyan dolog ami amit nem tud más verseny megadni szóval ilyenkor nagyon iridlem az olyan csapatsportokat egyébként amikben nincs is egyéni egyéni értékelés ez ez egy olyan olyan szintű eufórikus érzés hogy amit így nem lehet átadni annak aki ebben nincs benne szóval ebből szempontból nagyon sem a pé a forma 1-es versenyzőket akik akik ugye azért mondják hogy csapat de jaj de jó a csapat de valójában mindenki az
Egyéni világban aki címre hat hát sőt a csapattársad a legnagyobb riválisod igazából számból vetted ki a szót ezt akartam mondani erre azér elég sok precedens volt a a közelmúltban meg a régmúltban is igen és és ebből a szempontból ezek a klubversenyek ezek iszonyatosan jók én nagyon szeretem és és általában olyan boldogsággal tölt el egy ilyen hét hogy teljesen másogjen meg az utána való heteket szóval úgy amuk
Ott van sokszor van az hogy van egy klubversen és után következő héten már hétfőtől egy egyéni verseny és és már nem olyan feeling szóvaly nem mondom hogy rossz vagy vagy vagy vagy bármi de olyan tök jó lenne megint csapatba versenyezni n ott is megvan a csapat fm szóval egy szállás de azért nem egy csapatként küzdünk teljes mértékben azért azt meg kell hagyni azok egyéni versenyek itt nem
Azt jelenti hogy átjük egymást meg társ is hanem csak azt hogy azok tényleg egyéni versenyek nem nem csapatverseny na szóval hogy ezekel kategorizálni kell a a klub a klub versenyek az vagy ezek a klubcsapat versenyek kicsit ilyen családiasabbak nektek mert kvázi egy családként ott ti nyomjátok mint kollégák h hát mondom ez ez ez leírhatatlan hogy ez ilyen közhely hogy hogy tényle t család é az egész de
Tényleg az szóval akibben nem lát bele az lehet hogy az is tudja de aki ott van és és és átéli nem is feltétlenül a csapat szoros tagjaként szóval most gondolok itt mondjuk az én barátnőm vagy vagy bárki barátnője vagy barát vagy háttér ezt ők is tudják hogy ez hogy ez miről szól ott ott olyan nevetgések vannak esténként olyan szintű akárcsak főzöcskézés borda zsolt ami osztlopos tagja a
Csapatnak általábann szokot lenni csapatkapitány vagy háttér de általában csapatkapitány ő ami csapatkapitányunk ő szokott nekünk nagyon sokszor főzni és olyan olyan kajákat rittyent össze olyan hangulatban amihez fogható nem nagyon van és és ez úgy hozzátartozik tök jó az eredmény tök jó minden de de ezek nélkül nem lenne az igazi ezekkel együtt viszont tényleg egy leírhatatlan dolog jó hát igen főleg úgy hogy azért abban is elég sikeresek
Szoktatok lenni szóval igen igen abbó azt hiszem azt hiszem amióta én vagyok 2019 óta négyszer nyertük meg ugye idénén még nem volt aha eredményes is a csapat és mind ez jó hangulatb az pedig igen az úgy nem rossz azt akartam még kérdezni mielőtt a rátértünk a klubcsapatra hogy a gondolom számodra ezután a 11 éves korodbólban történt beszélgetés után nem volt kérdés hogy te a maros walterland csapatában
Akarsz majd egyszer versenyezni ott még ez nem fogalmazott meg bennem után még jó jó pár évig nem az voltam de nyilván valahol én azt gondom mások nevében nem szeretnék beszélni de hogy de hogy igen hogy az én szívem valalter tamás és csapatához húzott már akkor az teljesen biztos csodáát most 11 évesként mondom ilyen kis vézna gyerekként azért nem ez volt a ja igen nem is erre akartam
Kilyukadni csak hogy onnantól hogyan vezetett az út odáig hogy aztán végül oda is kerültél ők kerestek meg te házaltál és kopogtattál hogy to azért ott még eltett egy hát most voltam 11 éves 19 18 mondjuk hét év üüm és akkor ott még elindultam u14-ben azt hiszem nem nyertem több magyar bajnokságot 20-ban megnyertem a legelsőt ami indultam az az 15 évesen megnyertem a 20-asok közötti magyarbajonsságot nagybajomba és
Nyertem még egyet kicsit később máshol rakósbottal úy azért voltak eredményeim utána jött egy nagyon nagy hullámvölgy amikor ezek az eredmények ugye el én egy kicsit nyilván jött a fiatal kamaszkor elszálltam magamtól teljes mértékben szóval erről nem nagyon szoktunk beszélgetni nem mármint a horgászatban úgy gondoltod hogy te vág vág igen hát ez ez úgy azt gondolom a kamaszkét az emberben mindig benne van néha ha sportol akkor ez
A sportjába főleg haban sikeres is haem akkor az életben amikor na majd én megholítom a világot ig ez velem ez így volt a a a horgászversenyzésben is és hát nem kell messze mennünk megint valter tamást tom említeni aki akkor én nem aggódtam mert é hogy akkor éppen értem a istennek igazát na hd én vagyok a a a a a mindenkit legyőző bakó péter na hát ez nem
Így történt mindenhol megvertek szóval akkor volt egy két-három év amikor tényleg rommá vertek amin indultam ott hát nem az utolsó utolsó lettem de nagyon nem ott ahol kellett volna lenne meg ott szerettem volna lenni aha és akkor szüleim aggódtak hogy úristen mi lesz belőlem aha elveszik a gyerek nem lesznek majd eredményei be kell fejezni a sportot mert így nincs semmi értelme és akkor szüleim keresték meg egyébként
Tomy aha és akkor megint jött a megnyugtató készségeel csak akkor nem engem hanem hanem szüleimet nyugtatta meg és akkor mondta hogy nyugod nyugodjanak meg ez itt egy ez egy ez egy bizonyos korszak egy kamasz korszak amin amin túl kell esni át kell lendülni ezek szerint ő már találkozott ilyennel korábban másnálem tudom g csak ő ití tudja mert ő a walter tomy is is egy nagyon okos ember
Szóval azt gondom hog erre következtetni is lehet meg lehet hogy van tapasztalata ezt nem tudom de hogy szüleimet is meg tudta nyugtatni ezt teljesen biztos elmondta nekik hogy meg kell ki kell bekelniük meg kell várniuk ezt a ezt a nehéz korszakot rendkívül hülye vagyok voltam és és ezen majd túlendok akkor újra lesznek eredmények amikor vissza leszállok a földre akkor majd újra jönni fognak az eredmények és igaza
Lett mert utána egy kicsit nőttem és akkor azt hiszem a második 20-as magyarbajnoki címem az első 20zas és a a másik 20úzas magyarbajnoki címem között volt ez a ez a korszak és á jött a második második 20-as magyar bajnoki címem amikor úgy visszaszálltam tényleg a talajra úgy emlékszem vissza tényleg ott ott úgy mindent elkövettem azért a kettő között hogy ne nyerjek há komolytanul vettem a tréningeket úgyis
Megnyerem úgyis úgyis sikeres leszek mit számít sokkal többet horgásztam mint vagy horgászok mint ők csak nem gondtam bele a horgászatok minőségébe hogy úgy mentem oda hogy na majd én megmutatom meg most én horgászok de majd én eldöntöm hogy hogyan akarok halad fogni ah hal döntse el ez a tipikus legrosszabb mentalitás és akkor jött ez a és akkor ott már ott azért én is már nagyon kiv voltam
A végén ez egy asszem egy három éves korszak volt ott nem is mentem világbajnokságokra szóval én kijátszottam magamat a válogatott kerettagságokból is mert tényleg semmi eredményem nem volt és akkor nézegettem otthon hogy ahogy a világversenyeken szerepelnek a hazai horgászink azok akiket addig nem az hogy megvertem de úgy azért labdába rúgtam mellettük vagy velük és akkor ott néztem őket a a tényleg hogy kint vannak a világban és
Meg én meg otthonról nézem a telefonomat hogy ezt azt nyertek vagy nem nyertek vagy teljesen mindegy de hogy világbajnokságon horgásznak ez már önmagában egy nagy nagy feeling én meg nem van olyan horgász aki ebben a u15 és u20 közötti időszakban elkallódott tehát aki nem jött ki abból a hullámv sokan én azt gondom sokan nem nem is feltétlen hullámvölgy hanem a tudnak hog jön a csajozás a bulizás
