Az adásról
Vendégünk Viktor edzőtársa, Nagy Zsolt, akit az ország jelentős része VV Leo néven ismer, de most nem a húsz évvel ezelőtti bulvár karrierjéről beszélgettünk, hanem arról, ami utána jött. Leo olyan horgászfilmeket készít, melyek inkább számítanak természetfilmnek. Hosszú beszélgetés utazásról, madarászatról, vadászokról, víz alatti felvételekről.
Miről beszélgettünk
- A Való Világ után a pókeren keresztül a horgászfilmezésig.
- Madarászat után a délutáni szabad volt, tehát mentünk lopni.
- A horgászfilmek jelentős része nem film, hanem mozgókép hanganyaggal.
- Fishmine: az egész a víz alatti felvételekkel indult.
- Be tud-e kerülni a ponty a bányatóba?
- A szadista rendező suhogtatja a korbácsot az operatőr felett.
- Lyukra futás a döglött nyúllal.
- Amikor olyan a pálya, hogy a horgász inkább hazamegy.
- Amerikában bárhol teszed le a kamerát, az felvesz egy állatot.
- Problémák a vadászat körül.
- Pontyhorgászat Amerikában és a szerencse kimaxolása.
Nézd meg videón
Az adás leirata Gépi leirat a YouTube automatikus feliratából, hibákat tartalmazhat.
Parti arcok podcast ezt az adást a vodafone podcast pioneerses támogatja hogy egyre jobb minőségben és még sokáig készíthessük nektek a horgászatról szóló részeket ne feledjétek hogy ez a rész sem jöhetett volna létre ha nincs a fishinda úgyhogy ha szeretnétek támogatni minket töltsétek le az applikációt töltsétek fel a fogásaitokat és vásároljatok a fishinda marketplaceen sziasztok ez a parti arcok horgász podcast 85 adása páztor viktor vagyok itt itt
Van velünk zomborác iván és a mai sztárvendégünk nagy zsolt alias leo akit a hallgatóink idősebb része már valószínűleg jól ismer hiszen egy időben az or egész ország ismert és láthatad tévében ugye a valóvilágban szerepeltél mikor is 2004 2004 hát az 20 én még mindig hat sok hatás alatt vagyok mert hogy horgász podcast tát kerülsz hlyan francba kerülk én ide horgáztam egész életemben összesen két és fél órát
De lehet hogy volt két és három n óra jó podcast lesz á igen hát tudnék tanítani sokat a horgászotról de semm na de hogy kerültél te ebbe a világba igazából az eltélből pókereztem a a tuti emberekkel igen az volé jó emberekkel pókereztem és akkor konkrétan a radual aha aki ugye anak a tulajdon még az rtl-ben és akkor ott valahogy az a típusúak vagyunk mind a ketten hogy
Úgy nem adjuk föl és nem engedtünk és nem engedünk és íg néha azért összeakadk a akaszkodtunk és akkor így kialakult az ismertség és egyszer csak azt mondta amikor én mentem volna ki amerikába mer ki akartam költözni hogy hogy régiségekkel foglalkozni egyébként de ez egy teljesen másik vonal vow hogy maradjál itt jó lesz neked de akkor még nota tv volt csak nem volt fishing de pvtv volt de
Az még más peca vadász vár vár vár pont amerikában akartál régiségekkel foglalkozni ahol a legrégebbi dolog az 1913-as azért veszik ezért veszik san franciscóan többször voltam kiállításon és hát milyen kiállításon hát ilyen művészeti főleg porcelánokkal egyébként de régiségekkel is foglalkoztunk és pont ez a lényeg ez jutott nekünk is a fejünkbe agyunkba hogy igazából a régiség az nálunk nem régiség és kellene vinni és ott jó pénzt lehet
Elkérni értem egyébként a ennek a művészeti termékeknek tárgyaknak a fővárosa egyébként san francisco amerikában na de mindegy és akkor rad azt mondta gyere be beszélgessünk annak idején csináltam ezt a nagys sikerű ö mi ez a reklám csatorna vagy reklámsorozat ami vy a tévében ez a papucsot árulnak meg a tracot árulnak mi volt ennek a régen a neve már tv shop az a teleshop tv shop na köszönöm
Nem véletlenül vagy te ezt toltad te ezt toltam nagyon komoly hü árultam mindent amit akarsz kond el tudom képzelni rólad amúgy hogy el tudsz adni nem olyan egyszerű mert megadott szöveg van tehát azért improvizálni nem nagyon lehet de hogy hívták az a német ikont a horst milyen hor hor f na mindegy azt csináltam és akkor azért lényeges a sztorihoz ez mert megkérdezte hogy mennyit keresel ott ühüm
És akkor mondtam mennyit keresek ot jó ezt itt is megkapod és akkor mondtam és mit kell csinálni annyi volt hogy a notta tv-n kell a műsort vezetni meg cs akor én én az a még a szerződésemben is az volt hogy műsorvezető tehát semmi más és akkor ez így elkezdett épülgetni hát voltnak nagyon nagy nevű vágó kollégák rzkonyi jános janika papucsban na mindegy nem is ez lényeg imádtam
Szerettem és akkor elkezdtem megtanulgatni vágni tőlük tanultál autóidatta módon hát r aha kamerát azt fogalmam nem volt nem is láttam soha hát de láttál csak a az üveg más igen igen igen igen igen úgy és nem nem is gondoltam hogy egyáltalán van affinitás hogy akarok-e egyáltalán ezzel foglalkozni egyszerűen csak csak együtt vágtunk és ugye én mondtam hogy ezt szeretném hogy benne legyen az nem szeretném hogy benne
Legyen akkor már idegesített hogy ő mindig pisi kaki kávé és akkor aha várni kell ült vágózába jz és akkor elkezdtem magamban nyomkodni aha hogy és akkor janika megtanított tehát magyarul a pisikaki kávé vezetett oda hogy én elkezdem vágniát mivel más egy picit lassabban dolgozott mint ahogy te szeretsz ezért itt szépen te megtanultál vágni értem és akkor bejött már a a ez a peca peca műsor is és
Hozzáteszem a nota tv-re kezdtünk el olyan műsorokat csinálni amilyen természet közeli igen hát tudod hogy hozzám vzál azért közel ezt akartam mondani egy picitálljunk is meg mert tudom rólad hogy nagyon komolyan karbanartott kerted is van honnan jön egyáltalán ez a természetközeliség meg a természet szeretete azt tudni kell a nézőknek hallgatóknak hogy leo ilyen extrém módon imádja a természetet tehát így ha megnézitek a filmjeit ott is nagyon
Sok a makro képes órákig vár ne spoerezzünk elell ez majd külön blok lesz jó jó jó szerintem én nem hiszek abban hogy az ember vele született dolgokat hozm de mégis azt kell hogy mondjam hogy lehetségesek olyan pontok az emberben genetikai pontok amik amik valahogy benne vannak ezt nem tudod megmagyarázni mert senki nem tanítja az embert arra hogy ő szeresse a zenét hogy szeresse a vagyis hát valószínűleg
Nem tanítja vagy nem sűrű a természetet én imádtam kint lenni én kölökként én iskolából jöttem haza én rohantam ki a határba és ott romboltunk rosszalkodtunk tehát amennyi intőt én hazavittem az temetőkbe a sírókba másztunk le kriptákba tehát amit akarsz tehát tényleg tehát koponyákatást ki és úgy hozzám ragadt és akkor beirattak a szülők egy madarász iskolába tehát én madarász vagyok elvileg onnan de hogy te elvégezzel egy ornitológus
Képzés igen igen igen igen igen wow persze magyarországi madárfajokat ismerem tehát most külföldre nem megy mert azr teljesen más tészta és akkor én jártam táborokba gyűrűzni három hetet kiraktak engem a mocsárba a szülők és akkor ott tettünk barkasba hozták a kis alumínium vingokba iskolákból a kaját és akkor ott tettük a dindzába a a most a es évek végén 0-as évek elején járunk ugye hogyha y időben vag
