#72 2024. január 3. 1 óra 34 perc Feeder és method

A folyóvízi horgászat alapvető trükkje

Vendég: Gyulai Ferenc

0:001:33:51

Az adásról

- Első konfliktusok a vízparton: dobd be a botot.

- Duplán nehéz küldetés: csodacsali a temetőből.

- A snecizés fontossága, aki snecizni tud, mindenre tud horgászni.

- Hiba arra tanítani a gyereket, hogy azonnal tudjon futni.

- Trendek a horgászatban: lesz-e úszós reneszánsz.

- Szabó Bence az első feederversenyző.

- Értékrendet is lehet tanítani.

- Mit jelent a közhorgász?

- Akik nem adták oda a hetedik tagot.

- A titok kiadása kényszerít a további gondolkodásra.

- Megszűnt-e a tudásirigység a Youtube korában?

- Mi érdekes a horgászatban negyen év után?

- Régi idők versenyzése, stratégia a nyolcvanas években.

- Aki tudott fogni három óra alatt nyolcszáz küszt, az valami volt.

- Az acéltenyerű lengyel, aki 500-600 törpeharcsát fogott egy forduló alatt.

- Hogyan tanult a horgász 2005 előtt?

- Versenyre mész nézőnek? Válassz ki egy embert!

- A kockázatvállalásról: mindenki az első helyezettre emlékszik.

- Katus Gyula csodaetetője, ami két óra után kezdett dolgozni.

- A Gentleman szabály a horgászatban.

- Mit kell figyelni egy fiatalban?

- A nagy hal becsapása nehezebb feladat, mint a sok kicsié.

- A folyóvízi horgászat alapvető trükkje.

- A 2002-es vb-győzelem titka: ott van a kapás, ahova beraktuk az etetést.

Nézd meg videón

Az adás leirata Gépi leirat a YouTube automatikus feliratából, hibákat tartalmazhat.

Partiarcok podcast minden ami a parton történik azokkal akikre a vízparton túl is kíváncsiak vagyunk kapás van ezt az adást a vodafone podcast pioneerses támogatja hogy egyre jobb minőségben és még sokáig készíthessük nektek a horgászatról óó részeket emellett szükségünk van a ti visszajelzéseitekre is ezért értékeljétek a podcastot azon a platformon ahol éppen hallgatjátok és ne felejtsetek el feliratkozni hogy minél előbb értesüljetek az új részekről ne feledjétek hogy

Ez a rész sem jöhetett volna létre ha nincs a fishinda úgyhogy ha szeretnétek támogatni minket töltsétek le az applikációt töltsétek fel a fogásaitokat és vásároljatok a fishind the marketplaceen sziasztok ez a parti arcok horgász podcast 72 adása és ezúton kívánunk boldog új évet mindenk kedves nézőnek és hallgatónak én pásztor viktor vagyok továbbra is és itt van velünk zomborác iván illetve a mai sztárvendégünk akik néznek már láthatják

Gyulai ferenc feri ferike illetve olvastam már olyat is hogy feri bácsi úgyhogy itt már nagyon sokféle megszólításod van mindenesetre aki ha valamiért még nem hallottatok volna gyulai feriről akkor azért gyorsan elsorolok a teljesség igénye nélkül pár dolgot róla van egy nagyon jó hát ilyen élőben felvett otthoni youtube videód ahol megszámlálhatatlan mennyiségű éreméss kupa van a háttérben 2000 vagy 1987-ből származik az első kupája kétszeres magyar bajnok horgász

Természetesen van egy vb címe 2014-ből ahol másod kapitányként vezette a a mozgáskorlátozottak válogatottját egyébként a csepeli horgászegyesület örökös bajnok a és hát mondom az adás végéig sorolhatnám remélem hogy nem hagytam ki nagyon-nagyon fontosat amit nem mondam pár vb arany másod kapitányként segítőként hát azért sok szerepben azért mondom nem nem lehet mindent elmondani úgyhogy nagyon köszönjük hogy eljöttél hozzánk már már több nézői kérés is volt hogy téged

Is hívjunk el az csak egy ilyen kis háttér információ hogy most kiderült hogy egyébként másfél éve beszél ő akor éppenoglalt volter úyogy most sikerült összehozni köszönöm szépen a meghívást és én is üdvözlök mindenkit mindenkinek boldog új évet kívánok remélem hogy jól fog sikerülni ez a beszélgetés gyakorlatilag közetlen gyakorlatil kötetlen úgyhogy nincsen izgalom f ha jól tudom akkor az édesapád ő a magyar horgászba írt cikkeket magyar horgásznak

Dolgozott részben ő inkább sportorgász volt onnantól kezdve amikor ugye sporthorgász megjelent gyakorlatilag már valószínűleg az alapító brigádban is benne volt nagyon-nagyon hosszú időn keresztül sporthorgászzos volt én voltam aki a magyar horgászban írogattam de volt hogy párhuzamban is írtunk f ilyen háttérrel volt neked esélyed arra hogy ne horgász legyél nem tudom meg se fordult a fejembe hogy ne legyek az tudom hogy volt-e erre esélyem nem nem nem

Nem fel sem merült fel sem merült volt egyébként nekem voltak hobbijaim és volt egy csomó dolog amit csináltam ezen kívül is így a mondjuk 2 97-ig 97ig másztam sziklát meg meg így nekem is voltak hobbijaim amik így el elviszegettek de de a horgászversenyzés az mindig volt az életem része vissza tudsz emlékezni arra hogy mikor mor fogtál először horgászbotot a kezedbe emlékezni nem de szerencsére vannak az embernek

Jól akarói úgyhogy maga a horgászpályafutás az nem családon belül indult el hanem rákos palotánra születtem és akkor ott a utcagyerekekkel együtt mentünk ki valami vízpartra és mondták hogy dobjam be a botot és én bedobtam a botot aminek aminek következtében aminek következtében volt egy kisebbnagyobb csetepati a négy éves meg az öt éves fiúk nem nézték jó szemmel az én tevékenységemet de de valahogy így kezdődött ennek előzménye hogy

Azért apám természetesen már akkor rendszeresen hordott vízpartra és és nem volt kérdés hogy horgásszám állok-e de valahogy egyébként így kezdődött hogy bedobtam a botot szó szerint igen és akkor utána egyszer csak elkezdtél már versenyezni ugye 87 az első kupa nagyjábólz miért verseny az az is édesapád vagy akkor vagy te alapból ilyen kompetitív típus vagy én én én én voltam az aki elkezdett a versenyzés gondolatával is foglalkozni

Meg mindennel én az újságból ugye magyar horgász volt az egyetlen lap és én onnan nézegettem ki az hogy létezik egyáltalán ilyen hogy horgászversenyzés és nagyon érdekelt hogy hogy hogy mégis ez hogy működik min működik és nem találtam az utat nagyon sokáig nagyon sokáig nem tudtam hogy hogyan kell horgá versenyzőnek lenni hogyan kell horgászversenyzőővé válni és a nagybudapesti horgászegyesületnek volt talán egy ifjúsági versenye meghirdetve az újságba és

Szerintem én oda mehettem el voltam előtte egy vagy két ilyen versenyen óbudán volt egy ferbede lámpa nevű kricmi ahova mindenféle horgásznépek jártak és nekik volt ilyen baráti verseny anyjuk amire emlékszem hogy elmentünk apámmal szedtünk dalázsrárvát és akkor azzal azzal az volt az volt igen egyébként ez én több bű dologból is veszélyes az egyik része az hogy ugye ezeket a darázs fészkeket összeszedni ugye a darazsak között egy

Kicsit macera másrészről pedig azért mert ugye abban az időben egy helyet tudtunk ahol darás fészket lehet találni ezek pedig a temetők voltak és és és temetőben a temetőben a a mindenféle ugye ilyen mécsesartóknak az aljára volt befészkelve és onnan szedegettük le piszkáltuk le botokkal és talán egy vagy két alkalommal volt amikor így kérdőre mondtak hogy mégis mit csinálun a temetőben de de egyébként nagyon pozitív is volt

Mert mondták hogy ú ezt elviszik inn ez nagyon jóen de egyébként így kérdezik hogy maguk mit csinálnak és így üvöltve csapkodjátok a darasokat nem látja maga hogy mi a tököet csinálunk de egyébként ez össze lehetett volna kötni egy ilyen darázsmentesítő vállalkozással lehet hogy a mostani nagymamáméknál sok darázs van az rs alatt és ott pénzért szokták irtani a darazzsokat lehet hogy ők is horgászok hát a 80-as években

Ez nem így működött de de lehet hogy most már lehetne ráindítani egy vállalkozástén bevált a darázslárva mint csali igen határozottan egyébként a dará lárva mint csali az egy nagyon jó csali mert effektíven mézzel van tele nem úgy néz ki mint egy csonti csak feje van aha tehát mlepkelárvát mindenki látott már feltételezem van egy kis fekete feje és egy ilyen ilyen több rasztelből álló potroha és ebből alakul

Ki később ugye a metamorfozis aott ugye a lába meg mi egyebek de de ameddig ez nincsen meg addig csak még nincs lefedve a a nyílás hanem nyitott és akkor ott táplálja a a darázs a lárvát effektíveen mézzel mélyebekkel majd lezáródik elindul a metamorfózis és ugye amikor ezt a a fészket megnyitod eltöröd akkor ugye szépen ki lehet szedegetni hát van egy feje a feje alatt kell megtűzni és

Ez puhatestű puhább mint egy csonti aha jóval puhább mint egy csonti mézzel van tele és abszolút használható jó csal és e ez inkább keszeges vagy pontyos hát akkoriban akkoriban mint ahogy minden versenyen igaziból elsősorban darabra is újramentünk volna úgy hogy inkább keszeges aha de én azt gondolom hogy ha a ponty előtt lett volna akkor a ponty se köpi ki biztos megeszi igen de hogy mivel megeszi a

Keszege előbb fogja megtalálni valószínűleg majd több van gondolom feltéve han nem egy olyan tóba horgászunk ahol csak ponty van ahol csak ponty van ez igaz úgyhogy na de azért nem ajánljuk mindenkinek hogy kezdjen temetőkben darázs fészkeket lepuszkál sem semm ilyet egyébként tőled hallom először én még én nem hallottam rólaén extrém csalik szerintem mindenkinek a fantáziáját foglalkoztatták már mi például annak idején a cserebba bogárnak a pajor állapotával

Próbáltunk horgászni mert az annyira ocsmány élőlény meg nagy az nagyon nagy meg ilyen roppant jó domoikos csali na igen igen na mi soha mi soha a büdös életben nem fogtunk semmit a cserebogár pajorral a cserebogárral azzal lehetett fogni kábé bármit de a pajorra tényleg kapás se jött soha érdekes pedig a domoikó nagyon szeret áradás után próbálkozzál vele hogyha esetleg még így elé k van a dun igen

Csak most meg ugye nagyon nehéz megtalálni domoikóat de meg a cserebogarat de amúgy igen igen az tényleg küön most már cserebogarár is fogytán van egyébként nagyon kevés van alig látok most már igen igen mostanában és összementek picikék aha még régen emlékszem gyerekkoromban ilyen tolasütővel próbáltuk így természet nagy barát gy j visszatérve a a kezdetekhez tehát akkor elmentetek az ó buudai versenyre a fölfegyverkezve a darázslárvával és akkor