A a suli ott a ott a gengelés a bandázás és úye el tudnak veszni a a a ebben a ebben az időszakban a a fiatal horgászok sajnos aztán előbb-utób egyébként visszajön nek a tapaszt om az nem vagyok idősz hozzáteszem hogy e ez még az én korombeliekre is jellemző de leginkább erre a 16-78 jön a középiskola ott ott ott van ott a legdurvább ez mi is rekordhülyék voltunk
Hát abszolút azért am most e a korszak ez a korszakra jellemző nekem ezt kihat igen egyébként ez utólag visszagond nekem is jó utána én nem lettem tízszeres világbajnok de igazából azóta én se de akkor ez egy reális veszély alapvetően igen tehát a középiskolába amikor bekerülnek a a a diákok a gyerekek többek között én is akkor tudogy azért úgy elszá velük a ló tudod megérzik azt hogy na
Akkor ők most kis kamaszfenk vagy hogy mondják ezt ez ez aigen ez a kora felnőttek hát ez velem is mondom így történt semmi eredményem nem volt és akkor utána mikor h már nagyon kezdett engem is zavarni már nem csak szüleimet hanem engem is zavart akkor uggy azért leszálltam visszaszálltam a földre és akkor oda már nagyon szerényen kis meghúzva mentem hogy úristen mit mit műveltem itt az elmúlt
Években és akkor megnyertem az el a második 20úas magyarb czíet nem is tudom 18-1es nem tudom pontosan hány éves voltam de már szerintem elmúltam 18 nem tudom t érettség előtt vagy után volt biztosan előtte biztosan előtteerem szerintem 18 jósim má voltott biztos hogy több mint 17 de kevesebb mint 18 szerintem 17 vagy 18 éves behatároltuk egyébként 2018-ban volt szerintem szóval 17 éves voltam akkor megnyertem a következőt
Is és onnantól teljesen másképp tekintettem itt a horgászatra felfogtam azt hogy én itt így nem viselkedtetek én így így én így sokkal alázatosabban kell ezt csinálni mert ha ezt ezt nem így teszem akkor akkor ott akkorot eredmény se lesz és még és még csak az emberek se fognak szeretni mert ott azért nyilván ott a baráti köröm is kicsit megcsappant szóval hogy tát teljesen jogosan hozzá szeretném tenni
De utána úgy elkezdtek jönni az eredmények elkezdett jönni minden szüleim megnyugodtak tominak igaza lett és akkor úgy utána visszajátszottam vagy visszakerültem a a a válogatott kerettagságokba és akkor újramentem vb-kre ahol nem nem teljesítettem rosszul ilyen lett egyéni negyedik meg hetedik helyem és nem ne nem volt ötödik meg hetedik helyen volt egyéniben ami ezek általában csak szerencsé múlnak hogy éppen nem egy világbajnoki cím sz neyedik egy top
10 az az az szerencse én azt gondolom azon belüli rangsor legtöbbször nyilván van amikor nem de legtöbbször az és akkor úgy onnantól kezdve felfele vődött a karrierem igazi nagy mélypont én azt gondolom azóta nem volt benne legalábbis én nem értem meg semmit sem most az hogy elment egy halam ugyan amiről beszéltünk az az nem mélypont az nem karrier mélypont az eg ez egy érzelmi mélypont abban az
Egy-két napban de ennyi így van de ezt tudni kell mentálisan kezelni szóval ezt e és és és ezt nagyon nehéz hát figyelj most amit elmeséltél ezt tényleg még én nem olvastam máshol rólad ezt a hullámvölgyet meg hogy soha nem beszéltem róla seholz ugye kevés podcast vol de azt gondolom hogy ezekről egyébként sose volt titok szóval csak nem volt rá alkalom hogy én ezekről beszéljek vagyek tök jó
Hogy mondtad mert hogy ahogy én megismertek ugye most találkoztunk először de amit amit tudok rólad meg olvastam meg láttam az mindig valahogy az alázat szó köré volt így rendezve szá amit én levettem belőle vannak akik igönnek meg vannak akik egyébként nem szóval és látod ezek szerint onnan jött ez az alázat hogy hogy rájöttél arra hogy máshogy ez nem fog menni és aztán meg lett az a bakó
Peti aki elmondja hogy hát én tudok a halak fejével gondolkodni és 250 napot töltök amúgy a vízparton és tehát hogy érted a amiből a legjobban lehet tanulni az a saját hibánk én azt gondolom szóal hog amiket egyszer elkövettünk az nagyon fontos ne kövessük el még egyszer én igyekszem ebbe nem beleesni megint nem tudni ugy mit az a jövő nem nem beszéltek a a jövőt nem látom de
De mindent megpróbálok megtenni annak érdekében hogy ezt a korszakot ami akkor volt és azt azt a az azt a azokat a dolgokat amiket akkor elkövettem t teljesen hülyén azokat azokat el elkerüljem a jövőben mert az nem célravezető szóval így úgy láttam azt hogy se eredményem nem lesz se barátaim se semmi mert ott mi mindent eltasztítottam magamtól az eredményeimet is a barátaimat is hát szüleimet éppenséggel nem de
Hát még ők is aggódtak értem és ez egy nagyon rossz korszak volt így utag visszagondol te is mondtad hogy ez így vicces meg tök jól hangzik tudod meg ezt meg kellett élnem mer azt nem élem meg lehet hogy ez később jött volna azt hogy tök jó h akkor é meg igen hogy mindennek van valamilyen pozitívuma és negatívumazad akkor negatív negatívum volt most nagyon nagy pozitívum szóal egyébként
Én nagyon kösön sokat köszönhettek annak a korszaknak nem tanácsom senkinek hogy ilyen ezeket elkövesse ezeket a hibákat de én azt gondolom hogy kellnek pofonok ahhoz hogy azokból ugy utána tudjunk építkezni a hogy ezek mind úszós versenyek voltak amik ezek a koc igen hogy mászott be a féder az életedbe hú ez nagyon nagy azok hat évesen úgy fogta a 6 kg-s ponty én mindig faderezgettem szóval azt le
Kell szögezni hogy amióta van fader bt magyarországon én azóta nagyjából faderezgettem de csak hobb szinten de tényleg nem volt soha verseny gondolatom bocsánat hobb verseken mindig is indultam fader verseken akkor hát most már azt mondnám hogy metod fader de akkor nem volt még metod hanem ezek a bordás kosarak voltak tömködni kellett és visszaakasztottátok bele a horgot állandóan persze persze hát az nagyon nagy izé volt és akkor
Még még kicsit rá is tömtünk hogy úgy eltűnjön benne azért mondom metónak definiálnám de nem az volt és ezekén ezekel a kisebb versekel én mindig indultam nagyon szerettem egyébként mert ugye ez mindig a pontyozásró szólt ezeket imádtam nagyon jó volt pontyokkal a lá federbotokkal kardozni de soha nem volt bennem olyan gondolat hogy én magyar bajnokság indokszok én akkor már ugye rég én már majdnem ezt a ez
A kis versek ezeket a fé blotozásokat mikor úgymond átváltottam a magyar bajnoki kategóriá kicsit háttérbe szótak sőt nem kicsit hanem teljesen jött mind minden erőm az úszózásra koncentrált hobb szinten azaz mit tudom én egész évben a 365 napból azért egy 50-60 napokat biztosan féerezgettem de csak hobbi szinten a saját magam szórakoztatására és élveztem nagyon élveztem hozzáteszem amikor volt ez a nagyon rossz korszakom akkor szinte csak féereztem
Szóval akkor akkor én csak féereztem mert én csak a 10-20 kgós halakat kergettem úristen milyen fajinság nekem edzeni nem kell úszós bottal nekem az már megy most jöet a féder de ez nem n nem verseny gondolatta hanem én csak azt élvezem és azt szeretném csinálni de tehát most ez lényegtelen de mindig is federezgettem és akkor ezen nagyon nagy vitákhoz családi vitákhoz vezethető vissza az én feder versenykarrierem
Mert azt hiszem anya volt az any-apa de hát most tök mindegy hogy melyiköyük szüleim azok azt mondták hogy nekem el kell induljak féder versenen is felnőtte között ugye akkor még nem volt utánpótlás fél versen csak felnőtt anya úristen hagyjatok már akkor sokkal jobban tudtam ellenkezni mint kilenc évesen kilenc évesen is ellenkeztem de nem ennyire itt nagyon szóval itt nagyon it itt minden csúnya szó nem csúnya szó