Hát figyel én 75-ben születtem ez volt 10x évesen én már amúgy milyen kár hogy erről nem születtek videók a most milyen értéke lenne a barkasban lévő alumínium csajka vagy nem tudom hogy hívták a most gondol bele hogy hy hogy a sátorhelyedet meg odavisznek először is egy nagyon nagy dinzsába ott a ott mindent neked kell megcsinálni a sátorhelyett és akkor jön a kaja már végre estászok valahogy bejön
A barka a és akkor állsz sorba a másik szerencsétlen loszer szemüveges hülye gyerekekkel kis műanyag táányérod vagy amid van és akkor szednek egy maréka és akkor eszed a sátor előtt amit csináltam valami kövön vagy vagy vagy egy iz fadarabon és akkor eszed de én imádtam és délután délelőtt voltak a foglalkozások elment volt olyan hogy gyűrűzés faunisztikai növények terepbejárós mit tudom én be kellett osztani és akkor ilyen
15-ös fős csoportokba mentünk délután szabadprogram és akkor mentünk lopni lopni de most komo hát figyelj a természetben a legnagyobb érzés az amikor minden kaját minden kényelmi dolgot magad építesz meg magad szerzel meg és mit tudsz mikor kimész vidékre elmész krumplit lopni a földre és akkor elmész dinnyét lopni nem isz parackot lopni és hallod és a legsavanyúbb szar is a legfinomabb tud lenni és akkor amikor amikor azt
Érzed hogy dobog a szíved mint az állad a krumpifö szélén ásod ki a bakhádból azt az öt darab krumplit és rohansz vele a sátorig nem nézed vissza ezek a legnagyobb élmények és akkor megsinálod a krumplit se ize se bűze mert aé hamuba beszórod és akkor meg nem is tudod megenni mert olyan forró másnapra már ehhetetlen de mégis és és ezeket nagyonnagyon éztem nag és akkor innen jön
Neked a természet közesség illetve hát valószínűleg már mondjuk engem megpróbáltak volna egy ilyen táborba elvinni anyámég hát valószínűleg két nap múlva mondtam és szóval hogy azért tényleg benned volt valószínűleg mert erre nem azt mondtad hogy any haza akarok menni hanem tök jó és már akarok men én mentem mindig igen alig vártam már nagyon-nagyon vártam már és akkor visszatérve arra hogy elkeztél hor valahogy belefolyt a horgászfilmezés is
Ebbe a hát hogy nem volt más lehetőség tehát igazából olyan tévéhez kerültem ahol a horgászlat volt a főtéma és ugye én mindig szeretek mást vagy különlegeset csinálni tehát beállni a sorba az annak nincs nagyon értelme tehát most 25öyére elmondjam hogy ez ezt a horgot hogy kell megkötni vagy milyen boilit kell rárakni vagy milyen horog ennél nálam sokkal jobb értenek hozzá mások egyrészt másrészt meg igazából a horgászfilmezés
Az erről szólt ez én nem is filmezésnek hívom ezt hanem mozgókép kis hanganyaggal ühm tehát ez e tát ugyanúgy felépített sablon filmek voltak nem azt mondom hogy nem kell ilyen nem azt mondom például a kis robi ennek a műfajnak szerintem a csúcsa tehát ha én ilyen filmet szeretnék akkor biztos hogy vele csináltatnám meg mert mert izgalmasan jól össze jó képi világan jó látásmóddal összerakja ő azak itt
A nézők amúgy az ibcc műsorvezetőjeként ismern a szavolcs melletti a másik és ha már a szavolcsnak a neve fölmerült ő például a magazinműsorban nagyon jól tehát annyira el tudja adni a magát a a a szeretetét a horgászatnak én meg azt gondolom hogy hogy a a szenvedélyt tudom eladni a a filmekkel az hogy hogy ha kevésbé szeretsz horgászni akkor is menj ki a partra ha csak 3 kgós
Pontyot fogsz azt is ugyanúgy élvezd minth a 20 kg-sat fognál ha nem fogsz pontyot csak ott ülsz három napig és azt is élvezd ezt próbálom én átadni a a te pozíciód a filmkészítésben azt minek nevezzük producernek rendezőnek minek számítas te ott ez egy nagyon érdekes kérdés mert igazából a fishing and huntingnak gyártom a a filmeket így nem lehetek producer van az a radu a producer így van
De ugyanakkor most már van olyan lehetőségem szerepem hogy saját kezet kaptam bizonyos filmek kitalálására egy legyártására tehát hogyha én most kitalálnék bármit és le akarná gyártani azt megtehetném tehát valahol a háttérben lehet prodúerkedésnek is hívni igaz pénzt nem rakok vele de mégis a saját termékem a saját ötletem ugyanakkor meg egy nagyon fontos dolgot csinálok én ebben és egyre erőteljesebben próbálom ezt csinálni de nagyon nehéz az a
Szerkesztés tehát a mai horgászfilmekben nincsen szerkesztés adja magát mi történik a parton aztán majd lesz valami lineárisan kimegyünk a partra ezzel horgászom oda horgászom fogom a halakat lefotózzuk összefoglaló sziztok így van hogyha egy film meg van szerkesztve szerintem az látszik rajta és izgalmas tud lenni hozzáteszem a spontán filmek is legalább olyan izgalmasak tudnak lenni vagy vagy még a nézettség is nagyobb mert azért az pörgősebb gyorsabb az
Emberek azt jobb jobban elhiszik mint egy szerkesztett filmet abban mindig sejtenek valami kis trükköt de ez nem zavar ez film ha valaki leül és szépet akar jót akar szenvedélyt akar akkor megnézi ezt és ezt el kell fogadni hogy igen néha van olyan amit megvárunk hogy így menjen a nap néha megvárunk hogy úgy fújjon a szél néha megvárjunk hogy így pislogjon a és akkor lesz jó de ez
A a filmezésben benne van de amúgy inkább hogy mondjam inkább hangulatot akarsz adni vagy hangulatba hozni a nézőt vagy tudást akarsz átadni mi a mi a te célod amikor egy filmet elkészítes én abszolút hatásvadász vagyok tehát abszolút tehát minden egyes képkockán éreztetni akarom a hatást tehát hatást akarsz kiváltani íy van így van így van így van így van én azt akarom hogy vagy azt érez ember ú
Én nem tudok ilyet fölvenni vagy hogy ú én el akarok oda menni az hogy hogy horgászni akarok az az én esetemben másodlagos de de fontos azért az is hiszen az viszi el az embert a film viszi el arra hogy basszus menjek már el horgászni egy il bened egyébként most mondtad az adás elején hogy kábé két és fél órát horgásztál életedben ilyenkor azért nem merül föl hogy azért
Csak rá kéne dobni oda a fatövébe egy nem tudom wblerrel de az a pillanat amikor megjön a kapás az már jó de odáig el kell jutni tehát én most a mostani sorozat a fismánny sorozat mostani évadja nem tudom hogy már el akartatok-e ide ugrani dez én nagyon szívesen ráfordulnék már a fismára ez ez ez egy nagyon-nagyon nehéz műfaj amit most bevállaltunk ez a folyóvíz és ebből is
A kis folyami tehát a kis vízfozamú folyókról beszélek mint például mondjuk a z agyva a mura a a dráva mondjuk a dráva már eg picit nagyobb ipoly volt körös amik amik onnan jött egyébként ez az ötlet hogy kisfolyó nagyh hogy milyen érdekes az hogy ezekbe a kisfolyókba is nagyhat lehet fogni na és hogy visszakonyaroljok az előző kérdésre hogy én leülnék-e oda hogy vannak a a fiúk amikor
Ott vagyunk három- négy napot és van egy mozdítás vagy vag jó többet mondok valamikor egy sincs hüüm tehát ilyen folyóban megtalálni a a halat odavonzani ha még véletlenül még meg is szagolja és meglöki még kihozni a rengeteg akadóból mert ez nem olyan mint a dunának a pesti szakasza hogy igazából nincs semmi behúzom a halat még akkor is a nagy az a dunának a pesti szakasza az eléggé