Ott így én azt hiszem hogy megnyertem azt a baráti vállalkozást de de tisztán emlékszem arra hogy hogy végül azért tudtam megnyerni mert kellett fogni 10 snecit vagy valami ilyesmi dolog volt tehát effektíven senki nem fogott semmit és ak igen és akkor ők ők ők ott ugye a a a kocsmai beszélgetés azért jó persze nyert a gyerek nyert a gyerek de hát hogyan mert hogy hát nem volt

Nem volt hát ő fogott sncit értem de hát hogyha snecivel kell nyerni akkor snecivel kell nyerni e végigolvastam elég sok ilyen versenybeszámolót mondjuk a 2000-es évek elejétől amikben a amiken szép eredményt értél el és ott a snecizés az egy visszatérő elem volt igen hogy hogy dobogóra besneetcizted magad sőt a viktor túrta ki tőled azt a mondatot van egy mondat igen az nagyon fontos hogy hát most azt

Nem biztos hogy hirtelen m én tudom fejből idézni hogy a aki snecizni tud az igazából minden halfajra tud aztán horgászni igen ezt mai napig is állítom és így gondolom az a jó hír hogy mi nem tudunk snecizni vagy én én nem tudok snecizni ettől még lehetsz eredményes horgász és lehetsz a saját műfolyodban jól itt probléma igaziból az a a mai világban hogyha ezt én így k elhetem

Mondani hogy hogy hogy hogy arra predesztináljuk a gyerekeket hogy azonnal szaladjanak veszünk nekik federbotot 60-as orsót hogy jó nagyot tudjon dobni de de magát az alapokat az hogy hogyan fogja meg azt a halat miként bájon azzal az élőlénnyel vagy vagy vagy egész egyszerűen csak hogy hogy hogy hogy hogy lehet úgy elengedni egy halat hogy azt túl is élje ezt ezt ezt nem tanítjuk meg nekik vagy nem

Minden esetben it természetesm en nem akarom a szülőket alábecsülni és valószínűleg nagyon sok szülő megtartja a a a lépésrendet de de sok esetben van az hogy hogy hogy a gyereket meg elindítjuk egy úton ami lehet hogy nem az övé aha egyébként ebben még az is érdekes hogy szerintem ha nem snecizéssel vagy ilyen kis spicbotos úszózással kezdi az ember a horgász karrierjét akkor nem tanulja meg hogy hogyan

Működik maga a horgászat tehát ez egy táplálkozásból adódó halfogás tehát hogy valahogy ez így amikor elsuhintja legyen egy gyerek 30 mre a federbotot akkor ő nem látja hogy mi történik csak az hogy van egy kapása de amikor úszóval horgászol akkor sokkal jobban látod hogy mit csinál a hal a horgod körül a horognál amikor kapásod van mi történik tehát sokkal plasztikusabb az élmény szerintem mint egy ilyen úgynevezett

Fenekező módszernél hát ott nem látja csak azt boldog vele hogy bedobta elt találta a vizet csobbant és ü időnként fog is halat illetőleg hát ha olyan vízre vitte az édesapa ahol ugye sok a hal akkor ott bármennyire is ügyetlen vagy ügyes fog fogni halat igen igen tehát és ez már maga egy ilyen ilyen csapda mert ugye azt fogja a gyerekbe predesztinálni hogy ő nagyon-nagyon ügyes horgász aztán

Amikor eljüt egy dunapart ra akkor meg problémában meg szembesül hogy itt folyik a víz és ez nem is olyan érdekes igen mert hát egy sokkal nehezebb pálya igen abszolút így van de egyébként a snecizés az milyen olyan skilleket fejleszt a meglátásod szerint ami aztán ilyen univerzálisan mindenben visszaköszön hogy az egy jó alapot ad például a halak viselkedését valamilyen szinten megismered ugye a küsz az egy felsőállású szájjal

Rendelkező halfaj a felszínről táplálkozik a az esetek nagy részében viszont a versenykörülmények között nagyon nem mindegy hogy mekkora méretet fogsz és egy idő után megtanulod azt hogy egy méteres eresztékkel az egy dekásat fogod percenként kettőt míg a 30 centisel 30 cens eresztékkel vagy 20 cens eresztékkel ugyan lapátolod és meg tudsz te fogni mondjuk ötöt de még mindig súlyban nem jutottál oda két dk-hoz sőt a feléhez sem

H és és meg tudod azt tanulni azt hogy hogy hogy hogy miként táplálkozik az a hal meg tudja tanulni például az etetőanyagnak az állagát kezelni hogy hogy milyen vízmélyiségben bontson az az etetőanyag mert ugye hogyha egy ilyen teljesen felhős homogénetetű anyagot dobsz ami ami túl van vizezve és és olyan mint egy hígtejföl akkor természetesen minden méretű apró halat magad elé húzol viszont ha ez egy kicsit szárazabb

Akkor a fölső vízrétegben már kifejti a a felhősítést viszont oda ugranak az apróhak viszont alatta ahol valójában kinyílik az etetőanyag mondjuk 70 cm-él ott ott meg csak a nagyok lesznek aha tehát meg tudod azt csinálni hogy hogy rétegenként vannak a különböző méretű halak mert ugye az egyhívású halak azok azok együtt táplálkoznak együtt élnek és és például a küszözésben ez egy nagyon-nagyon fontos dolog és akkor is el

Kell tudni dönteni hogy most próbálok csak nagyat fogni vagy lapátolom az aprót ah mivel jársz jobban így van ez ez ez ez egy ez ez ez egy közben lévő nagy játék a fejben hog azért mosolyogtam mert olyan jó hallgatni ez ez a 35 év tapasztalat amikor így ezt ezt már tudod látod magad előtt hogy ez hogy működik azért e éként viktor neked van spiccbotod nincs spicbotom igen

Igen de beszerzek egyet most úgyis a döme hozott valami ilyen brutál nekem most pontzó van egy teóriám ezt később akartam előhozni de hogy most de most elmondom mert pont így a a az úszóhoz meg a spicbothoz kapcsolódik ugye az elmúlt 15 évben kábé a fadder volt az ami mindent letarolt most az elmúlt egy-két évben a pergetés nagyon divatos lett és és tényleg az volt hogy barátom volt

Nemrég a dunatissza csatornán horgászni és mondta hogy annyi volt ott a pergető minthogyha verseny lenne tehát hogy hogy sokan és nekem az a jóslatom hogy a következő években az úszózásnak lesz egy olyan reneszánsza mint amien mondjuk a 90-es években volt ez folyamatosan hullámzik egyébként teljesen igazad van a fedder mindent elvitt abból is a metód ühüm mert talán a legegyszerűbb eszköztárat igényli és a legegyszerűbb feladatsor természetesen ezzel

Nem azt mondom hogy a metod az nem igényel tudást mert akik akik ezt jól művelik ott én most már látok olyan olyan apró trükköket amik így így tényleg egy ilyen mikronyi réteget tesz két etetőanyag vagy pelet és etetőanyag közé nem mindegy hogy hova rakja a horgot hova rakja a csalit tehát ők is le tudják bontani azt hogy ez egy négy perces bontású etetőanyag és akkor ő pontosan

Tudja hogy annak mikor minek mit mi hogyan következik el tehát nem én egy időben eléggé alábecsültem a féder erejét én úgy gondoltam hogy ez egy csobbantós horgászat rendben van fenekezünk eltaláltuk a vizet és jó lesz ma már nem így ítélem meg nekem is meg kellett valószínűleg érni hozzá most már a metódra sem mondom feltétlenül azt hogy na jó hát ezt bárki meg tudja csinálni de hozzá kell

Tenni hogy bárki meg tudja csinálni csak az eredmény nem mindegy nem mindegy hogy egy igen mert mert maga maga a versenyszitációban é ugye az elsődleges kérdés az hogy hogy van neked visszajelzés tehát oké hogy én kimegyek a tópartra veled metódozni és akkor bedobunk és fogunk három-három pontjot hú de jó volt de hogyha van mellettünk egy szabó bence akkor kiderül hogy ezen a vizen ezen a vizen éppen

Azon a napon lehetett volna 36 darabot fogniát biztos vagyok nekem a a a bence egy ilyen ig azér csoda én én őt hívom az első féderesnek egyébként én én úgy gondolom hogy ő az első mármint hogy ő a top egy vagy hogy időben az első idő az ő ő az első olyan fedder versenyző aki fedderrel kezdett el horgászni aha tehát ő az első olyan versenyző aki aki

Féderes volt üüm tehát ő ő az első fő én nem ő nem úszózott előtte ő nem csinált előtte egyéb horgászatokat most már egyébként látom hogy ő is elelkalandozik elelkalandozik és most már a horgá ászat más iránya is érdekli időnként hobbi szinten természetesen de de de de jó az első féderes számomra nálam a topp egy ilyen hatalmas rajongója vagyok meg egyébként viszonylag jobban is vagyunk úgyhogy már sokszor

Volt is nálunk többször meg mindig a nézőink már tudják hogy én hogy lesz isé az igen a szívem az övé ha horgásportról van szó de hát igen meg hát nyilván az eredményei ott vannak tehát hogy azért az látszik hogy nem nem csak beszél róla hanem tudja is hogy hogy kell cinálni igen csak ő volt az az az a első aki nem valahonnan jött mert nagyon érdekes egyébként

Aha de egyébként bakó peti ő korábban úszózott ugye mert hogy ő bakó peti mindent csinált aha bakó peti mindent csinált már hét évesen is féerezett viszont viszont nagyon hosszú időn keresztül úszózott most rendszeresen perget és mindenféle egyéb horgászat érdekli erről jutt eszemen hogy ifi és gyermek kategóriában csak úszós verseny ö ágazat van vagy hogy mondják ezt jelen pillanatban igen ez ha tehát ha versenyezni akkor 1 é

Hát nem 10 15 évvel ezelőtt talán 20 inkább n mondjuk 20 év 20 ével hogyha azt mondtad hogy horgászversenyzéssel foglalkozol az aki kicsit is értett hozzá vagy vagy csak kicsit is volt rálátása az tudta azt hogy te úszózol aha ma már mindenből van horgászverseny hiszen hiszen kinyílt a világ kinyílt a a paletta maga és és egész egyszerűen most már egy másik világot élünk de a horgászversenyzés számomra

Még mindig úszós horgászat holott egyértelmű az hogy hogy a pergetéstől kezdve többféle pergetés parti pergető csónakos pergető mindenféle street fishing area trout meg minden rengeteg dolog nyílt rengeteg dolog nyílt de az fiknél megmaradt az úszózás igen ám a tavalyi évben már sőt tavaly előtt volt u20-as feder bajnokság való igaz mesélt vagy beszéltünk is róla itt az adásban az elsőt a bodar norbi nyerte a másodikat hm talán

A balogáron de nem vagyok benne biztos azt az tavaly volt most már egy éve tavaly van úgyhogy az volt a második de azt már u25-ösnek hívták mert u25-ben fognak csinálni világbajnokságot és ezért áttették a 20ról 25-re kitolták a a korhatárt én nagyon reménykedem benne és beszélgettem is a szövetségi kapitánnyal arról hogy hogy ha más nem egy magyar bajnoki kupa erejéig ketté fogják bontani és az u20-asoknak lesz