Itt minden minden minden jött de hog hogy én biztos nem tiltakoztam konkrét tiltakoztam és és és szüleim [ __ ] meg beneveztek tudtom nélkülú tudtam nélkül jó csak itt az eg kilenc éves gyereket benevezni nem ugyanaz mint 18 min 16-1 hogyha a hülye korszakodat vesszük hát szerintem 2019-ben indultam á 18-ban nem tudom 18 1 éves gyere valahol 18 évesen az baj hog nem emlékszem ősszzeken nem gondolkoztam
Most hogy ehz kéne p míg ezt vissatakozom hogy mikor indultam vagy mikor neveztek be és ezt a verseny előtt azzem két vagy három héttel tudtam meg ezt már mondogatták nekem egy évvel azelőtt is és hát egy évig ment a húzavonal hogy biztos nem igen nem én mondtam hogy biztosan nem és beneveztek mi volt a éved a feder ellen hogy ratyis vagy mi nem de nem dehogyis hogy
Én nekem semmi keres van felnőtt mezőben én nem fogok odamenni szintén szarrá veretni magamat ez olyan égő hogy itt megnyertem a úszózásban hogy nem az hogy van nevem de hogy ott ott ott ott úgy ott már azér vannak sikereim vannak van élvezet van élmény meg meg eredmény meg minden és akkor úisten most mennék oda pofonokértz önáal meg hát persze sivák mátyás meg akkor dömegálbor is verseny és
Ogy úristen hogy hát nekem ezek között én én én biztos nem h én is azt mondtam vol na csá konkrétan fog léptem foggal körömmel küzködtem vagy küzdöttem azért hogy én ezen nem indulok mi mien hy bázni hogy nem k harcoltálor megküldenek valami ez utó visszagondolva ez így nagyon nagyon sori igen és mondom két héttel a verseny előtt tudtam meg azt hogy én hogy e hogy ezen el
Fogok indulni mert beneveztek és innen nincs visszaút ind és akkor nem is volt sok féelbotom ilyen hobbi szinten fédezgettem addig két-három féelbotom volt azok nem voltak rosszak de nem volt több volsók azok már hagytak némi kíván volt maguk után de botjaim azok mg nem voltak röz é elindultam velence tavon volt szintén az első egyébként ez íy edig eddig nem is gondoltam bele de tényleg az is ott
Volt az első velenceci tavon első féer magyar bajnokságon ami nekem az első aha ez ott az evezős pálya ilyenkor vagy hol van ott a versenpály az evezős pálya a sukuró evezős pálya szintén ahogyan volt a patkapecce nem patkapec itt emlézem itt nem az volt vagy legábbis nem azt horgásztam én a második bólya környékén horgásztam már rajtam kívül szerintem mindenki fonott ginorral én akkor még nem is tudtam
Annak nagyon a funkcióját a dobó előkének használtam ugye mert azt ismertem a ah a kisebb versenyekről ott is dobó de hát az hogy fonoginóal kéne keszegezni hát ez nekem akkor még az ú ott tanultam meg ott hallottam erről először hogy foginorra horgásznak egyáltalán telibe úgymond a igen igen igen csak az van az olsó hát nem is hallottam és még ezek nélkül is úgy meglepődtem hogy mikor beneveztek
Elindultam akkor mar ugye ezér közben tetszett úgy elkezdett tetszeni a gondolat hogy ú de nem baj hogy kapok egy-két pofont legalább megpróbáltam tudod szóval hogy nagyon nagy vita volt ott nagyon kiborultam az első egy-két na de utána az úy már tetszett a gondolat és akkor hát azért nem köszöntem meg de de de tetszett a gondolat hogy hogy indulok egy ilyen egy ilyen versen de majd jövőre úgy
Sem elrt most ú is szaravnek azt na jól van akkor itt befejeztem té pály futásomat egyelőre nem tartottam kizár hogy majd később de hogy és ez a gondolat egészen addig tartott amíg nem csináltam három darab kettest és és csak úgym nagy nevek vertek el egyik na dömeegábor egyik nap aztá sivákmtyá aki magyarbajnok is lett meg egyik nap nem tudom kicsoda aha és hát ogy ösz tet lettem
Top 10-be azt hiszem vagy 11 vagy ilyen vagy top szerintem benne voltam a top 10-be de most tök mindegy nagyon-nagyon nagy eredményt étem kel valószínű én azt gondolom igen nagyon nagy eredményt értem el szóval hogy ez ott én is mondtam úristen hátn ezt nem gondoltam volna hogy nekem ez egyáltán sikerülhet hogy e ez ilyenkor egy fordulós peti vagy ez azért vol három kett c nem úgy értem
Hanem hogy de hogy egyszer egyetos volt egyet tá hogy nem az hogy mint most a meod vagy freá hogy így 26 helyen szétsed egyos volt és nincs elődöntő meg semmi itt itt azért volt esélyem úgym szem én azt gondom nyolcfóban nem lett volna 2 nben itt így volt ott ott ott ott kaptam vissza sok segítséget és am ott már ismertem nevek ugye tomival alak akkor már ismertük
Egymást azér kaptam segítséget de nem olyan szoros szó nem voltunk csapattársak vagy il kapkor volt háttered például csak szüleim aha szóval nem volt profi hátterem nem volt szüleim voltak hátterek akik halakat tudtak számolni de a pecá csak is kag én feleltem egyébként ez ez végig így volt nem azt mondom mai napig de igazából mai napig igen úgy nincs mögöttem azt mondanám hogy a világbajnokságokon igen az egy
Másik kategória magyar verseken családtagim akiket nem szeretnék degradálni szóval értek a horgászathoz de nem a horgász szakmai részéhez nagyon profi módon számolnak halakat én nagyon hálás vagyok a hugomnak meg barátnőmnek akik kis anyukám is ide tartozik ő a halszámosban kevésbé profi a két fiatalabbik csaj az az kicsit profibb de de horgászok mé részben úgymond egyedül egyedül vagyok a magyarbaj most akor egyébként ami nem is baj és
Ilyenkor jó ez a ez a három kettes ez azért volt mert valami tutiba belenyúltál véletlenül vagy az úszós tudást tudtad átkonvertálni fé mind a k a kettő mind a kettő szóval az úszó úszóulás nagyon sokat segített meg bele is az azt gondolom hoggy belele is nyútam szóval h ot hogy minden összeállta azért hogy én itt én itt így szerepeljek hát három darab kettes ott azért úgy többen
Emlékszem vakarták a fejüket hogy ezt így nem nem gondolták volna hogy nekem így van esen főleg a felszerelésemet elnézve hogy nincsen semmim hát úszósban már végre úgy lett felszerelésem meg ugye akkor már úgy jól láttam az úszó cuccokban deát semmint nem volt a fader fader horgászathoz fader versenyzéshez szinte és akkor itt most megint tomiral valter tamással tudnék visszacsatolni aki itt ezen a ponton rendkívül sokat segített talán
Itt lettünk igazán szoros viszonyba és akkor kaptam tőle feder botokat ilyen elmészem supernova mintákat kaptam tőle még nem is volt supernova csak minták voltak és akkor megkaptam tőle azokat amiket előtte ő használt de ugye neki már ott voltak a felatos már már nem prototípusok amik ugyanazok voltak megkaptam tőle azokat kaptam hozzá olsókat és akkor már lehet mitudom lehet nyolc botom vagy hat vagy hat nolc botom és
Akkor onnantól kezdve úgy nagyon felfele nagyon megtetszett ez a féőzés erre a versenyre vagy ezután a versen ezután ezen a versenyen a sárbc ezután a verseny után ah és itt látta a tomi hogy húha igen az há azt a h k a akkor én is úgy értékeltem már hogy hogy úristen én it mit értem el hát közben nem nagyon gondolkoztam versenyek közben sosem gondolkozok azal hogy világbajnok
Lehetek nem lehetek magyar bajnok lehet sajnos teljes mértékben csak csak a fókusz a pecára a következő gondolatokra a következő döntésekre nincs bennem soha az hogy hogy hogy mit élhetek el e e ez azt gondolom nem szabad szó ez olyan szintű plusz nyomás lenne fölösleges nyomás igen na mer a legtöbb versenyző meg a legtöbb bajnok ezt mondja hogy hogy verseny közben nincs ez a fejében csak én nézőként
Olyan nehezen tudom ezt elképzelni amikor én így szétizgulom magam akármelyik versenyző vagy a akit így szeret csak 2021 azt hiszem amikor fppen első világban c megj hamilton ellen én is rettenetesen izgultam azt gondolom sokkal jobban mint ő legaláb legalábbis közben a kocsiban na ez az igen h ezemkén mindig más belül ülve a ládán ülve ilyenkor nem ezeken gondolkozik az ember é szerintem ez más sportban sem í