Akadós hát most melyik részre gondolunk hát most ahol a hajók vannak vagy most a kövekre gondolsz vagy hát tele van duválva a belvárosi szakasz az brutá mivel hogy én még ott nem horgász nem tudom én azt tudom amit a partról látok víz alatt lehet hogy vannak olyanok de itt itt azért extrém körülmények vannak tehát itt itt itt itt minden van itt nincs két négyzm ahol ne lógna
Be esne be valami amit ki kell kerülni és és nagyon nehéz és a hal halat ráadásul meg kell találni és ugye nem feltétlenül a sodrásba kell most nem akarok szakmailag belemenni mert lehet hogy nem is mondok jót lehet hogy ti még nem jártatok ilyent vagy jobban tudjátok de nem mindegy hogy sodrásban vagy visszapörgésben horgászok nem mindegy hogy süllyedésben vagy árasztot igen platon horgászok vagy elárasztott felületen és
Ezeket mind aktuálisan meg kell találni nem min hogy árad a folyó vagy éppen apad tehát nem de azért röögtem mert amikor ámossal először elmentünk a dunára pergetni akkor csak ezt az egy dolgot nem számoltuk bele hogy itt nem ugyanolyan a vízszín mindig és hát nem tudtunk lemenni mert éppen áradt aha mondjuk az horgászatban az a legjobb hogyha árad de nem tudtunk lemenni es mindegy szóval szóval én
Ezt nagyon-nagyon nehéz műfajt választottunk most de mindenképpen olyan filmet szerettem volna mint az előző két évad különleges helyeket vizeket állatokat megmutatni és ezek a halak amik ilyen bízekben élnek ezek a madarak akik ezek ilyen bízek partjain élnek ezek különlegesek és egyediek és szemeg gyönyörködtetőek tehát most mert induljunk a fismány koncepciójától ugye ennek az volt a lényege hogy olyan helyekre mentek el horgászni ahol más jó eséllyel nem
Horgászik a fishmnak az elsődleges ötlete az a a víz alatti rész volt merthogy nincs víz alatt képanyagunk a teljes fishing and huntingon igazából nulla magyarországon nem lehet ilyet forgatni nem nagyon mert nincsen tiszta viízünk ha kimegyünk amerikába ugye már ott is forgattam a s igen szent lurin folyóra nagyobb mint a duna kristály tizta olyan mintha akváriumba úsznál hihetetlen de itt nincs ilyen magyarul mi marad a bányatavak
Aha a bányatavak többsége meg ugye be van telep erre rájöttek mások is hogy ez milyen szép milyen jó az be van telepítve magánkészbe van most az hogy a 25 20 kg-s vagy 10 kg-s halat kifogjuk és megmutassuk erre nem volt kedvem tehát magyarul koncepció az volt hogy víz alatti felvételeket viszonylag sokat csináljunk amiben hal is van jó képp nem csak növények úszkálnak másrészt olyan helyre menjünk ahol
Valószínűleg természetes természet útján természetes úton került be a hal na hát ilyen nem sok van két évadot forgattunk le pontosan 13 ilyen tavat találtunk a 13 tóból is van három olyan ami kisebb csalással mert most kezdődött rajta a horgásztatás tehát már elkezdték telepíteni mondjuk tudok 10 olyan tavat olyan bányatavat ahol nincs horgászat elvileg természetes úton került bele a hal de erről is lehet vitatkozni mert ugye én
Kapcsolatban vagyok halbi ussal is és esküszik rá hogy természetes úton nem tud a ponty be kerülni a bányatóra ez egy ez egy ez egy szakm rész eről beszélgethetnénk de elvileg természetes úton került be és és ezt kezdjük el forgatni na most itt a szervezés meg a után erre kíváncsi vagyok hogy egyátalán hogy találsz meg ilyen tavakat egyet tudok ami ott valahol tokaj mellett van azt az egyet
Én is ismertem az zseniális hogy az ugye tök zárt senki nem mehet oda izé de én aháyszor voltam ott mindig horgászott ott valaki igen szabálytalanul elvileg nem lehet és az a baj hogy el is viszik a halat tehát és ezekbe ezekbe a tavakba úgy képzeljétek el hogy csontfekete halak vannak tehát olyat amit nem látsz máshol tehát olyan fekete halakat láttam például erdőbényén hogy hogy hogy tehát számomra
Egyébként erdőbénye a csúcs az lignit ugye ilyen szénbánya volt vagy hát lignit a ligniten is sokat vitatkoztam mert egy nagy bányaszakértő azt mondta hogy igazi lignit nincs is magyarországon oké bocsánat bocsánat nem hülyeséget mondtam a lignit az a majd a fekete szénnek az elő ahaobája előszobája így van tehát a fiatalabbik egy hirtelen akartam mondani hogy milyen bánya az ami nincsen de most hülyét csinálok magamon mer nem
Emlékszem szóval lignit illetve fekete szén bányákról beszélünk igen abba van a fekete hal nem ezen múlik egyébként hogy milyen bánya volt hogy fekete vagy nem ez álcázási képességrőltől illetve há gondolom hogy milyen a medzí illetve a genetikán múlik hogy mennyire vadpont ez a morfa hungaricus c ciprius carbio carbio morfa hungaricus ez az eredeti igazi tőponty aminek az sötét színe van eleve pluszban ha bekerül egy olyan környezetbe
Ahol muszáj magát álcázni akkor tényleg olyan lesz mint a a szén de semmi köze a szénhez értem szóval az erdő erdőbényei tó számomra a csúcs de a tarcal is olyan hogy eszméletlen gyönyörű halak vannak benne és mikor azt hallod hogy lejönnek a helyiek és elviszik megenni a halászlébe akár egy egy n8-9 kilós halat akkor szíved szakad meg és akkor olyankor sírhatnékon van de szó szerint annyira annyira
Fáj és nem tudsz vele mit csinálni egyszerűen nem tudsz mit csinálni az ésség nagy úr a pénz nagyúr és ott vidéken ezeken a helyeken eldugott helyeken semmi más nem számít csak e ez a környéken a gólyát megeszik meg a hattyú tehát h tehát hogy hogy ott h az az ott hogy mondj most egy pontyot elvisznek hát istenem ez is hülyeség hogy megpróbálták ami kiderült azt tényleg csak
Próbálták de hát ezek szerint ezt már csinálták máskor is og a góát nemem t nem amúgy amit mondtál tök igaz hát a pénz az az nagy úr ilyen szempontból a szükség nagy úr tehát hogy ezzel nem nehéz hog akor fként hogy keresed ilyenkor hogy meg megnézed a google mapset hogy hol van egy eldugot nem nem hát beírom románul szlovákul magyarul ezeket a keresőszavakat nem egyszerre értelemszerűen hanem
Külön-külön és akkor földob 25 filmet és akkor egyesével megnézem először képi világ vagy külső környezet milyen na akkor megnézem térképen hol van na akkor utána olvasok na akkor fölhívok egy helyit és ezt így es ez ez fél évves munka volt csak az hogy elkezd az első rés hogy híszel egy fejit hogy sziasztok vv le vyok melyik melyik az első településse ami ott van akkor ott keresel valami
Horgásszövetséget vagy valamit akkor volt olyan is amikor csak mit tudom én egy asztalost hívtam föl mertot megtaláltam egy számot hogy van egy asztal most nem hülyesskedek jó hát k fölhívtam egy asztalos hogy figyelj én ez vagyok és nincs nem ismerek hogy senkit tudsz van ott horgász a környéken vagy tudsz van és akkor már mondja is mer mindenki ismer mindenkit persze énak konyhaab búort tudokni és akkor így