Továbbra is egy verseny és mindenki eldöntheti hogy indul az u25-ösbe mert ő a világbajnokságon akar szerepelni vagy pedig megmarad az u20-asban és ott csak egy magyar bajnoki címért szerepel viszont sokkal nagyobb bázist lehetne megmozgatni hiszen a 16 éves gyerek nem fog elmenni a gyakorlatilag világ élvonalához hiszen most azért lássuk be hogy talán még a bence bence már nincsen benne de a bakó peti a bence már nincs

Igen igen de éppen hogy nem de de a bakóeti a bodá norbi és még számos olyan fiatal tehetség még mindig az u25-ben versenyzik ahol egy u10 vagy egy 15-16 éves gyereket lehet hogy a szülei nem patronálnak hogy elmenjen egy magyar bajnokságra hiszen egyértelmű hogy onnan indul hogy nyolc aha tehát én úgy gondolom hogy nem csak én úgy gondolom hanem a szövetségi kapitány is erről így nyilatkozat úgyhogy

Elképzelhető hogy lesz is ilyen hogy oké bontsuk kettőt 20 és az u20 az honnantól van mert van u15 is nem tehát hogy nin nins u15 nincsen jelen pillanatban csak az úzós ágazatban ja értem hzós ágazatban van aha aha 20úszós ágazatban van ott 15 éves korig lehet versenyezni az abban az évben kell betölteni a 15-öt ott értelemszerűen a 15 évesnek már a 20-asban lik indulni hiszen hiszen a

15-ösben ugyan lehet magyar bajnok de de de már nem tud elmenni világbajnokságra és ugye itt nem csak a magyar bajnoki címek szoktak szempontok lenni hanem az is hogy a következő évben esetleg a nemzetet képviselni aha amikor megnéztem hogy mint segítőként milyen világversenyeken voltál ott ott feltűnt hogy az u20 csapatot azt nagyon sokszor kísérted tehát hogy hogy nem az u15-öt nem az u25-öt hanem te az u20-as csapattal

Értél el sok eredményt annak van valami különleges oka hogy te azt a korosztályt mentorálod ez nem teljesen így van nem kezdjünk akkor egy helyreigazítással az a helyzet hogy hogy igen nem én zsiga leventével mentem nagyon-nagyon sokat az u15-ös korosztályba is csak ugye azért tűnik ez ilyen hosszukásnak mert ugye közben volt egy covid két éves időszak kiesés és és hogy ezek a gyerekek örekednek tehát ott egy teljes

Generáció együtt jött vidó rolliival smányi szabival és még számos nagy benivel tehát sokan sokan együtt mentek és én nagyon szeretem ezt a korosztályt mert még még jól alakíthatóak tehát az egyik legeslenehezebb dolog az amikor valaki úgy gondolja hogy ő el szeretne jutni egy világbajnokságig és és tényleg jó kezű a gyerek és és jó dolgokat lát meg tapasztal de de de beleivódnak belerögzülnek olyan dolgok amik hibásak fordítva

Tartja például a a a kezét rakósbot becsúsztatásakor ha így ha ha fölfelé van a bal tenyered és azon tolod a botot akkor sokkal gyorsabban fogod tudni tolni mintogyha mindkét kezed lefelé néz és ugye látni azt hogy van aki így tolja mert az angol videókon a 16 és f mteres meg 20 mes botokat így tolják be üüm és ő ő ő a a a mostani generáció az nagyon

Sok esetben youtube-ról tanul és nem volt aki szóljon neki hogy te figyelj ide te nem egy 16 mes botot tolsz hanem egy 9 mest és ha így csinálod akkor egy sokkal gyorsabb eredményt fogsz elérni és ez a korosztály ez a 15 18 20 éves gyerekek ezek még még sokkal könnyebben gyorsabban szívják magukba üüm van hogy van hogy egyszer elmondok valamit és és egyszerű en tudja olyan jól

Vagy jobban mint én mert mert egyszerűen ők ők ők szívják magukba ők ők ők szedik össze azt még az adás előtt beszéltük hogy hogy te nem csak a horgásztechnikát tanítod nekik hanem egyéb dolgokat mondjuk hogyan viselkedjen az ember szépen és normálisan a vízparton ezt már nehezebb elmondani egy 16 évesnek mint egy 10 évesnek vagy ez nem számít ebben a teretben a hog én én tanítom neki kik

Ez ez túlzás vagy vagy nem túlzás hanem hanem nem pontos próbálok az én értékrendemből átadni valamennyit ami nem biztos hogy minden esetben irányadó hiszen a mai világban mindenképpen sikeresnek kell lenni és azt kell mutatni hogy te mennyire jó vagy az én értékrendjeim nem minden esetben ezek én sokkal inkább tudom becsülni azt hogyha ha ha meg tudja mondani hogy az edvard király angol királyt hogyan folytatja semint azt

Hogy a tiktokon a juliéninél látta-e a dögötevő cicát tehát nem nem nem nem nem mindig ugyanazok az értékrendjeink és és én inkább azokat próbálom elmondani nekik hogy hogy én tanítani nekik hogy hogy hogy én ezt hogy éltem meg hogy láttam mi egyebek és és és rendszeresen van az hogy hogy hogy hogy visszajönnek jó dolgok és például zsiga leventével volt valamelyik magyar bajnokságon az hogy az ő bodzsákjában

Volt egy olyan tag ami lőrinc benedeknek eltört és lőrinc benedek nem tudta volna folytatni a versenyt és odajöttek hozzánk hogy adunk-e nekik egy hetedik tagot mert ők tudták hogy a leventének van a bodzsájában egy ilyen tag és ugye a döntés nem az enyém volt hanem az övé és mikor megkérdeztük hogy mi legyen akkor a levente az mondta hogy természetesen adjunk neki egyet holott az ellenfelet gyakorlatilag egy

Ellenfelett kizárhatott volna de de én azt gondolom hogy ez egy egy olyan értékrendet képvisel ami ami ami engem is képvisel aha és az hogy utána most leventeti a későbbiek folyamán másként dönt vagy nem dönt másképp ez az ő dolga persze de ott akkor ő úgy döntött ami nem nekem szólt ühüm nem az édesapjának szólt hanem hanem önmaga így gondolta és én azt gondolom hogy ez egy olyan

Értékrend ami ami később majd valahol biztos vissza fog jönni az életében hát igen meg ha mindenki így gondolkodna egy kicsit jobb világban élnénk egyébként hát akkor ennek azért van az a praktikus hozadéka is hogyha most a sikerességet be akarjuk vonni hogyha valakir elterjed hogy ő egy becsületes a másiknak segítő nagyvonalú versenyző akkor eleve vele is mindenki normálisabban fog váni mert tudják hogy egy rendes ember ugyanez mint

A mint a sipi sipos gábor róla a köz tudod hogy egy egy nagyon segítőkész csupa szív ember és és hozzá is így állnak és és nagyon nem igazán kap annyi bántó kommentet mint míg olyan emberek akikről ez nem közismert van úgyhogy neki ez egyértelműen igazából profitként csapódik le hogy hogy rendes igen egyébként így az értékrendről jutott eszembe ez kijegyző kiírtam magamnak ami a facebookodon van ugyanis úgy

Van hogy ferenc gyulai a közhor vagy közhorgász és akkor erről írtál egy posztot hogy miért közhorgász és ebből nagyon tetszett nekem a a az egyik része hogy egyszerű gyermek a pornép gyermeke nem önjelölt influencer olyan aki tesz is valamit aki meg is tudja mutatni alá tudja támasztani mindazt amiről beszél szívesen tanul és ad át tudást nem feltétlenül a követők száma határozza meg ki ő ez nekem nagyon

Tetszett egyébként egy ilyen példabeszéd is lehetne és az jutott eszembe róla hogy egy interjúdban hallottam hogy miért lettél te a közhorgász és hogy miért segítesz te vagy miért adsz te ennyi mindent a a fiataloknak át mertogy neked nem segítettek akkor amikor 18 éves lettél ugye nem nem vagy nagyon-nagyon kevesett tehát voltak emberek akkori nagynevű horgá ok akiknek lett volna rá lehetőségük nem ittélem el őket hiszen akkor

Akkor a saját gyerekeiket vagy a a saját versenyzésüket fontosabbnak tartották mint hogy hogy segítsenek egy fi há ők nem adták oda a hetedik tagot ők nem adták oda a hetedik ők nem adták oda a hetedik tagot sőt bár a szomszédházból indult de én hajnali 4gy00-kor indultam az őrsvezértérről hogy a az első busszal hogy odaérek a csepré pályára és volt hogye elkéstem mert úgy lekéstem a csatlakozást m

Yebek és azt mondták hogy nem indulhatok a versenyen úgy sem hogy késéssel indulok aha és és akik pedig éppen akkor nyertek azok a szomszédházból indultak autóval aha befértem volna mert akkora volt az autó de nem ez a lényeg sokkal fontosabb az hogy hogy ma már én úgy gondolom hogy azzal sokkal előrébb jutunk hogyha a st ami bennünk van azt azt azt megpróbáljuk odaadni mert mert mert én

Ha azt magammal viszem akkor az sehova nem jutok vá tehát volt egy talán a diuga da silzvában volt egy beszélgetés aki azt mondta hogy ha van egy titkod akkor azt előbb-utóbb ellesik ezt takargatod rejtegeted de előbb-utóbb ellesik ha ha nincsen benned féltés hanem ezt elmondod akkor akkor a felettársaság az vagy elhiszi vagy nem vagy alkalmazza vagy nem de egy biztos hogy ezt már egyébként én raktam hozzá

Am a végét hogy rá vagyok kényszerítve arra hogy tovább gondolkodjam üüm engem mindig a a megoldások érdekelnek és én nagyon-nagyon sokszor egy hosszabb utat választok ugyanahhoz az eredményhez de de de de de de több megoldása van egy dolognak és és hogyha ha én azt átadom akkor rá vagyok kényszerítve arra hogy tovább gondolkodjak és és így fog előrébb jutni mindig valami így tudsz fejlődni igazán igen igen az

Én magam versenyzésében egyébként az egyik legnagyobb hiba az hogy a horgászversenyzésnél kell lennie a és b verziónak ez a kettő maximum walter tamás szerint gyulai ferének van c és d verziója is és mindenre fölkészül és mindent mindenbe energiát tesz bele mindenre odafigyel mindent kezel és és és elveszlek a részletekben de ha ezt felismerem akkor már egy hatalmas nagy lépést tettem a saját magam fejlődésében hát igen meg

Azért hiába veszel a részletekben az eredmények igazolnak tehát azért néha n árt egy kicsit variálni valószínűleg igen mert ezzel tudsz olyan problémás helyzeteket megoldani amit mondjuk más nem tudott igen petnyu gergőjéknek mondtam azt hogy figyelj benned még nem merült föl egy kérdés és öt megoldásom van gyakorlati úton mert mert mert mert mert ő ő még nem lát nem találkozott ezzel a problémával hogy az etetőanyaghoz földet rakjunk