Van szal közben úszik bárki nem a kz nem nem azért úszik hogy ő most hogy világbajnok lehet de nem erre gondol hanem arra hogy minden jét beleadja de az nem feltétlen jó port ez egy fizikál sport ez meg ugy mint mondtam inkáb mentális sport sz kicsit kicsit nem nem volt jó példa de értelek abé walterrel beszélgettél te valaha arról hogy amikor ott ültél a szállás mellett a
Patkán szlovéniában annak milyen íve lett kés páz vissacsatoltunk rá igen hogy akkor amikor így hogy is fogalmazzak amikor ő mondott nekem valami bölcsességet én nem feltétlen fogadtam elsőre megt neki is mondtam ha jól emlékszem vagy hát úgy úgy csak mondom körösek hogy hogy de ú isten én dehogy leszek énen felnőtt világbajnokságokon meg én nem nem nekem nem lesz annyi lehetőségem akkor ezt úgy értem meg az az
Egy lehetőségem van az az egy lövésem és akkor ő majd mondta hogy nem és akkor én ezt nem hittem el és akkor így amikor így voltak azóta ugye most már így így így így komolyabb szinteken amikor beszélgettünk tök mindegy miről és ő ő ő mondott egy állítást és én nem értettem vele egyet akkor s utáag megint igaza lett akkor én mondtam hát tom mi fél csak én
Most itt nem tudom elmész 2012-re de az pont ugyanaz történt szóval hogy te megmond mad nem hittem el és igazad lett szóval párszor visszacsatoltunk komolyabban úgy igazán nagyon nem nagyon beszélgettünk ról de de nyilván szerintem erre mindketten emlékszünk én legalábbis biztos és azt gondolom ő is persze azok nagyon megalapoztak karrieremt mint ahogy ahogy mondtam visszatérve a fader versenyzésre szóval az a 3áom2es az azt azt nagyon durván
Éltem meg pozitív értelemben nagyon boldog voltam és hát akkor ott azért utólag megköszöntem anyáiknak hogy hát anya figyelj csak nagyon tilt nagyon tiltakoztam hashag verekedésig nem fajút a történet de a de addig minden ah és hát és hát igazatok lett igazatok lett en a következő is meg a következő is meg a következő is azt hiszem a másikat nem a harmadik nekifutásra meg is nyertem 2020-ban megnyertem az
Elsőt és hát onnantól kezdve az hogy én felnőtt magyar bajnok lettem ilyen mezőnyben mint az előbb említett nevek nevek között hát az az azt gondolom hogy egyébként a mai napig csoda szóal hogy 2023-ban is és magyar bajnok lettem ugye tavaly ugyanezek a nevek között és ezek ezek olyan sikerek amiket ket azt gondolom hogy ezeket nagyon helyén kell kezelni ezek ezeket ezeket elérni főleg ilyen fiatalon hát igen
És egyébként te jelen pillanatban ugye három szakákban versenyzel ugye úszózol u25-ben úszóz féerezel metó faderezel és faderben még u25-ben is mész most tavaly lett ugye ez a kategória előtte u20 volt amiben én pont kérgettem 21 éves voltam most most már u25 ezért befértem idén igen de hogy ez én három kat újának veszem meó hossz lőke és úszózás melyiket tartod a m egyszer az ivánnal itt azt mondtuk
Hogy a a féder szakág az a a a horgászversenysport forma 1eg-je hogy az a király kategória hosszú elük és féder nem ugye a aak sz mondaniog igazából a for eg az a csúakosigen mer a technikai minden k mondja a saját kerést mindenki technikailag biztos hogy az az 1 már sózos értelen is mer mennek igen szóval most már technika meg minden igen technikailag egyébként azt gondolom az finom
Szerelékes módszerben az úszózás szerintem az a foregy igen nem feltétlen mondom ez az igényli a legnagyobb tudást erő úgy azért vannak viták és nem nem tudom kinek van igaza én nem foglalok állás e nehéz lehet megani igen én ebben nem foglalok há teljesen más a kettő teljesen máshogy kell gondolkozni én azt gondolom mind a kettő nehéz ettől a metó nagyon elmarad én azt gondolom szóval ez mondjuk
Érdekes n azt mondom hogy nagyon könnyű de azért az egy leegyszerűsített módszer vannak barátok akik úy terrorista módszer mert mert ott ott ott ott a sikerességi arány az az hogy 10 halból megfogok kilencet hosszkén az ez nem ez az arány az úszúzásnál sem ez az arány usúzúzásnál ha példá fúj a cél akkor örülök a 10-ből párat megfogunk tudod a bocs a a 10 halból megfogok kilencet az
Az ott lévő 10 halból kilencet vagy 10 kapásból kilencet ott lévő 10 halból szóval annak a hatásfoka annak a módszerek brutális és ez miatt egy kicsit egyszerűbb én nekem a fő szakágom az egyértelműen most már hossz vagyok és féerezés lett köszöeten anyáéknak és nagyon háttérbe szorult az úszhozás szóal sajnos nem sajnos alapvetően sajnos mert szeretem szóal tovább is a a szerelem az úszózás felé megvan szeretem de
Rendkívül időigényes szakág szóval nagyon sokat kell rá készülni szerelgetni gumizni a rakósbotot mecchbotokat összelőni nagyon nagyon nagyon időigényes míg a feder sokkal kevésbé időigényes kicsit talán nagyobb is a hatásfoka mint az úszózásnak főleg ha az időjárási körményeket vesszük akkor mondjuk e szélbe az kicsit megö az úszós horgá még a feder horgászatot nem üüm vagy nem annyira inkább így tudnék fogalmazni és ez miatt tudjuk kicsit jobban megszerettem
A a hosszkéss féerezést és és és nagyon jöttek az eredmények szóval azt be kell látni hogy öt-h próbálkozásból van három féer magyarbaki címem azért ebbe az ember már csak akkor is beleszerelmesedik hogyha egyébként nem is szerette előtte a szakágat igen és ráadásul egy olyan mezőnyben ahol azért ez egy rendkívül erős mezőnyben egy brutál erős mezőnyben szóval hy vb szinten a a hosszú előkés feder vb az hogy
Viszonyul az úszós vb-hez még mindig az úszós nemzetközileg a nagyobb szám ez erre egyértelműen igen a válasz de szerintem ez a határ ez egyre jobban közeledik egymáshoz ez ez a határ ez kezd elmosódni de azért azt gondolom hogy igen p értékben nem tudom mekkora trendvonalakat nézünk akkor be fogja érni a számításait szerint igen én it a meodra vagyok nagyon kíváncsi hogy az ugye magyarországon láthatjuk a a
Nevező számbója az milyen siker mi lesz nemzetközi szinten a metodozásból mert hát én azt gondom előbbutób követni fogja a hazai pédet mármint itt a itt a indulók nép számát illetően lehet h előbb-utóbb azt fog érni rövid időn belül lehet azt fog érni a legnagyobb pr értékkel de hogy nem nem is azt mondom hogy nem azt lehet a legnehezebb megnyerni de hogy nem a oda majd lehet nagyobb
Szerencsefaktor kell hogy valaki azt megnyeri ilyen sok indulóból mint egy úszó úszó úszózást úszózásban ott azért van egy pár ember akinek sokkal nagyobb esély van mint a többinek egy metodozásban ez ez pár é mú szerintem nem így lesz amikor maj ott lesz 200-300 induló mondjuk mert én látom magam mert azt hogy ott lesz rettentő sok induló mert hogy nem lehet annyira kiemelkedni technikai vagy szakmai tudással hanem
Nem szeretém degradálni a metutozással ezt azér úgy szögezzük le de ott szerencsével egy kics kicsit nagyobb szerencsével bárki odaérhet egy úszózásba aha én azt gondolom szinte egyáltalán nem a hosszúkés féderezésbe ott ott mondom kettő között aha aha ott ott ott val az a kettő között helyezkedik el szerintem de ezek csak az én véleményem ezek ez ez a saját álláspontom nem biztos hogy ez így van én ezt
Így látom ühüm de mondom kíváncsi leszek példá arra hogy metod hova fogja kinőni magát nemzetközi szinten mert hogy ettől sokkal nehezebb lesz mint ami eddig volt az teljesen biztos sokkal több indulóval sokkal több országgal én azt gondolom a a ezt ugye most úgy van 4 plusz fő a a vállalatott kerettag ezt föl fogják vinni szerintem 5 plusz -re mint a nagy vb-ket aha ér már már már