Elindulsz ezen ezen a ponton és rengeteg polgármestert megismertem rengeteg helyi horgászt most már bárhova mehetnék vissza hát volt horgászok fölhívtak hogy oda szeretnének engedélyt had menjenek oda mondom nem rajtam múlik amit tudok segítek és akkor például hodula is elment a dobai tóra ami évekát 30 éve zárt a a helyi erdészetnek a a a tulajdonában van és és leszakadt több földre ésnél az egyik oldala és életveszélyes volt
És nem engedték horgászni és nem sikerült pontcyot fognunk de például filmezni les sikerül filmeznünk egy egy két két pontyot is egy viszonylag nagyott 7-8 kgós pontyot de az hogy hogy a víz alatti kamerával igent hogy kameráztok a víz alatt van búvár tehát jön veletek egy búvár palackal és lemegy íg van igen akkor y hogy közelítesz meg egy egy pontyot a víz alatt búváként vagy ez egy nagy
Telével van felvéve nem víz alatt nem annyira félénkek a halak abszolút sokkal könnyebb közelebb engednek sokkal közelebb aha a dorogitavonott snorizva is lehet pontyat nézni ne nem hát odaúszol és nem tudom tehát hogy kábé mint ugye nem tudom a víz alatt a fénytörés miatt becsapós hogy milyen messze van de kábé olyan közel lehet hozzájuk húzni hogy úgy érzed mint hogy a leó van tőlem de én a
Leo filmjeiben látom hogy hogy egészen közel van tehát hogy most nyilván nem tudom hogy milyen objektív van rajta de figj lehet csalni is most minden trükköt nem nem mondok el de lehet olyat is csinálni hogy szólsz a búvárnak hogy menjen le és akkor ő egy év alatt amit ott talál halat azt fölveszi tehát nem feltéten akkor amikor amikor ott vagy de például a pusztavámító akkor ilyenkor lehet
Hogy télen mentek amikor le van tisztulva a víz és jobb a vágógépeket megcsinálni nem általában akkor vagyunk amikor ott vagyunk aha szélsőséges esetben ha már volt ott na akkor hozd el küld el csak az a minőségel meg már nem olyan tehát azért ezeket a búvárokat meg kell tanítani hogy hogy kell a kamerát mozgatni több nem nagy trúbálj a kamera se igazából goproval többnyire goprovval megyünk van egy
Ember aki aki aki nagyon komoly csak ővel h nem találjuk a közös hangot valamiért nem tudom és ő nem akar jönni pedig pedig szakmailag ő őt tartom az egyik legjobbnak de mindegy szóval jó és akkor vár akkor te kerestél dedikáltan búvárokat akik tudnak operálni vagy a de akkor nem a fishinges operatőröknek magyaráz hogy akkor most nagy levegő köcsög lemész hát ez egy külön harc volt megvívni azt
Hogy hogy hogy ezeket a plusz költségeket például a cég az álja tehát az hogy legyen narráció például ez egy különleges dolog ugye a filmjeinknél hogy hogy van egy neves színész aki aki narrálja a filmet a búvár ezek plusz plusz mind költségek a szállás drón is van a drónok igen tehát ezek ezek hozzátesznek de hála a jó égnek hogy hogy elfogadták ezt a a a tévében a vezetőség
Ezeket kifizetién mennyi időt töltötök egy-egy ilyen horgászattal tehát eg h meg fogsz lepődni mert három napot és akkor hány kamera mert az hogy abban a három napban meglegyen az összes madár meglegyen hogy a nyest ahogy a nyest kikukucskál az oduból ahogy a bagoly éppen torázkodik és beleás itt a hajnalba é é mellette horgászon is valaki és ezt három nap alatt ezért vagyunk mi zseniálisak jaj de szép
Hát ezért vagyunk profik ezért ezért van az hogyha ha el kell menni külsős ember megkéri az árát akkor az nem 30 ft üüm hanem több és akkor az be van oszva hogy ki mi kinek mi a feladata a makróra a mozgásra van egy ember aki mindig a horgászokkal marad van egy ember aki drónozik van aki jön tehát hárman vagyunk hárman tehát van két horgász vagy te van
Hár meg még van két operatőr és még két operatőr tehát akkor tehát ösesen öten megyünk le egy egy ilyen forgatásra én nem vagyok operatőr de nekem van egy olyan gépem ami a nagyon nagy zoomos minőségileg sajnos már nem veszi föl a versenyt azokkal a jó kamerákkal is amikkel például ti dolgoztol de arra jó hogy egy bizonyos távolságban egy bizonyos fény erősség mellett nagyon jó képet lehet vele
Csinálni és viszont olyan objektívetek nekteek nincs amit én tudok produkálni azzal igen igen egy 3000es egyébként ü azért az nagyon erős és őket is egyre jobban tanítgatom ha lehet egy kicsit szerényen ezt mondani mert ugye itt azért az operatőrök meg ugye általában az emberek az állatokhoz annyira nem értenek most már hangról az operatőrök megismerik hogy milyen madarak vannak a környéken meg elkezdik keresgélni már füllel szemmel hogy
Merre kell menni az nagyon fontos hogy hogy tisztában legyél a környezeteddel hogy mi van ott hogyha hallasz egy verebet akkor ne rohanj egy gójaa után most egy szélsőséges példát mondtam de ez egy egy egy fontos hogy hogyha hallasz egy egy egy bugyagást akkor nálatok is az fontos hogy tuddod az harcsa volt egy rablás volt egy ponty volt és tudja hogy hogyan ugyanez van az állatoknál is ugyanígy
Kell menni klasszikus nálunk egyébként a sárgarigó kevesen tudják magyarországon hogy ilyen színes rikitó színes madarak is élnek itt talán a jégmadarat ismeri mind de de egá a az a citromnál is sárgább madár és olyan klasszikus hangja van hogyha majd egyszer betöltitek vagy akár erre majd ráraktok egy sárgarigó hangot itt most megmutattuk elvileg igen akkor akkor azt tudni fog atya úristen ez a sárg és például lehetetlen lehetetlen
Észrevenni tehát azt és ha észre is veszed két másodperc múva már nincs ott tehát egy ilyen madarat lefilmezni az egy nagyon nagy dolog és sajnos még nem vagyunk azon a szinten hog jól sikerüljön de már vannak már ilyen fél jó képeink vannak van olyan madárspotting amire te nagyon vágysz még a filmjeidbe egy egy kiadós búbos bankát ahogy a fiókák szétfossák b bankb nagyon jók vagyunk világot jó
Oké na búbos bankában nagyon jók vagyunk szakterületetek de szalakóta kék begy kék vércse ragadozómadaraktól bármi vörös gé de sorolhatnám ezek olyan madarak amik néhanéha lát az ember de kuriózumnak számítanak mert nehéz őket filmezni tehát ezt általában akik csinálják is a filmet vagy felépítenek hozzá egy egy itatót és akkor sátorban megcsinálják vagy ott ülnek egy évig egy lesen egy zárt álcázott lesen és ott filmeznek nekünk három nap
Alatt kell ezt valahogy produkálni és és ez nem könnyű van igen amikor elmentek egy ilyen eldugott helyre ahol nektek kell így bushcraftolva eleve bejutnotok olyankor te ott alszol azért vagy esterre azért bemész a faluba és egy rendes szállásra lefekszel n kialakítottunk egy olyan olyan rendszert hogy muszáj operatőröknek rendesen pihenni még akkor is hogyha szarrá hajtom őket mert azért azért egy szemétláda vagyok ezt ezt kell tudni tehát
Reggel 400-kor fölkelünk tehát a napfelkelte nélkül nincs film és egészen addig míg a kamerák elmondom téged merr az odafele uté tehát és egészen addig amíg amíg amíg lemegy a nap van fény addig addig dolgozni kell és akkor nem kérhetem tőlük hogy sátorban mozdatlanul menjenek de főleg azért mert a kamerákat nem tudjuk tölteni nem nem nem tényleg megérdemlik hogy pihenjenek adudjanak egy jót de de tényleg menni kellett