És ahhoz mégis milyen földet rakjunk és akkor így mondtam hogy figyelj ide hát lehet tőzeges lehet barnaagyag akor lehet lősz lehet sárga lősz mindegyik mást csinál igen ezt láttam egy videódban amikor a siófok alatt van egy nem biztos hogy síófok de valaholott a balaton környékén assiszem nem ez a lényeg egy csatornán a pont egybe esett a federes kiosztás meg a az úszós kiosztása a pályának és ott

Vettél fel egy videót erről hogy milyen földet miért használsz hogyan én ott már akkor sem értettem pontosan de látszik hogy te ezt mind már kipróbáltad nem tudom hányszor és nagyon jól tudod hogy hogy fog bontani ott egyébként milyen hal fog jönni ebben az időben ebben az évszakban és ezért és ezért és így és így tehát hogy igen az a pekny a petnyú gergőnek a a munkáját dicséri

Egyébként az a film még dovittós korszak alatt született sajnálom hogyha nem nem tudtam elmondani vagy nem nem én nem vagyok az a baj hogy nincs hozzá elég alaptudásom tehát én a földet még csak a az út mellett láttam tehát nem horgáztam vele úgyhogy úgyhogy el se tudom képzelni hogy hogy működik egy etetőanyagba belekeverve még egyetlen gondolat erejéig a föld két dolgot csinál nehezít ühüm tehát gyakorlatilag helyben

Tart illetőleg felhőzik a felhő minden esetben egy áradást táplálkozást imitál üüm ahol a egy egy kristálytiszta vízben hogyha messziről látható felhő van a halak számára az egyértelmű hogy ott valaki eszik mert keresgél és ha ő öt eszik akkor nekünk is kell enni mert ott van táplálék üüm és gyakorlatilag a táplálkozó halnál nincs jobb etetőanyag igen tehát az a az az a legjobb dolog hogyha van előtted egy

Táplálkozó halcsapat mert akkor jön a többi is akkor jön a többi is és hogyha egy felhőt lát ez a hal és ebben ő azt feltételezi hogy ebben van táplálék egy elrejti kettő az hogy ott kell benne lenni tápláléknak akkor egyértelműen az lesz hogy hogy ott a hal az fogja keresni a kaját éle na most most már tudom mire jó a a a visszatérve még a tudásérítséghez a

Az hogy beírom az internetbe hogy horgászat és kijön rá 1 millió videó ez szerinted fölszámolta a tudásféltést vagy igazából ez egy irreleváns dolog és ugyanúgy őrizgetik a kis tudást a versenyzők ez egy nagyon-nagyon nehéz és robppant roppant óvatos kérdés a tudás az egy nagyon-nagyon relatív dolog tehát kidob 1 millió kérdést és letileg választ lehetőséget valamire és neked onnan ki kell tudni választani azt hogy ki lehet az

Aki nem egy hete keverte meg életébe először azt az etető anyagot mert ma már sajnos úgy van hogy hogy hogy az egyik nap megmutatsz valamit hogy hogyan kell ebbe a pohárba vizet tölteni és másnap ugyanz az ember ezt már oktatja ahol ott te 10 évig tanultad hogy hogyan kell bele leönteni azt a pohárba azt a vizet hogy ne csöppenjen le mondjuk a pincérek elég sokáig tanulják hogy

Hogy ezt hogyan kell megcsinálni míg míg míg vannak emberek akik pincérnek születnek ők úgy gondolják hogy hogy hogy ők ők egész életükben pénzérek voltak csak még nem tudtak róla tehát itt kiválogatni azt hogy kinek a videóját és miként nézd meg megint egy nagyon-nagyon nehéz kérdés és ez nem az én tisztem eldönteni hogy hogy hogy melyik lesz a jó volt egy időszak amikor a a beggi meg a

Pop attila ilyen oktató videócskákat csináltak és voltam vagyok olyan viszonyban hogy a papattilától megkérdeztem hogy egyszerűen ti ezt hogy gondoltátok hát basszus ti magatok sem tudtok úgy bedobni meg úgy megcsinálni dolgokat ahogy ahogy ahogy azt a a a nagy könyvvel várná és erre a pop attila egy nagyon-nagyon jó gondolatsort adott át nekem hogy hog akik minket néznek azok ezen a szinten vannak és őket ez érdekli hogy

Hogyan tudok elindulni egy versenyen hát elmegyek és akkor majd ott bedobok a többiekkel együtt teljesen igaza volt pop attilának hogy hogy én én én feltételezek egy bizonyos tudásmennyiséget de ez nem minden esetben így van hanem valahonnan ő is indul és ők pedig a kezdőlépéseket adják meg az a gyerek aki már azt meg tudja csinálni amit ők mutattak az vagy tovább akar lépni ezen vagy megelékszik ezzel és

Ha ha tovább akart lépni akkor már elindul és keresgél magának olyan embereket akiknek a stílusa a gondolkodása a bármi őket őt őt fogja támogatni és hogy ez döme gábor lesz vagy vagy vagy bakó peti ezt nem tudjuk holott lehet hogy mind a kettő ugyan azt a csomót fogja megmutatni egymástól függetlenül csak az egyiknek a stílusa így tetszik a másiknak meg úgy tehát ezt majd ők fogják kiválogatni

Az hogy a a a tudástárat mennyire adják át az emberek ezt nem tudom mert nem nem tudod megítélni tehát én csinálok egy videót arról hogy hogyan nedvesítsél meg egy férig sárga lössz félig barna lösszel és ezt ezt ezt hogyan hogyan hogyan törd át háromszor ezt valószínűleg meg fogják nézni 300-an és azt hogy hogyan lögybölök 4 dci körüli vizet egy aquagarant peletre azt meg megnézik 4 millióan és

A kettő az nem zárja ki egymást mind a kettő egy bizonyos tudást és egy egy egy eredményességet fog hozni csak az én számomra a horgászat és itt egyébként már egy előző kérdésedre is válasz én számomra a horgászat nem az a kérdés hogy fogok-e halat engem sokkal inkább érdekel az hogy hogyan fogok halat mert amikor kimegyek a a a dunára mondjuk a debrődi atival és és féderrel 30

Mről fogja a kilencedik párnát amikor én befejeztem a bologyai bottal a vízmérést és és és akkor én én egész nap úsztatok és és úsztatok és és egy 7 mes bot a szakad le a karom és a 25 gos úszót próbálom úgy vezetni abba a sávba hogy az a hal elhigye azt hogy az a táplálék sodródik ő meg bedobja lerakja a botot megáll a csali fixen van jön

A márna fölveszi és már viszi is de én már fogtam elég márnát engem az érdekel hogy meg tudom-e úgy csinálni hogy hogy hogy hogy a azt a azt a 3 mtert amikor azt mondom hogy most úszik szépen az úszó üüm és abban van az a kapás na engem az érdekel engem az érdekel hogy hogy hogy úgy kivitelezni egy egy dolgot ahogy ahogy sok év alatt jutsz el

Oda tehát ülhetek én mondjuk sztahovics petivel egy csónakba vagy a vagy a hipski robival teljesen mindegy a pergetők közül kit mondok akiknek a kezében teljesen másképp szól az a gumihal mint az enyémben igen azért mert ők tudják hogy mit csinálnak igen csak ehhez kell az a rengeteg év amit mondasz nyilván azért az átlag nem feltétlenül egyébként mert hogyha én holnap téged kézen foglak és kiviszlek a dunára

És szánsz rá három hetet ühüm ezzel foglalkozva akkor te is meg tudod csinálni bizos sokat feltöételezel a viktorról biztos hogy meglehet de egyrészt kell valaki aki tényleg megmutatja normálisan másrészt meg azt akartam mondani hogy a azért a a horgászoknak a nagyobb része nyilván nem ez nem erre a szintre vágyik tehát nem szeretne egyrészt versenyezni abból a nem tudom 500000 horgászból aki most nagyjából van magyarországon illetve kábé

Annyi van hogy szeretne kikapcsolódni egy napig a barátaival akár meginni közben két sört és fogni pár pontjot és akkor köszönte szépen hát ez egy nagyon-nagyon nagy kérdés hogy kinek mit jelent a horgász igen és amúgy ez amit mondtál hogy amit megnéztek 300-an az egy nagyon n tudás fontos és annak akinek érdekes annak nagyon-nagyon értékes de aki az aquagarantot azért nézik meg 4 millióan mert azzal szokta orgászni

Jellemzően nyilvánként ugye ez amikor van egy baromi jó anyag amiben nagyon fontos információk vannak jól megírva mondjuk és elolvassa csak kevés ember ahhoz képest hogy mennyi munka volt vele mi arra szoktuk mondani hogy hát igen van 1000 elégedett olvasóigen neked ott azon a videón akkor van annyi igazán elégedett néződ é én ezért nem írok könyvet édesapám ámnak volt két könyve is és többen agitáltak már életem során

Ezuttan is köszönöm bokorkarcsi bácsinak és és és többeknek hogy hogy hogy megkerestek azzal hogy könyvet írjak igen tudom ismerem a mondást hogy gyültessek egy fát és írjak egy könyvet ettől függetlenül én analóg vagyok ebben a digitális világban mégis azt fölfogtam hogy hiába írok meg egy könyvet nem jut el a célközönségig mert a célközönség a mai korszakban már nem olvas igen ez így van vagyis hát nagyon kevesen

Való valójában én dedikáltattam karcsi bácsival a könyvét de de ez nyilván én rajongója vagyok neki is de hogy egy igen ebben biztos vagyok én is hogy a horgász szakkönyv valószínűleg egy nagyon kis réteget érdekel alapvetően viszont a youtube az megy hát meg a youtube-ban nincs nyomda költség ami azért egy szemmel látható tétel ez igaz igen és egy tényleg egy akkora munka megírni tz karaktert sőt 100zázanzer karaktert

Ellátni 30 50 100 fotóval amik napra készek ez egész egyszerűen hogy akkora munka akkora befektetés hogy hogy hogy nem nem éri meg megcsinálni sem anyagilag sem pedig sem pedig morálisan mert egyszerűen nem lesz aki megnézi még hogyha van kiadó még hogyha egyszerűen túl kics az a szegvens ma már aki aki olvas visszaugorhatunk az időben bár még egy picit bár mert ugye én azzal akartam volna folytatni még

Emteny fél órával ezelőtt hogy hogy a a 80-as években a versenyzés az mennyivel máshogy nézett ki mint ma csak úszós versenyzés volt ez volt az egyik alap alaptézis a másik pedig az hogy már volt róla szó hogy a küszözés ö akkoriban kezdett el kiveszni egyébként de akkoriban a 80-as évek közepén még darabszámra is adtak egy pontot meg gramra is adtak egy pontot és akkoriban teljesen más volt

Maga a a a a a horgászzatnak ennek a műfajnak a spicbotozásnak a az elismerése mertogy az volt a a a top topp verersenyzés ott aki tudott hár órába 7800000 darabot az ilyen 5 és fél hat darabos percenkénti átlag az az már úgy az az már úgy valami volt azt már úgy elismerték azt már úgy tudták hogy hogy az ez számomra elképesztő tehát hogy azt ezt is olvastam