Plusz párinduló és hát iszonyat mennyiségű metodhorgász van a világon igen mert hogy gondolom lesz máshol is ugyanennyire népszerű mint magyarországon csak máshol nem csinálnak belőle még országos bajnokságokat feltétlenül ugye hát ez újykeletű dolog szóval ez volt a harmadik most lesz a negyedik ez majd szerintem két-három év kell még neki és el fogunk éni rekordszámokhoz igen ugye rólad azt mondják hogy te minden részében erős vagy a horgásznakn
Hogy ha snecizni kell akkor a snecizés a nagyhal akkor nagyhal tehát azt azt mondta rólad más versenyző hogy nincs igazán gyengét mi az ami v szerinted leginkább az erősséged hát én ezt nem így a halakra vetíteném le ez leginkább a a a mentális dolgokra szóval hogy ki tudok zárni olyan külső tényezőket amik amik amik befolyásatnák a versemet negatív irányb most mondok egy legegyszerűbb példát szerintem reggel a
Sorsolás egy nagyon meghatározó része a versenyzésnek főleg bizonyos helyszíneken nagyon sok horgász idegeskedik azon verseny horgász idegeskedik azon úristen mit húztam mi lesz ebből ez nagyon rossz hely én én én én ő ezt nem akarta meg meg meg teljesen vannak olyanok akik idegroncs közeli állapotba kerülnek hogyha húznak egy rossz helyet és már akkor eltemeti a versét mi mikor kihúz éé de még oda se ment a helyre
M és ez olyan szintű gátat jelent az eredményben é azt gondolom hogy egész végig ezen rágódik verseny közben is hogy hogy meghatározza majd az eredményét nyilván nem pozitív irányban én például ebben a azt gondolom jó vagyok szer ki tudok zárni mentálisan külsős dolgokat amiket ki kell zárni ahhoz azt gondolom hogy tényleg csak é kizg a versenre koncentrálok én amiben tényleg viszonag azt gondolom erős vagyok az az
Hogy tényleg csak é kizárag a fókusz az a horgászaton van az aon az öt órás horgászaton előtt utána kell máson gondolkozni de abban az öt órában csak é kizag gén a ládám a botom és a halak vannak szóval má mint az agára nyúlra így csak annyi igen ez egy aztem hogy ez egy jó példa igen hogy tényleg nincs más ott egy burokban ülök egy egy egy körülöttem
Egy burokban ülök vagyok én meg a halak és akkor ebből hozzunk k a legtöbbet ez ez egy lehetegy példa volt van még 1000er meg egy nem nézem azt hogy tég milyen harra kell horgászni horgászok arra arra amiből a leg amiben a legnagyobb potenciált látom nem érdek de ezt te már tudod előre hogy hát ezért vannak a a a a felkészülési napok az edzésnapok ezeket nekünk ki kell
Tudnunk kísérletezni versenyhorgászoknak szóval nem véletlenül van sok edzésnap azért mondatjuk azt hogy sok főleg az ember még nem egy olyan szorgalomból előtt akkor meg pláne én én én erre úgy egyre jobban rászogtam nem biztos hogy jól teszem ezek egyébként félre is tudják vinni az ember ühüm de de igyekszem csak a lényeget leszűrni ezekből a horgászatokból az hogy amikor a verseny előtti tehát a tréning előtti hétente lemész
Az azért tud félrevinni mert egy szűz pályán tök más mint egy felett ninc nincs nyomás a bzen nincs nyomás a vízen teljesen más arcát tudja mutatni a víz amibő utána majd visszagondolok ezekre a gondolatokra a versenyhéten és nem lesznek relevánsak én ilyenkor most aban megtanultam azt hogy azért járjak le ilyen ilyen helyekre egyedül sokkal több halat fogok mint mint mint a a a a hivatalos tréningeken vagy
Mint a versen és láttom a tónak azon arcát hogy ebbe milyen hal van milyen összetét mármint hogy a a halfaj ügyileg milyen összetétel van halösszetétel van és alapvetően mennyi hal van egy vízben e úy föl lehet jó tök jól mérni és több halra p etetőanyagot tök jól lehet kísértezni egyedül is mert amit egyedül megeszik azt meg valószínűleg meg fog jenni a verseny is nyilván vannak kivételek mert
Néha finomítani kell a nyomás miatt de alapvetően egy tényleg egy egy egy viízen milyen etetőanyagot dobunk azt ki leet kíért egyedül is ahhoz nem kell versenyszituáció amit megevett nekem egyedül 100 halra egy vízen azt meg ugyanaz a ugyanaz a ugyanazokra a halakra horgászok akkor is amikor mondjuk csak 20 darabot kell majd belőlük fogni attól még a halízlésse nem fog változni de viszont fel tud vinni azt hogy
Én mennyit akarok fogni szóval hogy amikor kitűzöm magamnak egy versenyen célt azt hogy én itt lent voltam egyedül fogtam 100z na jó akkor fogjak csak 90 de már jó leszek nem reális cél és és ez alapján nem határozatom meg az etetésemet sem úgy hogy én most 90 harr tetek szóval ottot ott ezeket a dolgokat nulláról kell kezdeni mert különben csak félrevisznek hogyha abból indulok ki hogy mi
Volt amikor egyedül voltam vannak szerinted ilyen olyan etetőanyagok vagy csalik amik kiemelkednek a tát van-e csodacsali vagy csodaetető anyag kiemel igen szóval jó hogy így kérdezed mert a kiemelkedő azt gondolom hogy kiemelkedők azért úgy vannak vagy vannak nagyon jók inkább talán ez a jó pontos megfogalmazása én mindig azt mondom csoda meg tuti meg ezek a ezek a ezek a szavak nem léteznek a horgászatban szóval a a
Csoda csoda etetőanyagot én azt mondnám hogy csoda technika meg a a tuti az nem tuti etetőanyag tuti csali hanem tuti technika aha szóval ez a horgászat ez ez a gyakorlottságról a a képzettségről szól min fejben mint technikailag nem a nem a gyártokon múlik egy egy horgásznak a sikeressége szinte szinte soha szóval tényleg az a horgászon múlik meg az ő döntésein az ő edzése és még egyet visszacsatolva
Az előző kérdésre amikor kérdezted hogy miben vagyok még azt gondolom erős amiben én viszonylag azt gondolom erős vagyok vagy úgy beszélgettem ezek másokról azok az edzések hogy én nagyon komolyan veszem őket és és nekem olyankor is abban az versenyedzés öt órájában is amik egyébként néha kitolok saját magamtól nyolcra mert még ott vagyok a vízparton és még horgászok főleg hogyha nem vagyok úgy érzem hogy mé nem vagyok
Előnyben vagy nem vagy hátrányban vagyok pontosabban akkor én képes vagyok még ott majdnem egy dupla napot rátolni arra az öt órára mg egy öt órát hogyha van lehetőségem mert tényleg szeretnék maximálisan úgy odamenni az első verseny naap első órájára hogy én felkészültem tudom mi fog történni nyilván nem mindig sikerül de a célom az az hogy maximálisan felkészüljek egy vízre hogyha ott ha ott ha ott van egy
Verseny és azt gondolom ebben még úgy ez az erősségeim közé tartozik biztosan nem a hátrányaim közé de de tuti és csoda nincs itt most két dolog is eszembe jutott erről az egyik hogy a egyszer az ivánnal a a szabó bencévelnek azt mondtuk szerintem hagy lehet még az álmossal hogy ti olyanok vagytok a világhorgász sportjában mint a ronaldo meg a messi hogy ő a a végtelen sok szorgalommal
Felért a csúcsra te meg az őstehetség vagy de most rájöttem hogy te te is ronaldo vagy basszus te is ott maradsz még egyszer messit semáóza soha senki lusasággal nem igen meg nyilván én ő én most általánosságban beszélnék nem magamról én azt gondolom hogy tök mindegy milyen sportban van egy tehetség azt a tehetséget tudni kell kezelni és arra és és ar azt a tehetséget azt ki kell hozni
Egy emberből én ezt én ezt mindig is így voltam magamal nem tudom milyen tetséges vok nem szeretném ezt most definiálni vagy ezt hát ennek nem nagyon van ilyen mő igen azért van a sose mentem bele engem ez nem érdekel nekem én tudok amit tudok és én magamból ki szeretném hozni a maximumot és hogyha én ezt úgy hozom ki hogy egy nap egy egy évben 200 napot horgászok