Hát szemittláda vagyok tudod nagyon jó tehát figyelj ha három napig vagyunk ott nincs lehetőséged kér tehát a madarak nem fognak az állatok nem jönnek oda tehát az hogy egy róka jöjjön veled szembe egy zsákmánnyal a szájába azt láttam azt a snittet az elkép tehát hogy így ilyet nem láts rohadt nehéz volt beletűzni gemkapocs igen igen igen figyelj csináltunk olyat azt nem hiszed el mentünk le télen mentünk
Le forgatni nem tudom hova és az úton volt egy döglött nyúl elütött nyúl és egy elbáboztad vele barna réti héja ült az út köz de egy el el hagyott eldugott vidéki tényleg 300 kmre pestő úton ott ült a barna rété és tépkedte a nyulat össze-evissza persze hogy jöt az autó és megálltunk elszállt n hoztam egy zacskót beleraktam a nyulat csöpögött a vért olvadás csöpögött a vértől beleraktam
A izébe a nyulat az acsiba be a csomagtartóba elmentünk a szállásra na gyertek srácok menjünk kimentünk a szántásba leraktuk a nyulat középre és befeküdtünk az árókba hogy majd jönnek a ragadozómarak meg a varjak vagy valami elviszi ott voltunk fél nap ott egy árv szerencsétlen barjú körözött körött fél napot megkütünk k így a idegbe jó megpróbáltátok meg ki kellett találni de de próbálkozás nélkül nincs ninc nincs nincs
Siker igen és a akkor végül is te azért csinálsz inkább természetfilmet mint mint horgászfilmet lehet ezt mondani amúgy vyí ismerjztő így hívom igen igen mert hogy téged amúgy is ez érdekel jobban meg úgy láttad hogy ilyen nincs tehát egy egy olyan rést próbálsz ezzel nem akarom ennyire sarkosítani hogy én ezt meg azt egyszerűen szeretem szerintem rohadt jól néz ki a tévében szerintem egyre jobbben szeretik olyan ember
Is leül elé megnézni mint az anyám aha aki aki nem érdekli a horgászatot de megnézni ú meg egyre tbb több ember be lehet vonzani szerintem ilyennel horgászfilmekre az embereket meg nincs is ilyen tehát energiát tehát én nem is várom ezt hogy a horgászoknak legyen erre energiájuk tehát azért a horgászat is egy baromi nehéz összetett dolog nem meg más a cél ttz egészen biztos hogye van az ahol
Reklámoznak igazából valamilyen márkát terméket tök mindegy meg van van ahol igen hogy tudást akarnak átadni perszeá k k és erre is megvannak a szakemberek nem is rosszak mint említett a jéges szabi vagy a kis robi zenális film cinál ö és amúgy azon nem gondolkodtál hogy elmenjél abba az irányba amit a döme csinál mondjuk hogy hogy nagyon különleges extrém helyekre mész el akár külföldön figyelj itt már a
A pén pénz az ami meghatároz mindent ha valaki kifizeti akkor én elgondolkozok bármin én akkor annyit gondolkozok hogy azt te nem hizzed el de itt magyarországon azt gondolom hogy azért a nagy na még biztos van tehát 100% vannak olyan helyek amit még érdemes meglőni de azért mi nagyon sok olyan helyen voltunk ami különleges és és és nagyon jó persze a döénnek a filmjeit nézve jó vagyok a
Döéel néha nekem mutat hogy hol hol még magyarországon belül is hol mennek el hova mennek el és azért ő is nagyon komoly helyekel jár és és nagyon komoly halakat fog de de ott azért azt még lehetne cizellálni ühüm ja mjuk ő egy operatőrrel dolgozik jellemzően igen egy operatőrrel nem lehet filmet csinálni tehát ilyen jellegű filmet az az lehet hát figyelj azért azok a külföldi filmei azok elég
Jó oda van téve de tehát főleg úgy hogy egyok h azért ht az bo nem megbántva a a gábor se meg senki meg az operatört se de elmész egy külföldi forgatásra akár az amazonashoz akár a dél-afrikáray szápát forgatni lerakod a kamerát és kistúzással jól néz ki tehát azért itt most lemész az alföldre és lerakod a búzatábla közepé kamerát az jó van még valami tehát körübelül ezek az
Arányok sőt már folyókra is ezt gondolom hogy lerakod a bármi a dunára tiszára már nem fogsz beszarni tőle üüm a látványvilágról mi volt a legnagyobb szopó a forgatások során tehát most most készül a harmadik k évad igen tehát most már az elég elég sok nyügön túl vagytok hát a legnagyobb baj mindig az hogyha nincs hal tehát mind mindig az a szívás amikor beleraksz rengeteg energiát mondjuk a
Legnagyobb baj az az számomra az amikor baromi jó mellékfelvételeid vannak és mellette nincs hal a kettő együtt mikor nincsenek jó felvételeid meg még hal sincs olyan nem szokott lenni mert azért azt enkor mi van akkor összevágjátok úgy hogy nincs hal és akkor mindig valahogy megoldódik akkor volt olyan filmünk kér képzeld el melyik bélaváron forgattunk és annyira durva volt a terep és ezt halál komolyan mondom ott volt
Az amikor ilyen dzsungelen keresztül mentetek be mint az amazon aztúrákon hogy csónokot is üt úgy v de a különlegesség erem ezt nem tudja senki oda két horgásszal mentünk le csak meglátta az egyik horgász a terepet és ő hazament és ezt így így ahogy én ezt most mondom nem bírtunk kocsival bejönni egyszer bejöttünk utána azt a kocsit azt hiszem szervizelni kellett nem tudtuk hogy rossz mert csak mikor
Visszajöttünk vele akkor derült ki és utána viszont bérelni kellett kellett keresni valakit aki reggel 4-5kor ú bevisz minket aha este 678kor meg kihoz minket mert nem tudtunk bemenni és mellette úy a nagyem a nem tudtunk bemenni az mit jelent hogy az hogy ott egy sáros úton kellett bemenni az erdő a dráva árterének egy bizonyos részébe onnan pedig gyalog tovább mert ott azt kell tudni hogy ott nagyon
Nagy ártere van nagyon nagy volt a folyótöp ugye medre volt és rengeteg a kavics és ott kavicsbányák voltak tehát rengeteg elhagyott kavicsbány de azok kavicsbányák azok így van kavicsbányák és kristály tiszta vízzel és ráadásul oda tényleg természetesen kerül be a hal mert a dráva kiöntésénél beúszik ugyanígy mondjuk ki is úszik mikor ellentétesen mozognak na mindegy szóval bejutottunk és akkor még onnan az erdőn keresztül be a gumicsónakot
A sátrat az aksikat hát ott meghalt mindenki és egy árv rohadt harat nem fogtunk első éjszaka volt egy kapása a daninak jávorkának ő most vagy azt hiszi azt gondolja hogy ponty volt vagy azt hogy hód mert hód viszont volt cok hogy a hód felvett valamit és elvitte nem derül ki soha búvár is lejött és búvárral is mentünk ő se látott semmit tz egy üres tehát egy tö
Tök tök üres annyi mákunk volt hogy láttunk fekete sügereket valószínűleg az a telepített bányatavakról áradáskor került bele viszont azok meg óriásiak voltak és képzeld el hogy akkor átformáltuk egy kicsit menet közben szerkesztettük jó akkor legyen az hogy mindenféle rovarokat szedsz az erdőbe de akkor ment szabjával és akkor össze-evissza hogy mi ez a dinzsavágó miek a neve macsétével ment és akkor minden korhatfát szét macé és talált de
Hát ezek a fekete sugerek ezek baromi okosak tehát ezek nem elég odadobó odajön megszagotja elmegy és egy 100 lábúval értük el a sikert sikert kz bojlis bottal merr nem volt más így lógatta a lehet hogy nem bojlis volt de valami keményebb volt tehát nem egy nem egy ultralight valami így lógatta a 100 lábot így behúzta mozgott mint azát lógatta bedobta amikor jött jtek körbe mert ezok mentek