Rólad vagy hallottam ez a három óra alatt 1000 darab hogy volt ilyen versenyed meg is nyerted igen volt volt volt több ilyen az az percenként hat ma öt egész valamenny de ezt nem csak én tudtam tehát ezt nem csak én tudtam ezt nagyon sokan tudták abba az időbe de hogy ez egy nagyon kemény fizikai munka és és ráadásul mentális tehát brutálisan kell koncentrálni három órán keresztül megállás

Nélkül mert mert ugye ez most hat darabos átlagot mondunk de ugye ebben benne van az előkecsere a csalicsere a a botcsere a a minden de ezt tudta magyar szilárd döme gábor is talán vagy dömeegábor egy jósneciző volt azt nem hogy meddig jutott el meg nem akarom de ő egy jósneszző volt egy rakkolós horgász volt voltak többek voltak szákovic csimi a mai napig szerintem lehet hogy tudná tehát

Voltak voltak többen akik akik ezt a darabszámot tudták hogy most hova jutnánk el vele ezt nem tudom ugye most már 4y óra alapjáb van véve nem nem tudom hogy meddig lehetne eljutni a snezés az egy lelki állapot egy ritmus elzem az idén vagy hát idén tavaly 2023-ban a fehérvár csurgói féder igen ob-n volt az hogy snecizni kellett federrel és a tehát ott ott elvált a szaramától hogy

Szépen fejezzem ki mag ot 5ö óra volt azt hiszem a hosszú előkis féernél 5 óra egy foruló óra és ilyen 70000 dar és igen és hogy ott hogy öt másodperces bedobás kihúzás mindenkinek ki volt sebesedve a keze szakadva a póló teljesen normális az hogy az embernek kilyukat ki van lyukatva minden ez teljesen normális ugye a küszözés az maga egy olyan műfaj hogy hogy ugye fogod a halat

Mindig a halat fogod meg a szájában ott van a horog értelemszerű hogy meg meg fog szúrni nagyon sok ti éves gyereknél például az hogy hogy levetkőzni ezt a fajta félelmet hogy ő megszúrja a horgot horog megszúrja őt mert mert ugye ő valószínűleg kisebb korában nagyobb méretű horog másképp szúrta meg és talán éppen leventénél volt az hogy hosszú időn betelett t mire vagy szabi nem tudom teljesen mindegy

Hosszú időbe telett mire mire leküzdöttük azt hogy igen a snecizésnél megszúr a horog de ez egy olyan kis horog és olyan sűrűn tehát így nem nem nem okoz problémát nem nem fogja kitépni a nagyobb nem okoz nagyobb kárt a egy másik kérdés hogy a harmadik nap után már pantanollal mindenféle gyógyítókrémekkel bekenve a kezed zokniba alszol a kezeden hogy mást fogni tudjál ez egy másik kérdés egy picit

Be tud gyulladni akkor azért be be beképes gyulladni igen de ezt mindenki aki ehhez nyúl az az tudja mint ahogy a törpeharcsázásnál is ilyen számomra elképesztő hogy mit tudom én 500 darabokig eljutnak 5t órában néy órában né órában ö azt azért tényleg nem mindegy hogy hogy fogod az ott az kemény sérülés halom igenigen spanyolországban volt egy bb ott eg lengyel fiú 34 k vagy valami ilyen elképesztő

Számot tudhatott magáénak a négy órás fordulóban és még csak nem is csinálta gyorsan volt róla videónk így megnéztük és nem csinálta gyorsan mégis eljutott 506 majdnem 560 darabig ha jól emlékszem lehet hogy 536 vagy 63 az volt a skije hogy ilyen kétúnyi vastag bőr volt a tenyerén nem az volt az volt hogy én nem tudom te hogy hogy hogy hogyan lehetett ilyen immunis rá én láttam a

Kezét fotón utána nem tudom hogy ugye el tudode képzelni amikor egy egy egy drótkefével így 50szer rácsapnak a kezedre és utána így megforgatják a földön így lemosod és akkor na annyi szúrás volt a kezén tehát mindenhol és és és és valami éképesztő de nagyon magas fájdalomküszönbel bírhatott a srác és és és mondom számomra is elképesztő pedig tényleg nem csinálta gyorsan amúgy erről az jutott eszembe az a

Hogy egyrészt azt olvastam hogy egyszer nyilatkoztat hogy körülbelül 10 világbajnok volt a kezed alatt ami tök nagy szám szerintem bár magyarországon ez még vég végül is teljesíthető mert az elég sok világbajnok van de hogy te kit tartasz mondjuk így a karrieredben látottak közül a leg legjobb horgásznak és itt most úgy kérdezem hogy nem feltétlenül magyar hanem hogy emlékszel valakire aki így ilyen nagyon megmaradt hogy jézusom ez

A sá legyen az lengyel bárki angol francia próbálnám földolgozni a kérdést tehát hogy így amit láttam a világban horgászokat ah akire úgy nagyon emlékszem hogy az úgy nagyon meglepett hogy hogy eszméletlen profi volt és ennek fiatalnak kell lenni vagy nem talán bárki sok van sok van sok van sok van timár gábortól kezdve tényleg aki akik ma ma ma ma ma magas szinten felső kategóriát képviselik az országot

Erdei attilának láttam briliáns ötleteit walter tomival több bet megéltem de itt nem nem is lehet igazándiból nagyon szerencsések vagyunk hogy hogy hogy hogy magyarországon fejlődtünk végignéztem len scotthornak a a slider horgászatát velencén amit úgy akkor ilyen ilyen számunkra hihetetlen volt vagy vagy vagy láttam guidenöent az albert csatornán európabajnoknak lenni odamentünk mögé hárman nem mondom a neveket teljesen mindegy az egyik sok magyar bajnoki címel rendelkezett hárman odamentünk

A nőlens mögé és néztük a horgászatát és néztünk 10 halat én ebből láttam hét kapást a másik ember hármat és a harmadik ember nem látott kapást azt a mindenit és a nence fogott 10 darab halat úgy hogy az első fordulóban csinált egy kettest és a hollandok még mindig arra fogadtak hogy a nlence lesz az európa bajnok tehát így így így elkép eső volt az a az a

Az a tudás amit ma már már tehát ez az albert csatorna egy olyan víz volt ahol ahol 5 mnél volt 3 mes vized 8 mnél m vagy 4 mteres vized 9 mnél és így í így zuhant befelé ilyen hatalmas nagy tengerjáró hajók jártak rajta állandóan ilyen ilyen az a az a hosszú hullámok voltak mindig mozgott mindig mindig nyomta ez a ez a fölle 30-40 centt ahogy a

Ezek a hatalmas hajók mentek ezen a csatornán és egy 4 mes 5 mes víz és még ment le a 13 mben még mindig ment lefelé a víz tehát nem tudjuk hogy milyen mély volt nem nem tudjuk elképzelni de én elmentem a második fordulónak én azt hiszem hogy akkor nem nem nem nem horgásztam az a de horgásztam az alber csatornán részlet kérdés elmentem a második fordulóbaan megnéztem hogy

Hogy hogyan etet és mégis hogy néz ki az alapja és ilyen érthetetlen dolog volt számomra hogy volt ez a kis kerek edénykéje nem is volt benne nagy mennyiségű limit ezt így egy ilyen lángos tésztaszerű dologra meggyúrta bedobálta a spiccre s nem is értem hogy hogy a spiccre oda bedobálta tehát nem visszább hogy majd lecsúszik meg il oda bedobálta és még volt hátra három perc az etetésből és

Ő szépen leszállt a ládáról elmosogatta ezt az edényt és így látványosan kirakta száradni és így széttárt karokkal néztem hogy ebből mi lesz az lett belőle hogy európa bajnok lett utána már nem etetett és a 4 mteres vízben egy ilyen egy ilyen maximum fél gros úszóval bodorkázott és mondom nem láttuk a kapást de ő ő fogta a halat rendületlenül egyébként ezek az apró trükkök hogy hogy még az

Etetési időben elkezd mosogatni ezek azok nem igen ezek azok a finomságok ami a világ összes sportjában iszonyatosan nagyon izgalmas dolgok például a most a sak jutott eszembe hirtelen amiben van amiben nagyon sok ilyen apróság van például amikor a magnus carsen lejátssza azt hogy mintha késve érkezne tehát meg az utolsó per pillanatig vár beül elind elindítja az óráját és akkor még ott iszik egy kortyót fészkelődik nem tudom

Lép és aztán és ezek ilyen kis apró dolgok és ez is ilyen lehetett szerintem hogy ő jelzi hogy itt itt most kinek a legnagyobb az úszós botja elképzelhető de nem tudom mondom az kiderült hogy azóta nem mesélt el hogy mi volt az a cucc amit így bedobált nem derült ki nem tudjuk érdekes pedig nem tudjuk hát én nem vagyok beszélőviszonyban ülenszelnek több oka is van egyrészről az

Hogy sajnos nem tanultam meg úgy nyelveket ahogy ezt kellett volna ezúton szeretném üzenni az összes horgászváresegzéssel foglalkozó gond indulatban foglalkozó fiatalnak hogy az első az hogy figyelj az angol órán és tanuljál meg nyelvet mert ha valakivel beszélgetni akarsz a világban akkor fog tudni igen ők már tudnak beszélgetni én is megtanulhatnék igen még a mai napig is megtanulhatnék valahogy még sem jutottam el oda de majd idén na

Így van új év új fogadalmak majd idén megtanulok angolul biztos egy technikai érdekesség a tuot 2005-ben alapították 2010 és 12 között ért el nagy penetrációt és 12 után volt ilyen hatalmas elérés tehát onnantól lett valószínűleg mondjuk a horgászoktatásban releváns sz szereplő 2004-ben hogyan tanultak új dolgokat a versenyzők vagy 2004-ig mik a te tudásforrásod 92-ben mi volt a magyar horgász a magyar horgász és és az hogy eljártunk

Különböző szintű versenyekre ugye egyesületi versenyekre ahol voltak máshonnan érkező más dolgokat látó versenyzők és akkor így így így onnan láttunk dolgokat hogy hogy ők hogy csinálják milyen gondolatmenet útján jutott el valahova és akkor így így így így így fejlődgettünk én ilyen 95-6 körül találkozhattam először például a sermalaciékkal ők akkor már teljesen más szinten rakósbotoztak mint mint ahogy ahogy ahogy azt láttuk egyesületi szinten azt hogy kell elképzelni

A más szinten rakózást csalivezetés volt tehát még még még azokkal a botokkal amik nekünk voltak akkor sstar xcitter powerlop meg mit tudom én micsodák azokkal mi nekünk az volt a célunk hogy bejuttassuk a úszót arra ugye a a rakóybotozásnál már akkor tudtuk hogy az a az a cél hogy viszonylag egy helyen legyen a horag ugye hogy ugyanoda vissza tudjuk tenni az etetésre hogyha sikerült az etetőanyag gombózot

Odadobni ugye mert akkoriban még csak dobtuk de de de de ők már csalit vezettek tehát ők ők ők ők már már már nem csak rátették arra helyre még nekünk az volt a cél hogy be tudjuk oda juttatni ezt a nagy lifegő nehéz dolgot addig addig ő ő ő ő nem csak hogy odarakta hanem hanem már már pozicionálta a horgot már már voltak lehetett látni finom mozgást már