Egyébként a legtöbb ami volt az 311 nap volt 2019-ben az nagyon sok volt az biztosan ne csináld ezt 311 311 az biztosan több volt mint amire ami kellett volna hogy legyen mert az a kicsit már kontraproduktív volt nem nem a nem technikailag meg nem nem nem horgásztudásügyileg hanem a kiégés szempontja ahaó 311 olyan napután amikor nem csak lem a dobáltam a dunán egy órát tudod wobblerrel vagy
Vagy márnáztam egy órácskat hanem versen ráda reggel kipakol este összeszed teljes felszerelés hat bottal vagy öt toszettel tök mindegy az egy ott kicsit átestem aó túloldára nagyon sokat köszök neki tudásügyire szóal horgászatról alkotott képem az ott az ott az ott nagyon megváltozott vagy nagyon nagyon sokat tanultam a horgászatról viszont elvesztett egy kicsit a varázsa abban az évben és ez b mondom a mai napi kihat de úgy
Azért ezt akartam amúgy már kérdezni hogy ennyi versenyzés és ennyi felkészülés és amúgy ennyi arról még nem is beszéltünk de már lehet hogy nem is lesz rá időnk tesztelés termékfejlesztés satöbbi satöbbi hogy így hol van honnan jön még bármilyen motiváció hogy reggel felkelj és megint megfog do bott zsákot ez így évvégén sajnos nagyon sajnos el tud veszni szóval év végén akik így közelebb állnak hozzám azok tudják
Hogy én már nagyon elfáradok a versenyszezon végé főleg mentálisan nem mondom hogy kiégek de de ilyen novemberben vagy vagy teljesen mindegy mikorm nem vesztem a motivációmat szóal nem leszek nem mondod azt hogy soha többé nem horgászam igen ilyen ilyen nincsen de már nagyon várom a a karácsonyt az új évet ott azt a azt a családdal töltött időszakot nekem én nem voltam nem tudom hányv hogy igazán nyaralni
Most egy-két napokra voltam de nem voltam 10 napig nyaralni vagy nyolc napig egy egy nyári szezonban de még egyébként nagyon té üüm de ha valamikor tudnék azt tél és ez egy picit úgy hiányzik tudod hogy hogy úgy nyáron kikapcsolódjak lazuljak most az még hagyjam hogy barátokkal de csak a családdal vagy barát vagy teljesen mindegy kivel kis időt töltsek ami nem horgászát e úgy lenne szükségem nyáron de
Nem tud lenni mert ahogy mondtad három szakákba indulok ez ezek mellett ennyi verseny mellett ez ez nem adatik meg nyilván ez az én saját döntésem én ezt döntöttem ezt válztottam és nagyon szeretem sz ha ezt ugyanígy kezdeném ezt ugyanígy csinálnám most is azt mondom hogy horgász embzer lenni amíg élek de de el lehet nagyon fáradni fejben szóval fel tudú fel tud fel tudok úgy kelni hogy ú
Mint úgy érzem magamat mint egy 80 éves ember és e halálkolyan mondom hogy bele tudom érezni magam min 80 éves emberekbe e ez tök gáz 20 évesen de de ez így évvégére megvan a másik ami eszembe jutott az előbb mondtam hogy két dolog a másik hogy pont a walter tomy mondta egy interjújában hogy a legjobb idő vagy kor a horgászvsenysportban az a 30-40 közötti ugye val vagy
Tán azt mondta hogy egy nagyon fit 40-es talán az a legveszélyesebb mert hogy a ugye ott már megvan a rengeteg tapasztalat de még van van erő még nem fárad gorsaság meg szemkészkoordináció precizitás na most itt nálad ez egy picit egy 20 évvel előbb eljött az a rengeteg tapasztalat amire ő akkor gondolt hogy 40 évesen van meg neked meglett 20 éves korodra való é azt gondolom sokkal többet
Horgászok mint a koronbeliek szóval sem szerintem a legtöbb embernél többet horgászó a világon egyébként most most már nem volt az a 311 én azóta nem volt egyszer se 300 én azt gondolom hogy ilyen 200 legelejéket horgászom k 250 között de abból 150 az versenynap r hát nem tud mennyen de 100 100 sok az verseny igen szóal sok és ez igen szóval versenytasztalt nem csak egy hó pe
Tapasztalt hanem ver tapasztal fit vagy fitt vagyok mondjuk volt egy kis megbicsaklossom e ennek az évnek a legelején amikor nem voltam annyira fit mert ért egy kis műhelyi baleset úgymond nem horgáztatta a kapcsolatba de de igen hogy is fogalmazzak megpróbáltam kicsit még fittebb lenni hogy aha hogy a versenyszezont minden versenyszezont én úgy kezdek meg hogy ténle egy picit lepukkadok ugye mert a fizikai aktivitásom csökken megpróbáltam kicsit
Fizikailag hát ilyen hasonló igen és aha és én nem gondoltam átessek a ló tús oldalára de az orvosok szerint sikerült legalábbis az én esetemben és és kicsit hogy is k hogy is fogalmazzak egy pár infúzió kellett belé mire helyrepofoztak szóval ott egy kicsit elvesztettem a a testem fölötti kontrollt vagy uralmat ez mind az azért volt hogy tényleg egy kicsit nagyobb legyen az állóképesség nem sikerült ebből is
Legalább tanultam nem lett semmi komolyabb bajom de aztam két-három napot voltam kórházban nem mindegy túléltem megismerted a határt akkor az és hát megismertem az én határomat és ebben megtudtam hogy a fizikai határaim eg pén edzőterem teljesen mások mint másnak és ezt aha már ja hát igen nyilván az én izmaim nem bírnak egy bizonyos olyan mozgást ami ami egy egy izomcsoportal öszpontosul én megelmeltek egy nap egy tonnát
De nem csináltok egy bizonyos mozgást ami egy izomcsoportra özpontosít nagyon sokáig mert erre én az én szervezetem hajlamos úgymond begyulladni és akkor ilyen izomönpusztítás jön vagy tud bekövetkezni mindegy ezt most hagyjuk is szóval megismerem a fizikai határaimat de igen nagy azt gondolom viszon van egy nagyobb tapasztalatom a korombiekhez képest legalábbis azt gondolom egy kicsit nagyobb ez min azok mind azért van mert kicsit több lehetőségem volt horgászni
Meg kihagytam a bulizós korszakomat az igazán nagy csajozós korszakomat én kihagytam szóval nekem ezek nem voltak aki ismer azt tudja hogy én csajozni meg úgy bulizni meg úgy iszogatni eljárni én soha antialkoholista vagyok szóval én én egy évben nem iszok ennyi alkoholt aha és én ezeket mind mindet amit időt ezekbe beleölhettem volna én ezt mindet a horgászatba öltem bele és a tapasztalat tapasztalati megszerzett tapasztalataim talán ezért
Kicsit többek vagy több mint másoknak a saját koromban ilekhez mer most egy 40 éves ember nem akarom magamat összeasítani mert nvát van 20 év előnyze viszont viszont még kellően fit vagyok 23 é azér csak kientetem hogy kellően fit vagyok ahhoz hogy hogy labdába rúgjak a idősebb tapasztaltabb emberekkel mert hát azért mondjuk egy hat köz már 60 pár éves tilával tapasztalatban nem akarom magamat összemérni mert nagyon alul
Maradnék viszont viszont én meg nekem előnyem az hogy 23 éves vagyok és és azért eg jobban talán fiz fizikailag nem visel annyira meg engem egy egy egy 40 fokos nyári hősé egy héten keresztül vagy nem nem tudom hogy őt mennyire viseli meg mert szeretnék én ilyen lenni 60 pár évesen mint ő azért ezt így szeretném leszögezni de jelenleg előnyöm az hogy van egy pár év a a
Nagyon tapas egy pár év előnyöm van a nagyon tapasztaltakkal szemben ami a ami a fizikumot jelenti ez már előbb-utóbb azért elmúlik hát igen amikor a zúszós vbzést elengedted a féder vbzés kedvéért ezt a tavalyi évről beszélünk igen mert egy ilyen év volt az a az a 2023 volt ez nem pont így történt hanem ez úgy volt hogy ott volt 7é- hé verseny zsinórba és ez biztos valaminek
A rovására ment volna nem tudom hogy pontosan az úszós vb a fader vb rovására ment volna de valaminek valami a rovására ment a 7é- hét közepén pont az úszós világbajnokságát amiután de egyébként igen ott azt hiszem a két vb volt egymást követően és hát azért felnőttek közt vb szereplés azért az az nem u25-ös vb szerep és hozzáteszem nem szeretném degradálni azt sem szóval h az egy nagyon