Körbe ezek hármas négyes csapatokba körbekörbe gondolom cserebogarakat amik beleesnek mert ugye azt láttunk ott arra ráraboltak és bedobta és odaúszott és rárabolt erre a sáz lábúra és ez mentette meg a filmet az az egy hal lett benne az de az viszont egy több mint két kilós tehát az egy az egy baromi nagy és vízalatti képeket is csináltunk róla a fárasztás megvan az elejétől a végéig jó lehetett
A búvárpalackot becuccolni oda a az pici és könnyű azt húy jó cipelni igen n nagyon kemény volt tehát a az tényleg tényleg az volt a legdurvább forgatásunk és és aztá oda egyébként visszamennék serpákkal ilen há mondjuk kisebbes esőzés után lehet hogy akkor be lehet menni amúgy nagyon de de ugyanakkor meg nagyon szép meg különleges tehát egy olyan különlegesen hogy elvitték a a látványvilág elviszi a filmet mikor
Te a szomszéd spoton valószínűleg nem völtötték a gbl-t ne hogys hogyér kell rámé ja és azért le a kalappal a a dani előtt tehát a horgászelőtt azt úgy úgy képzeljétek el hogy ő egyedül a dsindzsában ő ott volt éjszaka és ott vaddisznó a szarvas és most legyintenek a tév előtt hogy vagy nem tudom mit rádiót csináltak youtube előtt hogy hogy hogy hogy jó vad disisznó de ha
Kint lenne a ginzába ahol odajön a vaddisznó tehát ott nem szarozik ott nincs az a természetben hogy majd érzi az embzagot meg majd nem jön oda meg ott odajön ott végigtúr mindent otth ha nem tetszik neki valami akkor od zuhogó esőb az első éjszaka viharba villámba az erdő köz és egyedül őt el volt és fölhívtam én még a még mg nem aludtam el kétszer is beszéltünk hogy
Minden oké viktor menjünk ki vagy viktor dani kimenjünk érted vagy tehát az tényleg kimentünk reggel 5-kor és az első mozdulat az hogy egy nagy szarvas brigádott t de olyan tudjátok hogy ez hogy dönk mikor elindul egy szarvas az az annak milyen hangja van még remeg a föld alatta és mögötted a dom mögött ott van mit t én 10 mre tehát félelmetes élmény hát eszméletlen akkor azért dani
Sem egy egyszerű nem ő fanatikus ővel nagyon sokszor összeakaszkodtunk már bizonyos szerkesztési problémákon de nem cserélném le soha ha amíg ő akar jönni én mindig mindig vele szeretnék dolgozni szenvedélyes megtesz mindent a halért halbiológus is egyben tehát tudó van mondanivalója hidegben melegben szárazságban mindig ott van tehát csinálja az az az ember az egy ilyen típusú filmre termett és én nagyon nagyon hálás vagyok neki hogy ezt csinálja
Hol találtad meg amikor ugye felmerült az a kérdés hogy mit csináljunk bányatavak akkor én láttam egy fekete halat öregh heegyen ez tulajdonképpen majdnem hogy székesférvár belvárosa egy kicsit van kijjebb és ő ott fogott egy fekete halat és én mondom én fekete hallal akarok forgatni és megkerestem őt és akkor elkezdtünk beszélgetni és akkor ő úgy került be a sorozatba tehát a fekete hal aha így jött ő így
Jött ő de figyelj mondtad azt hogy ugye fekal meg nem volt nátok pergetőbot meg ilyesmi de azt tudom hogy szoktál csinálni amúgy pergetőfilmet is megrendelésre hogyha kell lajva például rapala talán volt ha jól emlékszem de az nem biztos na mindegy a lényeg a lényeg hogy tudod hogy milyen pergetőfilmet csinálni és tudod hogy milyen ilyen típusú természetfilmet csinálni melyik a jobb szerinted csinál mármint hog te te melyiket
Szereted jobban csinálni inkább így kérdezem igen igen igen hát figyelj a pergető film az általában csónakból van mert ugye ha egy ideig nem jön a partról akkor valahogy meg mozogni kell menni kell csónakba beülni és ott lenni egész nap az n n nem egy nagy happy nem ez a ter pájá nem de meg lehet oldani azt is de az az nem annyira izgalmas üüm csónokba ülni egész
Nap a horgászoknak az mert az tök jó hogy fogják de mikor már 15 halat fogja ki az a terméknek jóm forgatás céljából annyira már nem jó mert mit mutatsz meg újat ugyanúgy tekeré ugyanúgy csinál mindent nem bát leküldeni itt nagyon kreatívnak kell lenni hogy mindig új képet tudjá adni új látószökből mutasd be hát az egy nehé nehéz műfaj a pergetés a palról köny merő tudsz tudsz mozogni
Jó na ez csak íy egy dolgot nem válaszoltál meg amit 10 perce kérdeztem na bocsánat a mennyétet hogyan veszitek föl hogy ott fogja kidugni a fejét vagy a nyestet vagy mi a tököm az hát most figyel ki kell nyomozni hogy mi van hogy van volt olyan amikor ugye találtunk egy borz hogyha ha már hasonlattal élek a borz az viszonylag sűrű magyarországon viszonylag könnyű felismerni a lyukat ahol
Lakik és akkor oda nappal előtt nem tudod lefilmezni odaraksz egy goprot és akkor esetleg odaviszed döglött halat vagy valamit hogy kijöjjön mozogjon tehát valami celt próbálsz csinálni és akkor így madarat ha szerencséd van akkor a fészkét vagy az oduját megtalálod és akkor felépítesz oda egy a most amit legutójára építettünk harkánál egy állványszerkezetet az odutól egy méterre volt az objektív az amikor viszi a szájába aábot igen igen
Igen igen az az az nagyon jó tehát ahhoz szerencse kell igazából mindenhezerencse vagyis pont ehhez nem kell szerencse tehát ezeket fel tud építeni az összes többi szerencse tehát például az hogy hogy egy kockás sikló vagy egy egy vízisikló elkapjon egy halat és azt le tud filmezni az elejétől a végéig az úgy nem megy hogy ott ülsz ahhoz menni kell négy-öt órán keresztül és akkor csak hallod hogy
Hogy hogy csobog valami például egy békát most ugrok egyet megint hogy egy békát hogy kap el egy vadászik le egy vsikló a béka az sivit mint az állat és mész és hallod hogy valami ezt csinálja és nem tudod elképzelni hogy mi az isten verése lehet az és mész és bár és egyszer csak ott van a béka félig a kígyónak a szájáb és akkor elkezdett forgatni tehát ezy
Szerencse de halra visszatérve például a don carpon forgattunk olyan jelenetet hogy a lef a kifolyónál a a tónak a kifolyásánál rengeteg kockás sikló összegyűlt és azért mert ott kiugrálnak a tóból a kis kárászok vagy a zikra kerül ki nem tudom és ott nőnek föl de én azt gondolom hogy csak a leengedés víznél mikor túltelít van ak kiesnek és ezekre a kárászokra elkezdtek vadászni a a kockás siklók
Hát és hihetetlen élménye ahogy ezeket el los részz vagy mi nem patak patak patakot képzeljel ilyen ilyen köves patak ahol ide de bemegy a víz alá elkapja érzed hogy csopog a víz elkapja elmegy v hát engem ott sz megint elvesztenél mert olyan kígyófóbiám van mint ide latá hát van amikor meglátod a kígyót az úton és rohanni kell utána és meg fogni a farkát igen igen föl hát
Ezeket én csinálom fiúkat próbálom hozzászoktatni de ezeket én csinálom általában szép é akkor mondjad te nem találkoztál vízparton [ __ ] nagy siklóval de sokszor nyilván mivel horgászam nagyon sokszor találkozom bíisik róval de azokat így azért párlépés távolságból lááom lányommal szupoztunk a tiszán és egyegy kis kőrugainál megállt és má menjünk ki akkor így gyújtsunk egy kis kagylót vem mi a szart és megyek és akkor ugye ki