Lehetett látni azt hogy hogy megemeli az úszót például és ezzel mozgásra kényszeríti a csalit és egy csomó olyan dolog volt amit így tőlük lehetett látni ö tehát egymástól tudtatok igazán ellesni ilyen újdonság vagy más dolgokat amit eddig nem ismertetek igen igen igen igen igen igen mert hogy ezt egyébként mondják versenyzők bárki aki itt járt fiatalabb versenyző is akár hogy azért ha valaki szeretne elkezdeni versenyezni azér menjen

El ilyen akár kis tava amit ugye horgásztavak csinálnak vagy bármi mert a legtöbbet mégis ott fogsz tanulni mert el tudod lesni a tapasztaltabtól vagy a jelenleg még job hát a szakáktól függetlenül mindenki ezt mondja bosensnki is ugyanezt mondta minden mondom minden igen igen igen igen igen most itt az a kérdés a legeslegnagyobb kérdés az hogy ő milyen szinten szeretne megtanulni mert hogyha ha ő ő az országot

Szeretné egyszer képviselni akkor bár bár nagyon jó leckéket ad egy egy olyan verseny ahol valamit megtanul de sokkal-sokkal többet tanulhat meg hogyha eljár rendszeresen magyar bajnokságokra ne hay isten el tud jutni v egy világbajnokságot megnézni és nézőként nézőként nézőként mert ott lát olyan kvalifitású embereket akik eljutottak oda tehát az már maga egy rang hogy ő eljutott oda arra a világbajnokságra és ha én javaslatot tehetek akkor akkor

Válasszanak ki egy embert aha tehát nagyon sokat szoktam látni azt hogy még itthon é szegeden van világbajnokság és akkor a a verenyzés iránt érdeklődő emberek azok kijönnek és mindenkinek köszönnek akivel találkoznak útközben mert hát ismerik egymást vagy örülnek egymásnak és mindenki megmutatja hogy ott volt a világbajnokságon posztolja is a facebookon igen viszont nem látott belőle aha tehát válasszon ki egy embert akire úgy gondolja az első forduló

Után mondjuk hogy a második világ második fordulóban majd valószínűleg a erence scotthon a willy rison vagy vagy teljesen mindegy hogy kit mondok egy falszínitt tök mindegy válasszon ki egy embert és menjen el reggel amikor kihúzzák a helyet ühüm akkor nézze meg az interneten ha már ilyen csodák vannak ület a a lényeg az hogy megnézi hog hol ül odacaplat és amikor ő elkezdi kikakolni az autóját már akkor

Legyen ott mert a horgászatban a horgászversenyzésben nem akkor kezdődik a verseny amikor befúják a dudát aha hanem hanem amikor amikor amikor előkészül akkor vannak olyan dolgok amiket láthat és nem egyébként nem látnád látod a limitjét jé csak piroscsontkukacot hozott jé jé teljesen másképp rakja össze ezt vagy azt a fel másképp helyezkedik el és akkor nézed hogy ennek vajon mi lehet az értelme és akkor ja hogy azért

Van ott az a dolog mert abb könnyedén megmossa a kezét nem kell lenyúlnia hátranyúlnia és a többi és a többi rengeteg olyan apró praktikát észre lehet venni már az elhelyezkedés közben amit egyébként nem veszel észre nem tanulsz meg nem látsz csak azt látod hogy leül hát olyan egyszerű volt hát leült betolta a botot kapás volt beakasztott kihúzta a halat hát kész ilyen egyszerű ez a dolog szinte

Így mindenki tudná igen így bárki tudná a az már elhangzott hogy te sokat kísérletezel és sok taktikád vagy terved van egy versenyre túl van túl sok mi a te meglátásod egy versenyen amikor már ott vagy belefér a kísérletezés vagy vagy ott már az előre kitalált dolgot kell végigvinni tehát mennyire kell biztonsági játékot játszani vagy és mennyire lehet bevállalósan kísérletezni ez a céltól függ ez a céltól függ

Walter tomi azt szokta mondani hogy harmadiknak lenni nem éri meg tehát a tomy az biztos hogyha van egy utolsó forduló és ott négyen lehetnek bajnokok és van hátra még másfél óra és aon a szektorában csak harmadik éppen akkor ő biztos a nagyhnak a a lehetőségét fogja keresni mert ő azt mondja hogy egyetlen egy embert jegegyeznek meg és ebben teljesen igaza van hogy az hogy tavaly ki volt

Második arra senki nem fog emlékezni vagy persze nagyon elhivatottnak kell lenni és néhányan emlékszünk de az hogy ki volt a tavalyi bajnok persze arra fognak emlékezni az hogy ki volt tavaly a második a harmadik a negyedik arra nem és a tominak ebben messz menőleg igaza van hát meg a számok igazolják is ö igen tehát nem nem nem nem akkor reszkírozol akkor kísérletezel akkor keresel valamit amikor a

Pörköltevő versenyen vagy aha akkor akkor akkor keresel megoldást és és találsz olyan dolgokat hogy mit tudom én valamiért az nap a alul piros fölül fehér csonti két szemcsonti ezt et meg ha fordítva van nem ette meg de egébént ezt ezt ezt verseny minden egyes verseny maga válogatja meg hogy hogy mikor mikor mi az amit be mersz vállalni be szabad vállalni és amúgy azt hogy tudod legyőzni mondjuk

Van egy stratégiád egy versenyre úgy mész nyilván sőt ugye világbajnokság vagy ob-n is vannak edzésnapok ott kialakul a stratégiád versenynap elkezded a stratégiádat nem megy de a melletted lévőket látod hogy nekik meg megy valamiért nem nem tudod hogy mi aző ő stratégiájuk tegyük fel akkor tartod magad a kitalált stratégiához vagy akkor elkezd akkor jön a b másoknál nálad meg lehet hogy a c vagy a d igen

Nem igen tehát látom az ő stratégiájukat vagy legalábbis egy részét igen aha tehát azt hogy hogy sűrű aprótetet mást tetet hogy etet mintetet ezt tehát a a a ezeket a az apró dolgokat nagy százalékban vagy én vagy a hátterem látjuk aha ugye egy egy jó háttérembernek hosszú évekig kell tanulnia azt hogy ő ő mit lát bocs már az előbb is eszembe juttot a 80-as évek 90-es években

Is voltak hátterek nagyon kevés vagy nem aha jó nagyon kevés vagy nem tehát ígyí inkább volt akinek a szülei meg mit tom aha de nem volt ez egy kialakult pozíció akkor nem hog nem egy másik profisenyző volt ott a versenyző mögött nem nem nem nem nem nem vb-n biztosan hiszen kísérték egymást vagy kísértük egymást de de nem nem volt ez ugyen nem akartak fébeszakítani szóval látod azért

Hogy mit csinál a másik v így van és hogyha én tudom azt hogy mondjuk én egy nagy alappal kezdtem tehát sok etető anyagot raktam be magam elé és én tudom azt hogy majd arra meg kell érkeznie a halnak és nem izgulok mert mert pontosan tudom hogy az utolsó órában katuc gyulának volt például a szuper nevű eltetőanagja ami ilyen elképesztő volt h az első két órában nem nagy

Mutatta hogy mit tud és aztán így mindenki így már há jól van most akkor a gyulabácsit elvertük aha és az utolsó órában úgy ráömlött a hal hogy hogy hogy egyszerűen nem lehetett mit kezdeni vele és mindenki másnál eltűnt a hal hozzá meg csak érkezik csak érkezik és csak fogja csak fogja az öreg szemrebbenés nélkül egy egyetlen egy felesleges mozdulat nélkül elképesztő volt az öreg de tehát tehát

Vol vannak vannak olyan dolgok amikor amikor hiszel és tudod azt hogy mi fog történni ö ha ha ha ha el kell kezdeni már mássinálni akkor akkor akkor akkor az még lehet jó a harmadik negyedik váltásnál ott már csak a pánik gombot nyomogatod aha ott az max a szerencsén múlik gondolom még azon sem nem nem mert mert mert mert ez halmennyiségtől is függ halmennyiségtől is függ természetesen mert

Hogyha nagyon kevés hal van vezetnek mondjuk 4dvérkeszeggel meg aha kővel vannak előtted akkor ezek rosszóval élve de talált halak aha és akkor igenis fölvállalja az ember hogy akkor nyit még egy távon még még 50 mreel megdobom a mecsbotot hátha találok egy halat egy nagyobb testű akármit is tehát ezek de de ezek igaziból csak szituációs kérdések ü de ha van hal akkor a maradsz a stratégiádnál és nagyon

Reméled hogy az lesz amire gondoltál hogy lesz igen de közben is egy egyébként lehet váltani tehát hogyha látom azt hogy a hogy hogy nagy alappal kezdtünk de a a a szomszéd az folyamatosan aprókat rak vagy csontit lő kukoricát lő más a hangja más méretű halak érkeznek rá tehát ezeket úgy úgy lehet látni vagy vagy ebben az esetben egyébként te magad is kísérletezel hogyha ha van hal ühüm

Ha van hal akkor abból ott már lehet variálni az hogy hogy próbálsz nagyobb testőket megfogni beválal tehát az a kérdés hogy mennyi időt szánsz rá tehát hogy mennyi időt szánsz rá illetőleg hogy ha megérkezik az a hal azt meg tudod-e fogni tehát az is egy kísérlet mert mert hogyha mondjuk egy látóképen ugyan bejön a ponty a kukoricás lőtetetésedre de ez a ponty éppen egy olyan csapat aminek

Az alja az 5 kg a teteje 16 kg akkor így eléggé nehezen nehezen nehezen állsz be a sorba ott ilyenkor de ezt már lehet hogy mindegy beszéltük de nem emlékszem úgyhogy megkérdezem ha a szektorodból kimegy a hal akkor mi van semmi már volt ilyen hogy szektor idegenhal hajdanán volt ilyen szabály de ma már nincs ilyen ma ma ma ma az a szabály hogy ha két szerelék össze

Is akadt de a merítésig szétakad akkor az a hal érvényes ah aha aha tehát itt de nem kezdesz el egy 16 kg-s ponttyal sétálgatni 50 m sz nem mehz ki a szektorodból tehát te magad nem mehetsz ki a szektorodból aha te neked a szektorban kell maradni az hogy a hal kiment belőle az az igaziból egyébként szomszéd kérdése úgy szoktuk hírni hogy gentlem szabály ha ha mellettem valaki

Akaszt egy olyan halat ami nagyobb mint amit ő a szektorában meg tud tartani és szól hogy bocs figyelj feléd megyek ne haragudj akkor kiveszem a felszerelést aha inkább ne legyen kár nem csak az hogy ne legyen kár a hetedik tagnak a minősített esete hát hogy ő meg tudta akasztani ezt a halat és megpróbálja megtartani és mit tudom éen erre esélyt adni ez igen hogyha ez a azon

A versenyen éppen a hatodik ilyen hal akkor ez egy kicsit kellemetlen kezd lenni főleg ha te nem fogtál ilyen halat de de de de a timar mix azt hiszem egyébként a timár mix lehetett volna klub világbajnok egyszer egy lengyel versenyző kalózolónak abszolút tudatosan teljesen szándékosan csapta rá a felszerelését a a megakasztott nagydvérére és és tépte bele a a a szereléket na most ezt a verseny ezt a