Nagy szó 25-ös vb-n szerepelni aegy másik kávéház na másik kávéház nem és és c mérlegeltem és sajnos nagyon nagyon nagyon rossz érzéssel le kellett mondanom az 5-ös úszós világbajnokságat nagyon rossz érzés volt szóval az ott konkrétan nem mondom hogy még depresszióba küldött de de úgy azért szintén okozott álmatlan északákat hogy le kell mondanom h egy vb-t az az olyan rossz érzés volt hogy kivívtam magamnak ott voltam
A a magyar bajnokságon megadták a tiszteletet a bizalmat hogy én be is válogattok a az utazó kerettagba és és nem indulhatok úgymond cserben hagyom a a csapatot de nem tudtam mást tenni mert különben meg másokat hagytam volna chatbe azáltal hogy hiába lehet hogy ott vagyok fizikálisan de már de már fizik de vag fizikálisan ott vagyok de a fizikumon meg már leépült volna 7é- hé versenyzést követően sajnos
Néha áldozni kell az egész horgászat azt gondom az ember 311 napot horgászik főleg 18 éves akkor az nagyon nagy áldozatokkal jár de már most most sanos áldoznom kellett egy világbajnokságot is azért hogy a többi verseny jól sikerüljön ez az -es világbajnokság voltát remélem hogy többyen nem lesz ha az is úgy van hogy nincs hé- hé verseny egymás után akkor nem mondtam volna le de ezért senkit nem
Lehet hibáztatni szóval ez az én döntésem hogy három szakákba indulok még így is nagyon hálás lettek hogy a verseny naptárat aol sik az utóbbi éveben sikerült úgy összállítani hogy nem nem kellett ilyen döntéseket hoznom tavaly is lehetővé tették hogy elinduljak mert nem volt rajta másik verseny de egyszerűen fizikáis fizikai okok miatt le kellett mondanom mert különben teljes mértékben elvesztettem volna a kontrollt mind fejben mentálisan mind fizikálisan
Mindenhol his ez nagyon sok a még gyorsan térjünk rá arra hogy például tegnap pont terméktesztelni voltál fejlesztés nem igen ennek ez ez úgymond a munkám része a hivatalos munkám része én ezt én ezt én ezt aletőan ezt nagyon szeretem ezt úgy ezt úgy mi szeretjük szóval ilyenkor botot orsót etetőanyagot csalít mit t amihez úgy értek vagy egy kicsit konyítok abba a a a ahhoz próbálok hozzászóz nyilván
Amhez nem értek abba abban nem nem tudok részt venni mondjuk egy bojis botnak a tesztelésé nem nem tudom mik a az elvárások én azokhoz szeretnék meg azokban szeretek részt venni meg tudok részt venni amihez értek jó milyen szerinted egy jó feder bot hát ezt ezt nem tudom elmondani szóval oké akkor közelítsüire használ tud hogyan mit érzek mi az az érzés amit én a faderbot használat közben érzek
És az azért került bele mert te fejlesztetted azt a botot hát az baj ez a kérdés is még nem elég konkrét ahhoz hogy ezt meg tudjam neked mondani hogy egy botot mindig úgy kell választani a körülményekhez képest hogy milyen halra horgászol milyen távra horgászol mondjuk horgászol most mondok két egyszerű példát horgászol egy matyiren 30 mre ahol a dobás nem számít mert 30 mre h kis túzás alulról
Is bedobsz nyilván nem de hogy most nagyon egyszerű ott nem számít a dobás viszont ott minden áron számít a halnak a meg kifogása megfogása biztonságos szákba terelése a halnak egy ilyen helyzetben az ember áldozat a botjából a dobáson szóval nem kellnek annyira feszes botok mert nem kell bedobnia 60 mre az a a vé nem kell bedobni 60 mre a végszereléket hanem elég bedobni 25-30 m-re vagy akár
15-re sőt mayen tud lenni ez még 5-6 m is viszont meg kell fogni a halat akár nagyon lágy úgymond taknyos botokkal is horgászhat mert ami vízig görbű annál jobb mert biztonságosabb a halnak a kifárasztása viszont mondjuk ott vagyunk egy látóképen ahol szintén pontyozunk mondjuk 65 m-re ott már muszáj áldoznunk valamiennyit a halnak a biztonságos megfogásán amit most így nagyon pici számokról beszélünk szóval nem úgy kell kézelni
Hogy most választam h olyan durun botot mint egy seprűnyé és mindenholam elmegy hanem csak egy kicsit feszesebb botot inkább ez a jó az hogy feszesebb botot amivel a dobásnak a úgymond a dobásra van kihegyezve nagyon jól lehet vele dobni de kellőképpen lágy ahhoz hogy én biztonságosan megfogjam a halaimat de nyilván nem egy mattyéri lógatós bot hogyha jövőre szeretnék egy olyan botot venni aminek a fejlesztésében te részt
Vettél akkor utána szériavaltert kell keresnem csak séri valtát te cak te csak abban mantá nem dolgozol ja hát de csak az egy ugye egy egy egy almárkája igenát a teljes mérték tulajdona meg hát a is ő ő ő a a termékfejlesztés vezető vagy hogy fogalmozán ez a jó szó és úgy úgy mondom nekedz hogy én nem dolgoztam más cégnek én csakis kzek a vtalan marosmixnek ezeken belül
Kell keresned olyan botokat amikben én részt vettem ez ilen esetben jelenti mondjuk talán a manta sorozatnak a legújabb tagját world champion majd a most megjelenő world champion szériát lesz ugy champion 2-vel nyertem én a a maconkai világbajnokságot ott azegy kicsit híresebb lett ez a b igen és akkor most lesz majd a ennek a legújabb változat a w champion 3 azt például pont azokat voltunk tesztelni tegnap török
Bálinton dobálgattunk velük nagyokat ugye az egy távdobó bt és most azt hiszem a hipernovákat is még de hogy így a saját háztáunk belül nem dolgoztam más cégnek és nincs más termék amiket én amiben én részt vettem volna a fejlesztésükben csalik etetőanyagok azok így nyilván kicsit sűűbben mert azok íy sűrűbben jövünk ki újdonságokkal meg azt gondolom minden cégűűben jön ki apró cikben újdonságokkal azért a bot az nem
Mindennapos ilyenkor a botnál az hogy van hogy a tomy ad a kezedbe hat blankot felgyűrűzve és akkor próbáld ki szerinted melyik a legjobb 110 mre török bálinton vagy van egy elválásunk amit mondjuk egy world champion esetében mjunk a world championnál p úgy volt hogy volt egy egy tök már majdnem tö sőt hát szinte teljes mértékben tökéletes world champion kett-nk egy ilyen botoz egyébként is nagyon nagy bátorság
Hogy az ember hozzányúljon ez tomibban megvolt nekem bennem nem biztos meglett volna ha ez az enyém a enyém a a cég meg enyém a a a a boot széria mert egy tökéletes boot a world champion 2 én attól nem tudtam jobbat elképzelni és akkor ő mégis gondolt egy merészet és belevágott a world champion 3romnak a a a fejlesztésébe de rendkívül kényes ez a téma mert mondom egy
Tökéletesen hogy fejlesztesz hát ez az igen és és akkor úgy volt hogy kettőre szeretnénk hajazni de de annak az apró nagyon apró hibáit amit amit szerintem nem is nagyon lé létezik szóval mondjuk az én olvasatoman nem nagyon létezik ő azon még szeretne egy egy egy egy egyet lépni szóval ez olyan mint amikor tavaly a red bull megnyert mindent de ők mégis tudtak egy lapáttal rátenni vagy hát
Majd meglátjuk de lehet ah és és most ezzel mi is így vagyun szeretnénk egy nagyon merészet egy tomi húzott egy nagyon merészet és szeretnénk egy nagyon jót ebből kihozni kialakítani majd meglátjuk hogy sikerül szerintem jó úton vagyunk de ez sok időt vesz igénybe hogy ezt tényleg a töketeset adjuk az emberek kezébe szóvalk ez nemúgy működik hogy lemegyünk a tópartra dobálunk egy órát fogunk két halat és akkor
És akkor és akkor meg a tökéletes world champion 3 szóval ezt úgy ebben nagyon sok munkaóra van rengeteg prototípus és meg kell várnunk még a tökéetes nem leszó hogy csak egy apró hiba van a boton eg csak egy bandázsolás nem olyan vagy a vagy a spic egy gyűrű egy millimter arrébb van akkor már nem jó visszaküldjük és és kérünk egy új mintát aha ez sok pénz aminek
Az oldalát nem én képviselem hanem ugye a cégvezetés nván meg hát az ki van számolva tehát azért az vissza fog jönni majd az én ezek a botokkal én én én horgászok a legtöbb world champion 3ban én nekem van lehetőségem legtöbbet horgászni és és hát a távdobó pé a metod horgászat world champion h esetében az engem képvisel vagy én képviselem a metod horgászat távdobós részét a csapatunkban és