Előrébb sétáltam 5 métert és azt láttam hogy ilyen ilyen rőzs kupac aló ilyen csuklóvastagságú hát igen az félelmetesnek néz akor mond figyelj an inkább ott ott ott egy kagyló pedig nagyon fél tehát a víz és a víziklóról azt kell tudni ráadásul hogy hogy nagyon-nagyon védett és fogy tehát nem szabad bántani mind minden hűlővédett minden hűlővédet de a vízikló ez ez volt a mondatom lé nagyon-nagyon fogy nagyon
Kevés van hát a területük egyre kevesebb meg az emberek ölik értem meglátja és akigen pedig a vízisikló ráadásul nem is annyira nem is értem hogy miért vizi a neve mikor ő annyira nincsen vízhez kötve a kockás sikló az sokkal inkább tá példá kockásikló nem tud meglenni víz nélkül vízben van folyamatosan és az agresszívebb is tehát ő esetleg vissza is kaphat a vízikló nem még a kockássiklónak van
Egy kis mérge ami iesztőnek hangzik de a halaknak az idegrendszerére hat egy kicsit hogy izé de van például barna erdei sikló az például kifezetten agresszív azt nem szívesen fognám meg én se az pedig nem lesz semmi baja az embernek csak az az nagyon agresszív ez csak így a szakná szép na de figyelj menjünk olyan területre ahol viszont veszélyes kígyók is vannak mert hogy forgattál amerikában üüm és
Akkor erről már ugye be itt említetted hogy a st lawrence folyón meg máshol is és én még láttom magyarul is mondható tudom hogy jó az angolol de mondjuk sent laurence láttam sent laurence lawence az is jó és láttam olyan filmedet ami nem lett publikálva egyébként amerikáb h láttad hát mert az az irodám az az ő irodája mellett van figyel amerika az az az irodám azt úgy képzeljétek
El amerikai nagy erdő egy egy nagy vadnyugat egy nagy erdő nagy vag nyugat tehát most mennyiszer hogy hányszor akkora mint európa háromszor négyszer akkora mint európa és kevesebben laknak benne mint európában laknak mondjuk 500 millióan durván nem vagy 600 millióan á keves nem európában kevesebben azt tudom hogy az usááb meg a 290 millió vagy 300 millió 300 mil mindig tehát az európa alatt az eut értsük vagy
Európának a geológiaiára még izrael is belartozik várj vár vá akkor akkor leegyszerűsítem a dolgot tehát lakatlan hogyha kimész az egyesült államokan tt mész és erdő erdőhátán és minden ti ja tehát úgy képzeljétek el hogy egy helyen ahol laktunk egy farmon ott reggel beugrált az őz kék piros sárga madaraká figel amúgy ezekkel a szarvas őzekkel neked valami nagy ilyen vonzó energiád van mert az is van utána mutattál
Olyan filmet ahol szintén sétáltatok valami és egyszer csak ott mentek át a szarvasok v ez ez hogy honnan jön er van az a mém amikor a schvácenegger ül az erdőben és ott körülötte vannak az állatok ja igen mag éentúra is van amúgy igen menni kell van amikor azt mondjuk hogy mi nekünk miért van mindig pechhünk tehát most ezt nem lehet így megfogalmazni hát jó igen ez a
Fél ott kell menni kell figyel olyan fülednek meg olyan szemednek kell lenni jó szücben konkrétan előttetek jött be a szarvas at ott ott az nagyon nag szerencse volt de ott maga máig mérges vagyok magamra hogy víz alatti képet nem csináltunk mert olyan még a neten sincs egy darab se hogy a víz alatt a kapálózik és mi volt ez meséld a hallgatónak is ah de akkor most amerikát
Azt ugrottun most még egy picit most ez egy intermedzo zárójel jó tehát akkor szücsinél vagyunk most most szüsi éppen vártuk a kapást éppen egyébként semmit nem történt mert ott ott egy nagyon jó filmet forgattunk egyébként és egyszer csak jobbról azt hiszem a tamás csörgő szólt hogy nézzétek jön egy szarvas és a feje tele volt mi az istennel ilyen nád torzsákkal meg nád aha a filmbe persze nem
Így zajlik a sztori és most egy kis kulisszát is elálulok ez a szarvast ezt lehajtották vagy a vadkutyák vagy az emberek az erdőből megijedt és akkor azt láttuk ki ha már itt van akkor szálljunk csónakba és forgassuk le hát ilyen film kinek van és akkor a szarvas mikor már meglátott minket akkor már a másik irányba ment és akkor csónakkal az egyik brigád elment csónakozni de hogy konkrétan
Akkor vettétek észre mikor úszott át a tavon úszottát a tavon ak akkor vettek észre igen és amikor kiszaladt kiment a partra akkor a kutyák akik üldözték azok ott is megtalálták és kénytelen volt a szarvas visszajönni a vízbe és a történetünk innen indul értem amikor bejön a nádasból a és persze ezt nem tudja a nézőt úgy leh össze ezt hívják szerkesztésnek ki szerényen hogy szerkesztő úr szerkesztővágó rendező
Na szóval bejön a szarvas a vízbe és akkor onnan indul a történet és akkor onnan tudjuk leforgatni de hát az ahogy a a a ilyen pitbull jellegű kutya lóg a szarvasnak a hátsó felében és érzed hogy le van szakadva és ömlik belőle a vér és akkor be a vízbe szerencsétlen szarvas már akkor már ment egy kört mikor már visszajött tehát már ott is fáradt volt és ugyanezt
Az utat még egyszer meg kellett tennie mi meg ráadásul üldöztük hát üldöztük hát filmeztük de ő úgy gondolta hogy üldözzük a csónakos ugye bent volt mi ott voltunk ahola jött vissza a szarvas és akkor mi a partról ahogy partra ért onnan is vettük és de hát annak is olyan dübögése van amikor egy ilyen nem 200 vagy 250 kg-s lehet egy ilyen szal állat kiugrik és akkor fut
Akkor már nem vérzett tehát akkor viszonylag gyorsan regenerálódik vagy gyógyul vagy nem tudom mi történik a szarvasokkal de annyira meg volt ideje iled vagy beugrott a mocsárba m elsüllyedt melkasig onnan alig bír megmozdulni most gondolj bele hogy már ki vagy lát lihegett meg a hangja is olyan volt hogy egyszer eszé lóg a fél nyelve én meg rohanok közel hozzá hogy forgassam gondolom annak se örült annyira és
Akkor ott volt egy pont amikor azt mondtuk hogy itt akkor megáll és akkor innen fölvesszük amerre megy és onnan már nem megyünk utána pedig mehettünk volna még és akkor onnan szépen lassan kikászálóott és elment egy két-három óra múlva még elmentünk arra ádásbó megnézni de már nem volt sehol tehát valószínűleg elment a de az jó hír hogy elt biztos hogy túlélte hogy de ezt például kutyák okozták ezt
A problémát aha jó és akkor visszatérve ugye amerikára ott is beugráltak az őszek szépen a far nem nem nem ott ott amerikában ott tényleg az van hogy bárhova rakod le a kamerát valami állatot fölveszel tehát ja ősz tényleg hát ott az egy szálláson volt elvittek minket egy egy ilyen patakmedernek egy mik államban járunk pennsyvania üm pennsyvaniában voltunk és elvittek egy farmra a lent a patakmeder fönt lovak
Legeltek a patakmederbe közben találtunk egy alligátortechnőst nyuszik ugráltak a vadnyyuszik ugráltak be a a a a a a területre akkor nem hazudok kék sárga piros ilyen kardinál pintyek szálkodtak össze visz a harkály az teljesen más szíű mint itthon nagy piros fejan és akkor mindegy de azok vannak ott őzek reggelente beugrálnak és akkor eszik az almát amit ott termel a vagy ami ott díszként van és akkor ott