Versenyzőt a saját csapattársai is kiközösítették a banketten aha tehát vannak dolgok amiket mert ugye akkor kiveszi az ember azt vagy megfogja vagy nem fogja meg addig etetek csalit cserélek te valamit csinálok de de hogyha ha ha ez itt a szándékosság felmerül üü akkor annak a versenyzőnek az nem tesz jót hú de csúnya a dolog az jó nagyon cs nagyon nagyon sok csúnya dolog is előfordult emberi dolog

Egyébként ő ő ő ő csak elszerette valamit érni neki ez az útja volt aztán később egyébként maradt a a a válogatottban és valahogy lbetkőzte ezt a aha hát ez ez nagyon sok magyar ismer mert és eredményes versenyzőről van itt amikor adás után valakivel még lentciigizünk vagy valami és akkor elmesél olyan sztorikat amik egyébként a hazai jó nevekre sem mindig vetnek szép fényt és sokszor kiderül hogy igazából

Kicsinyesen viselkedtek vagy vagy bunkon és nem méltóság teljesen igen de ugyanez az ember ugyanez az ember pedig három év múlva már másképp ad vissza változunk igen igen az ember az gyarló de képes javulni hál istennek most igen változunk és mindenkinek föl lehet rónni dolgokat de nyilván hát tehát nem kell őket elítélni egy bőlre mert mert ez történt mert valóban megtörténhetett az is elképzelhető hogy csak legenda amúgy

Igen igen hogyne persze tehát visszatérve még az utánpótláshoz nekem az egyik kedvenc témám mi az amit te figyelsz egy fiatal horgászon és mik azok a tulajdonságok amiket keresel hogy ki az akibe neked úgy é amitől azt érzed hogy neked ebbe a srácba bele kell tenned rengeteg időt energiát nem tudom befektetést mik azok a skillek amikre a bennedi fölgyúon a lámpa hogy na ez kell az elsődleges tráházalázat

A a a a sport iránti alázat az hogy az hogy ő ezt valóban akarja csinálni hogy ezt látom rajta hogy lehet hogy nincsenek meg a feltételei lehet hogy hogy nem jók a körülményei lehet hogy sok minden lehet de ahogy hozzááll ahol a horgászathoz ahogy ahogy látszik az érdeklődésén hogy hogy hogy ő ezt mennyire akarja komolyan és vannak akik tehetségesebbek ügyesebbek és vannak akik nem és vannak akik

Bebizonyítjá hogy hogy hogy adhattam volna többet is itt megragadom az alkalmat kiemelem hipski robi nevét aki a mi anya egyesületünkből indult sokat tanítgattuk őket sokat mutattunk neki hipsky robi kétszer lett világbajnok finom szerelékben és aztán utána valahogy véletlenszerűen kétszer kétszer pergetésben is amikor abbahagyta amikor abbahagyta a a a az úszós horgászatot így utólag akkoriban én egy pálinkás csabi nevű fiúnak próbáltam a lehető legtöbbet odaadni a tudásomból

És ha hipzi robinak többet adok lehet hogy messzebb jut el az is elképzelhető hogy nem mert éppen az adta neki az energiát hogy hogy hogy hogy ő neek egy másik utat kellett bejárni ezt nem tudjuk meg nekem b egyébként az hogy hogy hogy az sokat adott hogy nekem többet kellett megtennem tehát így így azt szoktá mondani hogy gyulai felének mindenért kétszer meg kellett dolgozni tehát énn nekem

Mindenért kétszer meg kellett dolgozni és amikor magyar bajnok lettem akkor az véletlen volt és amikor megint magyar bajnok lettem akkor meg lokál patrióta voltam valami valami valami hibám mindig volt de de de ez nem nem baj ez nem baj mert viszont van egy csomó olyan gyerek akik akik akik azt érzik hogy tőlem kaptak és azt gondolom hogy nekem ez sokkal fontosabb sem mint az hogy most beírják

A kőbevésett táblákba azt hogy gyulai feri most volt magyar bajnok vagy sem jó hát ez az bele van írva már tehát hogy az de amúgy az tehát hogy te van olyan hogy válogatsz mondjuk magadnak tanulókat vagy hát ilyen pártfogoltakat vagy inkább megtalálnak ők téged valamilyen úton módon egyesület bármi rendszeresen keresnek meg és jönnek most is gyerekek és én azt szoktam mondani hogy én ma már nem megyek

El senki után aha én nagyon sok gyerekbe tettem bele úgy energi nem csak gyerekbe felnőttbe is tehát most ez részletkérdés hogy beleteszem a x mennyiségű energiát ez órák napok hetek évek évtizedek aha és és aztán utána nem az jön vissza belőle amit amit amit én szeretnék vagy nem úgy lesz belőle az akit ő maga is gondolta amt az előbb mondtunk hogy az emberek változnak de de én

Azt szoktam mondani hogy én ma már nem megyek senki után nézd ha te szeretnél velem járni horgászni és érdekel az hogy te tőlem szeretnél tanulni akkor akkor én elmondom hogy mikor megyek horgászni aha elmondom hogy mikor hova megyek horgászni vagy ha te azt mondod hogy téged a rakóbotos horgászat érdekel akkor én fogok neked szólni figyelj én most megyek rakóbotozni ide ühüm és akkor ő vagy eljön vagy

Nem értelek itt már eleve eldől az hogy ezt mennyire gondolta komolyan igen de az hogy én megígérem neki hogy az a baj hogy én egy nagyon lelki isméeles gyerek vagyok és hogyha én azt mondom hogy én elmegyek vagy oké elviszlek horgászni akkor amikor megbeszéljük azt hogy szerdán megyünk horgászni akkor én szerda reggel 5 órakor ott vagyok hogy na akkor megyünk horgászni de volt aki 5:30-kor kelt és

Mondta hogy figyelj várjál már meg a kapuba én jövök ühüm és volt akit megvártam és még meg még megvártam és még adtam és még adtam időt mert azt gondoltam hogy hogy hogy hogy hogy azt kell adni ma már ma már úgy van hogy figyelj én elmondom hogy mikor hova megyek és én nem válogatok igazándiból így így így sodor felém az élet lehető gyerekeket lehetőségeket az ő számukra

Az én számomra lehetőség és és vagy élünk vele vagy nem tehát be kell hogy valljam hogy most már megnézem azt hogy ki milyen körülmények között él mert mert hiába van meg a gyerekben a lehető legtöbb amit ebből a sportból jó a szeme jó a keze alázatos és mi egyebek hogyha nem olyan szülői háttérrel rendelkezik nem olyan a környezete amiből lehet látni azt hogy egy nemzetközés szindig el

Tud jutni aha akkor ő nem fog tudni eljutni most van egy fiúcska aki a mozgáskorlátozottaknál lehet hogy elindul ő benne nagyon nagy fantáziát látok mi egyébben nem olyan az anyagi háttér amiből azt lehet mondani hogy holnap után minden meglesz viszont benne benne lehetséges egy egy olyan sportoló aki aki hosszú évekre lehet válogatott mi egyebek ezen kívül egy egy másik életút lehetséges az ő számára ühüm és egyébként

Ilyenkor amikor esetleg azt látod hogy baromi tehetséges lenne vagy legalábbis te úgy úgy látod hogy van benne lne fantázia akár eljuthat világbajnoki címig de nincsen úgy látod hogy nincs az a háttér ami ezt segítené nem lehet ilyenkor sponzorációt szerezni neki vagy ő nem tud eljutni valamelyik márkához és mondjuk a te szakvéleményeddel odamenve esetleg kaphat felszerelést fegyvert paripát visszatérünk a youtube-ra és a és a és a és

A többi helyzetre hogy az a mindenki önjelölt mindenki na jó de te láttál már milliót és te meg tudod mondani azt hogy figyeljetek szerintem hagyok meg tudom meg tudom de a meténatúra az nagyon-nagyon ritka magyarországon tehát nincs egyszerűen olyan hiába van meg a az én látásmódom és tényleg 50-ből egynél meg tehát 50-ből egyet választok ki és abból az egyből lesz ühüm az az ember aki eljut mondjuk

Egy magyar bajnoki címig de de de de nincs magyarországon még olyan szintre fejlődve az a dolog hogy hogy eredmény alátámasztás nélkül odamenjen valaki és azt m tehát egész egyszerűen a dovitnál és más helyeken is rendszeres volt az hogy hogy hogy levelekkel bombáznak minket hogy figyelj ide én akkor most teszthorgász akarok lenni és akkor versenyző akarok lenni de oké rendben és mit értél el hát én most már

Nagyon láttam egy csomó youtube videót és ezzel nem jutsz előrébb és ő úgy és megsértődik üüm megsértődik mert azt gondolja hogy én őt meg akarom bántani amikor azt mondom hogy figyelj menjél egy pár versenyre szerezd magadnak az x helyen egy nevet és akkor így egy idő után majd amikor valaki észreveszi hogy te ez a gyerek most már harmadjára vert meg és nézzük már meg hogy mit csinál

Te ez egy egész ügyes gyerek jó akkor hívjuk el a csapatbajnokságra elhírtuk a csapatbajnokságra versenyzett velünk ott volt és még mind mindig ügyes volt akkor akkor akkor elvittük a országos csapatbajnokságra és akkor az országos csapatbajnokságon ott az éppen futó legmenőbb gyerekeket megszorongatta akkor már kinyitja a szemét esetleg egy maros mix esetleg egy timár miix egy teljesen tehát ez úgy jutnak el oda a versenyzők ahol vannak pozícióban

Neves versenyzők hogy azok elértek odáig ühüm tehát vannak apukák akik úgy gondolják hogy megvásárolják a marosmix pólót és megvásárolják a a a legle leg leg leg top scóabb versenyzői felszerelést mert az ő fiuk majd idejön és megmutatja csak azoknál az apukáknál az apuka álmát akarja beérni és nem pedig a gyerek akarja ezt csinálni igen igen mint a távirányítós kisautó szokott lenni amikor apukának még nem volt de

A gyereknek már van úgyhogy apuka játszik vele a azt akartam mondani hogy van egy személy kicsit személyes érintettségem a facebook posztjaidban láttam hogy tóalmáson versenyeztél a sárkánytavon voltam é é én meg én ped toalmáson nőttem fel és én is horgásztam ott párszor és azt nem derült ki számomra pontosan hogy ez milyen típusú verseny volt meg azt láttam hogy rakóztál de hogy hogy kerülsz tehát hogy hogy a

Sárkánytóra én azt hittem hogy ez csak egy ilyen elfeledett kis falu melletti tó én úgy kerültem oda hogy valaki ilyen meghívásos versen talán a bíró csabi volt aki így így így rendszeresen mondta hogy figyelj rendezünk versenyt gyere el rendezzünk versenyt gyere el rendezünk versenyt és akkor így egyszer csak betalálta hogy na most van éppen így időm nagyon szívesen tök sokat hallottam róla látom azt hogy jól fognak