Talán ebbe úgy jobban bele tudok szólni mint mint mint mint egy említett bolis botba vagy egy pergető botba hozzáteszem hobbi szinten pergetek de az csak hobbi még nem az az is marad mond ezt mondtam a féerezésre is nem gondoltál arra hogy a hipskinek a stílusában egyszer majd váltasz hát őszinte szeretnék lenni én én én a pergetén nagyon a szertek de csak télen szóval nekem én én én
Ott azzal úgy vagyok mint teljesen más a fézésot fézésén is ezt mondtam de ott annak nem volt igazi méret csak elne verjenek a bergetésén nem ez van nem azt mondom hogy megnyerném fé ne éér szóval hogy sokkal előrébb járnak h pont a hipskiek én én nekem hipski robi meg dark fery páros eg szívemhez közelálló páros mert voltam velük horgászni is jó párszor dunán is meg tavakon is
Meg meg robit még ismerem együtt voltunk 12-ben szlovéniában ő is ott volt csak ő 25-öt képviselte amikor én az ú 14et t 11 évesen ő is ott volt ott együtt voltunk ő azt hiszem ott ar aranyérmes is lett csapatban biztosan ühüm szóval van van úgymond közös múltunk ha szabad így fogalmazni meg sokat tanultam tőle a pergetésről egyébként amiért hálás vagyok neki de nem szeretnék a nyomdokaiba lépni
Úgymond mert nekem a pergetés az só szól a süllőről a harcsáról és esetleg a balinról én én nem nagyon pergetek másra és verséyezni ilyen mentalitással nem lehet aha szóval ott ott mindenre mindenre horgászni kell amit ugye említetté például fédezésben ha kis hal ha nagyh a nem zavar belgetésben var nem szeretném nem szeretem szó nem szeretek sügerezni nem szeretek mit nem tudom mikre horgásznak mé hát igen meg
Külföldön horgásznak ilen máshalra is ugye nem nem is tudom milyen harakra de csukázni se szeretek például nekem engem az se annyira fogott meg hips hips nagyon szeretik igen egy híres pergetős hal én én én annyira nem szóval én sülőzni gumi gumihallal nagyon szeretek ugye az magábaan hordozza harcsát is mert nagyon pici közte a különbség hogy rá kell horgászni nyilván most gumiéretben nyilván van de hogy azonos helyen
Azonos á nagy nagyjából nagyjából igen bajzni szeretk azt szeretem azt az éésznélkül teker azt egyszer csak ráver az egy az egy nagyon fajn dolog de úgy nekem ez itt kimerül és én pont ezért az nagyon jó az offszezonban télen ezt leve jó mondjuk balinzni nem az ugye nyár de az sem a legkeveseb mé akár lehet télen is néha vízközt vagy hát igen de azt de én egyébként
Pergetéseim 95%-ban most nem tudom menny de nagyon nagy százalékban az nekem a télről szól és a téli gumihalazásról és az is leginkább csak a dunán szóval nem és partról vagy csónakból c cak pont azt akartam mondani én nem nagyon szeretek pok pergetni akkor é én inkább nem megyek ki akkor inkább pihenek otthon megeg egy téli napon vagy családdal töltöm de ha mondjuk valaki fölaján valalter tamással szoktunk
Járni pergetni én velejrok szerintem a sőt biztosan vele jáárok a legtöbbet pergetni a dunára csak csak dunára járunk rendkívüli módon szeretem mert az egy teljesen más életérzés szóval amikor ott áll az ember a fonoginor a direkt cucc és akkor rá ráharap a a egy ragadozóhal úgymond becsaptam egy egy egy egy utánzat egy egy egy halutánzat az nyan jó érzés e kapás feelinget nem lehet átadni amikor a
Süllő megüti az ember kezét és ez innen a csuklótól végigmegy a szívig az egy olyan érzés hogy az egy olyan olyan az egy életérzés egyébként a pget is úgy voltam hogy elő mit tudom egy pár éve ilyen hat-hét éve én mondtam hogy hát én én ezt nem értem ebben mi a jó meg én nem csinál nem is csináltam soha egy percet sem és akkor így tomi engem
Szintén tomi először elvitt engem a dunára pergetnit semmilyen cuccom nem volt semmi mer mindent ördottt a botom az volt deát totál alkalmatlan volt a dunai pergetésre és pont egy olyan napot fogtunk ki hogy volt tizen kapása a csónaknak egy pár óra alatt és ilyen nagy sülőkkel ilyen három-4 kilós sülőkkel hát a legelső kapás után megvolt pecsételődve a sorsó vy nekem akkor a minden télen vagúgy telenként megvan
A megvan az hogy mit fogok csinálni ami a horgászatot illeti szóval mondjuk idén tél hát idén pont nem jó példá mert nem volt jó dunavízelása de mondjuk tavaly télen én horgásztam most mondok valamit 30 napot ezz most mondtam egy egy valamit amibben 28 pergetés volt szóval ilyen szintű az arány télen télen ah ez a hobbit ezt a tili pzeles azt mi is beszoptuk keményen igen ezen a
Ezen a télen nem sok nem nagyon volt semmi hát kellenek ilyen évek szóval ilyenkor legalább az ember meg tudni értékelni azt amikor jó a vízállás mondjuk remélem jóvőre jó lesz és maj meg értékelni jobban fogom értékelni mint tavaly értékeltem igen ez a jó hozzáá legalább a halak békén voltak hagyva én azt mondom amúgy a sát igen mikor lesz a te neveddel jelzett bot etetőanyag én azt gondolom
Ez nagyon fiatal vagyok én na most aktív versenyző vagyok nagyon aktív versenyző nyilván ezt lehetne csinálni emellett de én most még nagyon én a versenyzésre szeretnék fókuszálni nagyon szeretem azt ott ahol vagyok s ezt a maros waraland közeget hogy beszéltük is ezt tényleg egy családi é én ezt nagyon szeretem biztos tudnánk meg én remélem ezt a jövőben együtt fogjuk csinálni hogy terészleg lesz egy saját márkám vagy
Egy saját cégem nem mondom hogy nincsenek ilyen céljaim majd kicsit később vagy vagy sokkal később de most egyelőre aktív versenyző vagyok élek ahogy élek szeretem szeretem amit csinálok szeretem a mindennapjaimat nekem nem kell jelenleg ettől több én most szeretnék a versenyzésre fókuszálni akárki akármit mond most én belevágnék egy ilyenbe az áldoznék a versenyeredményeimből szóval nem tudnék ennyi napot a a vízparton tölteni foglalkoznom kéne a saját cégeim
Ügyeivel vagy a saját márkám ügyeivel amit ami nem gondolom egy 23 éves embernek való főleg úgy hogy most nagyon eredmény szomjas vagyok eredményéhes vagyok szeretném az most hajszolom még az eredményeket ez majd kicsit megváltozik majd talán akkor de de most t szeretem amit csinálok és és és tök jól megvagyok és nem kellettő több jelenleg hát köszönjük szépen hogy eljöttél hozzánk ez egy nagyon speckó és különleges adás
Volt számunkra mert már régóta bazíroztunk arra hogy beszélgethessün ez egy mérföldkő az adás adás is lett igen köszönöm széen íg gondátok nagyon megtisztelő a de ez ez így szuper a nézőinknek illetve hallgatóinknak van egy ilyen kis technikai információnónk direkt a végére hagytam hogy aki végig hallgatta azt tudjaudakóla igen láttok itt a kettő darab fisindás sapkát amit peti hamarosan itt a stúdióban valami hajléktalan edition ez a vip
Klub a sapka amit peti hamarosan aláír és ezt ki fogjuk sorsolni azok között akik a az adásról elmondják a véleményüket vagy csak bármilyent érzésüket youtube-on magyarul ezt úgy mondják hogy kommenteljetek ez alá a videó alá és közöttetek fogjuk kisorsolni egy random komment kiválasztó programmal azt hogy kik lesznek azok a szerencsés akik megkapják azt a egy darab mer ugye két embert fogunk kisorsolni sapkát ami egyébként szerintem egy
Ilyen plusz 5-6 kgós fogást jelent horgászatonként hogyha valaki ezt is majd ké ezt nem tudom garantálni de jól rakjátok el mert még nagyon fiatal a bajnok sokat fog ez érni köszönjük szépen peti még egyszer hog kösön szépen meghívtatok sziasztok találkozunk két hét múlva helló parti arcok podcast