Rajta halat mit tudom én így kíváncsi vagyok azt hogy akkor akkor itt ugye most éppen ponty vagy kárászt lehet rajta fogni h kíváncsi vagyok hogy most éppen mit tudok csinálni és akkor így elmegyek én is rendszeresen elmegyek olyan versenyekre amik nem világbajnokságok még hogyha olyan nevű versenyzők is vannak rajta mert mert mert mindegyik egy kísérletezés ahogy te te mondtad hogy oké most akkor akkor megpróbálom ezt vagy

Azt vagy azt és értelemszerűen nem olyan versenyen fogom megpróbálni ami a a a az én számomra igazán fontos hanem hanem olyan versenyeken kísérletezek gyakorlatok hogy prób próbálom csiszolni azt a az apróságot amin amin ami ami nem feltétlenül létkérdés ühüm értelek persze tehát talmásra úgy kerültem valaki szólt hogy menjünk mi egyebek elmentem megnéztem talán háromszor vagy négyszer is voltam ott kicsit helyfüggű kicsit problémás az én számomra az

Amikor amikor van egy versenypálya és és tudom azt hogy ha a hetes helyet húzom akkor tök mindegy mit csinálok a hármason ott meg fog verni akárki ül rajta ezek nem jó versenypályák aha igen merát ugye nem egyenlőek a feltét e ezek nem jó versenypályák és azért mert a hal ott tartózkodik hogy miért tartózkodik ott a hal azt most éppen nem tudjuk vagy illetőleg vanamikor tudjuk mert a

Hiszoposabb itt keményebb és lehetne ezt ragozni de de de egyik napról a másikra meg is változ hát igen van a horgászatnak olyan ága olyan része ami téged nem érdekel vagy azt mondod hogy ez ez neked egy idegen világ és nem akarod magadat beleásni nagyon veszélyes mert bármibe bármit elkezdek abba beleásom magam tehát ez tehát én egy maximalista gyerek vagyok amin egy nagyon nagy szerencse és átok tehát

Van például a pergetés a hobbim én nagyon régóta most már 10 éve pergetek így telen ként nagyon szerencsés vagyok hogy egy csomó olyan jó pergetőtől kaphatok tanácsot információt hogy mit szabad megvenni mit használjak mit ne akik akik magas szinten űzik ezt többször hívtak is hogy menjek-e versenyre de de nem nekem az a az a hobbim mert mert a a versenyzés az az az az az kötelez üüm

Tehát az az az akar egyébként a verseny ha ha őszinte akarok lenni és ez is egy nagyon jó megközelítése a dolognak hogy azért nevezünk be egy pergető bajnokságra mert akkor biztos együtt fogunk tölteni időt tehát például egy csónakos páros versenyen igen akkor én elmegyek veled és mi együtt töltjük ezt az időt ez egy fontos dolog de de de nekem a pergetés például hobbim nagyon-nagyon ha ha lenne

Még egy életem lehet hogy legyeznék én úgy gondolom hogy arra is kell egy fél élet most téged íy bojlizni nehezen tudlak elképzelni tévedek nem nem tévedsz nem nem tévedsz most határozottan féerezek egy ideje nagyon-nagyon vonza a fonoginóos dévérezés az egy az egy csoda peca egyébként de de de ez a engem nem vonzottak soha nagyhak én én én darabszámat én én én én visszajelzést akarok arró hogy amit

Csinálok azt jól csinálom-e vagy vagy vagy vagy vagy vagy vagy egy dunánál hogy ah hány úztatás annyiféle hal lehet benne tehát rengeteg olyan dolog van amit kihívásnak te intetek és én tökéletesen értem a bojlisnak a gondolatmenetét hogy ő nagy halat akar fogni és csak nagy halat és ő megkeresi azt a kagylópadot meg a hínára bevonja a nem tudom milyen zsinórkáját és és és és nagyon-nagyon sokat látok

Belőle hogy ezek igenis a nagyhnak a becsapása ez egy sokkal bonyolultabb nehezebb feladat mint a mint a mint a sok darab számú halnak a a becsapása ettől függetlenül ha én nekem nincs három percig kabásom már variálok hüüm tehát vannak vannak vannak az igen akkor ez nem a te módszered a b vannak vannak versenyek egyébként ugye pontyos versenyek ahol lehet hogy 10 darab halat kell megfogni és ezt

A 10 darab halat egy megfelelő módon kiterített szerelékkel egy megfelelő módon az etetés perifériáján elhelyezett szép szemű kukoricával és ilyenkor így fogom és így ráülök a kezemre mind a kettőre az jobb combom alatt a jobb kez btombóat mag kez és csak figyelek csak figyelek és várok de de de ott sem bírok ki öt percnél tovább mert akkor belemozdítok pedig tudom hogy nem kellene mert lehet hogy 10

Percnél vagy 11 percnél fog megérkezni az a kapás amire várok már több mint egy órája de az nem az én versenyem azt én nagyon nehezen élem meg mert mert én nekem így a tapasztalataim minden azt mutatja hogy hogy hogy a halakkal el kell hitetni hogy az a az a a a csali ami a horgonban az egy olyan táplálékit neki mindenképpen meg kell enni az én számomra ez

Az illúzió az amit próbálok elhitetni a halakkal és ez a kiváros rajtaüls ez nem például folyóvízen meghalnék hogyha nekem egy ilyen laposúzóval állított lerakott cuccal kellene horgászni tehát ugye ugye ezt tanítják nagyon sokan hozzáértők hogy lapos súszóval úgy kell horgászni hogy lerakod és akkor így tartod és tartod és majd h egyszer csak elviszi én én nem értem egy folyóvízről beszélgetünk én értem hogy ott egy stabil csali

Van és és valóban van az hogy a nagymárnát a nagydvért azzal fogják meg de hát egy úsztatott csalin egy egy egy folyamatos mozgásban lévő jól felkínált csalin 30szor több kapásom van aha és lehet hogy 30 darab kis halat fogok ő meg egy nagyot mert hogy amit mozgatsz az a természetesen mozgócsali tehát azzal tudod könnyebben átvenni nem nem úgy vagyát úsztatod le a sodrással a folyóvízi horgászatban addig

Kellene valahogy eljutni hogy abba az ütemben sodródjon a csali a fenék közelében vagy a fenéken amilyen ütemben viszi az alsó áramlat aha tehát mi a horgászatban mindig illúziót árolunk mindig a hallal el kell hitetni hogy az az ő számára egy megehető falat üüm ha úgy tudjuk eljtetni vele hogy ezt neked mindenképpen meg kellet úgy van mozgatva az a csali ugye fölpattan az egy szem csonti a fene

Ajzatról mert ugye az előző hal beleúszott az most hogy attól libbent föl az a csali hogy én mtítottam meg vagy a a a szomszéd halnak a farokuszonyának k keltett mozgásenergiával lendült föl a azt nem és akkor ugye itt merülnek fö a a horog súlya üüm tehát hogy hogy hogy egy vastagabb húsú horoggal a nagyobb halat is van és iled megfogni viszont egy könnyebb húsú horognál az az

Egy szemcsont é sokkal természetesebben fog mozogni tehát annyira sok variáció van és annyira annyira szép ez az egész hogy nagyon összetett hát igen az biztos hogy a dunai horgászat még bőven előttünk á itt még miőt ráfordulnál a lekonfra még csak a ezt a hidrodinamikai dolog amit mondtál hogy a víz felszínén az úszó gyorsabban megy mint a fenéken a sodrás ugye ott az a szabály hogy a víznek

Minél lejjebb megyünk annál kisebb a sodrása és technikailag a fenéken tulajdonképpen majd hogy nem áll abban az egy hajszál vékony rétegben ami ott van és fölötte mozdul el a többi víz és ezért van az hogy ott vissza kell tartani az úszót mert lent lassabban áramlik mint a tetején ez nem mindenhol és nem minden esetben így van ezjuk ez ez most légüres ben laboratóriumban egy üvegkátban mozgatva víz

Így viselkedik n nem nem n nem nem nem azt gondolod hogy ez egy elbagatélzállandó dolog de nem ugyanis nem ahogy én mondtam az a laborkörülmény ugyanis hogyha ott abban a sodrásban van bent egy darab fix kő ami kellő méretű ahhoz hogy a sodrást megváltoztassa akkor akkor föl tud gyorsulni vagy le tud lassulni az alsó áramlat is 2000 k ben lett a magyar válogatott először világbajnok madonyicben és

Katus gyulával magyar szilárddal hamar ferivel nagy attila h nem tudom tehát talán walder nem nemom nem 2007 vagy ö vagy valam négy néyzem 2004-ben nyert de emlékszem arra a magyar horgász címlapra amikor ott volt az első világbajnok magyar válogatott érteti katus na mindegy ö és ott talán a gyula bácsi jött rá arra hogy bárhová is etettünk ott volt a kapás és m ez már biztos nem lesz

Benne de a lényeg az hogy hogy hogy hogy a világnak a nagyon nagy része beleértve a szlovákokat is nem tudták vagy nem nem nem jól adták elő hogy ott valóban az alsó réteg állt ugyanis ez egy két zsilip között lévő szakasz volt és az áramfelvételnek megfelelően engedték a vizet és mivel egy alsó fenék küszöb volt ezért csak a felső vízréteg rohant ühüm az alsó vízréteg az y

Sokkal lassabban másképp mozgott a két vízrészteg teljesen más sebességgel ment mert mert a az áramfelvételetőleg az áramtermelés határozta meg a fölső vízrétegnek a sebességét és egy valóban 40 gros laposú szóval ücsörögtek ott a népek de ahogy a gyula bácsi azt észrevette hogy ott van a kapás ahova a gombóc érkezett aha és ez egy nagyon-nagyon fontos dolog volt hogy hogy nem ment nem nem áramlott el és értelemszerűen

Mögötte is fogtunk különböző fajta halakat de az azért volt mert ebbe a eteti etető anyyaggombosba ahogy olvadt le ugye mállott szét beleúszott egy halraj vagy egy darab nagyobb hal fölcsapott szemcéket és amí fölcsapódott azt már szedegette vízközt össze a többi hal is ah de de a halak nagy részét azt az etetésén fogták hát igen ezek ezek a nagy dolgok azt gondolom mi pedig elérkeztünk azért most már

Az adásunk végéhez iván marad benned valami nagyon fontos kérdés velem rengeteg fontos kérdés marad de akkor reggelig itt maradunk akkor majd valamikor folytatjuk feri esetleg még valami amit nagyon szerettél volna elmondani de nem beszéltünk róla nem tudom esetleg a tb további kérdésekre majd egyszer válaszolok remélem les más felv vagyunk ebben úgyhogy akkor nagyon szépen köszönjük hogy eljöttél addig is további boldog újévet kívánunk neked is és a

Nézőinknek is és azt hogy minden úgy sikerüljön ahogy elterveztétek az összes pártfogoltaddal együtt a a nézőinknek pedig csak annyit mondok hogy ne felejtsenek el feliratkozni kommentelni satöbbi és két hét múlva találkozunk ugyan it sziasztok sziasztok ez volt a parti arcok podcast további tartalmakért és epizódokért csatlakozz a zárt facebook csoportunkhoz keress minket spotify-on az apple és google podcast appokban soundcloudon és a fishindán két hét múlva újabb epizóddal

Jelentkezünk

Ezeket is szeretni fogod

Összes adás