Esz tehát igazából valami eszméletlen és nem véletlenül van az hogy mindenkinek van puskája meg mindenki horgászik kell bemész most hasolütés szerűen mondom a számokat de az arányok körülbelül meg a helyzet az ugyanez bemész mondjuk egy egy élelmiszerboltba vagy ilyen shopba és akkor elmész egy ajtó jobbra és ott van milliónyi puska lőszer fegyver és egy ember nincs ott és akor ott kell meg leveszed a polcról le is
Veheted nincs megtöltve de le vehetedá lehet hogy ez véletlen volt hogy nem volt ott ember de körülbl ilyenek az aránskkod mész és akkor mondod hogy te egy hétig szeretnél vadászni jó 10 dollár és akkor mindent megveszel értem és akkor tudod így álszott a a kasasszánál és akkor püy rágó püy egy drktor pepe püy egy vadászpuska körübelüleg képpisztoly de de de de de minden tüzességi fejvető minden ott
Van és akkor 10 dollár és akkor mész őzet lőni mert tehát olyan mennyiség van é nálun ez nem ez nem olyan sztori mint itt hor én most vadász vagyok meg megtisztelegek meg izét töretet rakok a szájába meg meghajolok nyolcor n nem ott van tehát lelövö tehát ott nem kell ilyen nagyon vigyázni rá meg nincs ez a nagy vad gazdálkodás de mégis minden tiszta minden ápolt és azt
Érzem hogy ennek elére tisztelik a vadat én most ezért lehet hogy fogok kapni de belőlem a természet szeretet beszél én mikor azt láttam egy vadászaton hogy hogy nagyhú beitalozott ki vagyok én nem emberek mennek és akkor ők vadásznak hívják magukat és akkor a 500 fátszánt amit odahoztak nektek ketresben szarrálő és akkor én vagok a vadász de azért majd megtisztelem és leveszem a kalapom és trombitálok egyet utána
Az nekem gusztustalan üm én éppen ezért nem forgatok soha vadászfilmet soha pedig a fejemben van egy egy egy koncepció hogy hogyan lehetne egy szép vadászfilmet forgatni de idáig még nem jutottunk el és nem is vesz rá a lélek nem vett rá a lélek na de kint nem ez van ott ott az van hogy megölöd akkor akkor elmész egyedül jársz a fiaddal körbemész lősz egyet megsütöd megeszed és
És nem nem nem ez a ez a társasági ki vagyok én megmutatom hogy most lőttem egyet és puska és én nem vagyok most a legkeményebb ember a világon tehát én ezt nem szeretem ért pedig egyetértek a vadászattal tehát szükség van rá azzal nem értek egyet aki lelövi mer hát gondolom a ez egy picit ellentmondásos a dolog valójában n a te azzal nem értesz egyet ami itt európában
Vagy magyarországon így körülveszi ezt az egész vadászat hogy a a csak az hogy egyébként miért nagyon ellenszenv sok embernek a vadászata ennek tök egyszerű az oka az hogy ez eredendően egy fő főúri hobbi volt en en nek meg vololtak egy hagyományai tehát a a kittenbergertől a széchenyieken át ennek volt egy valamije csak éppen aztán jött egy olyan rendszer ami ezt ezt beszántotta tehát az akkori elitet azt
A a szocializmus konkrétanát köszönöm hogy há nyilván valaki ha valaki és és akkor azok a hagyományok vége lettek de megpróbálták azok az emberek akik nem ebben nőttek fel a saját fejük alapján rekonstruálni és ami a magyarországi mostani vadászkultúra ez ebből az ilyen [ __ ] uram bátyám a paraszt beült a kocsiba és k mé abból is vissá bocá hogyó és e és ez lett a mai kvázi
Ilyen newmany arcoknak egy ilyen megmutatjuk de hogy a hagyományok már hiányoz jól hangzik hogy elmegyek vadászni lőttem ez jól hangzik és hozzáteszem nem vagyok vadász nem tudom a részleteket ez nem is akarok foglalkozni nem akarok támadási felületet adni meg heterogén az a társaság is egészen biztos hogy van van ilyen az biztos hogy én egy árva forintot nem fizetnék azért hogy bármilyen őzet vagy szarvast lő ez ez
Ennél nem bonyolultabb ugyanakkor meg a másik oldalról elfogadom azt hogy ritkítani kell néha az állományt a logikáját már megint nem értem hogy hogy miért lövöm le azt amelyiknek nem jó a szarva mert akkor hogy lesz olyan aminek nem jó a szarva ha lelőttem azt aki miatt rossz lesz majd a szarva nem tudom hogy érthetőe amit mondok tehát mindig az egészségesből is lesz genetikai hibás és a a
Genetikai hibásból is lesz egészséges tehát ez egy baromi rossz indok de azért nem lehet pénzt elkérni gondolom h hát meg már eleve egyébként az egy nagyon érdekes dolog hogy ugye a a szarvast vagy egy élő állatot egy lényt azt az alapján ítélünk meg hogy élhete vagy mi emberek vagy vagy nem élhet hogy milyen a szar íy a vadászokat akarjuk magunkra haragítani szóval amerika és hogy pontyhorgászfilmet csináltatok
Amerikában amit innen nézve hát elég furcsának tartottam én amikor az először beszéltünk erről hiszen úgy gondoltam hogy amerikában nincsenek pontyhorgászok am nán utasság ilyen ilyen nem jól mondod nincsenek tehát a átlagos értelemben nincsenek van specifikus csoportok akik azt mondják hogy na isten megmutatom hogy vagy nem megmutatom akik szeretik és próbálják átvenni az európai stílust de nincsenek viszont a pont meg baromira elszaporodott amerikáb és egy abszolút vagy
Vad egy egy nem odavaló halnak tekintik és ahol tűzzel ahol tudják tűzzel vassal nádi hegedűvel mindennel írtják legfőképpen íjjal íjjal íj íjásszák is a mindennel é é é nem értik hy hogy e mit szeretünk rajtuk nyugtas meg nem eszik meg nem eszik meg azt nem is tud nem őneki csak a sügér tehát a fekete sügér a a meg a tengeri halak a tengeri halak az istekete sügéret
Eszik azt a szerintem azt megeszik aha szeretikn nem tudom mert én nem fig eleve még a bocs a horgászversenyeken is ugye ott nem megy vissza a fekete sügér hát ezért lehetett az a botrány h megtömték ólommal nagyon szeretik de de úgy képzeljétek el és ami a lényeg amit már próbáltam az elején a beszélgetés elején pedzegetni hogy dunaméretű folyók kristálytiszták tehát tehát úgy hogy hogy víz alatt forgattam
Én én nagyon-nagyon sokat tehát én én konkrétan bementem a vízbe és bent voltam egy fél napot mert annyira élveztem azt hogy látod hogy fárasztja a pontyot a a szereplő és mellette jön oda az ekkora fekete sügér és nézi hogy mi van és megvan egy képen az egész ahogy jön a fekete sügér elúszik miközben víz alatt fárasztja a a pontyot és és nyurgapontja ilyen hogy hogy tövest vagy
Tőpontyja nincs vagy vagy hogyy tükörponty tehát ilyen ilyenek ninc csak hosszú sodrófa egyenes pontjok vannak és és erősek és bemész washingtonba és a potomák folyóba a biz szabadságszobor nem tudom milyen szobrok vannak ott annak a környezetében fogod a pontjat lincon szobor volt az szerintem na de de hogy erről beszéljünk mert amúgy ez ugye ez az a film ami végül nem ment ki nagy közönség elé ugye hármat
Csináltunk abból egy szerintem lement a fishing and huntingon kett kettő nem a bos hát ez kettő nem de eg fönt van vár ez olyan mint a betiltott csékör hagy valami nem nem azért azért mert a tulaj a tulajdonos nem tudom youtube-on fön kell lenni nyitott a kettő film fent van de a a washingtoni horgászat nincs fent az meg azért mert a fishingen volt nem lehet nem lehet
Hogy az volt a fishingen na mindegy mertogy ez egy baromi jó sztori szerintem hogy ti horgásztatok konkrétan a fehérház előtt nagyjából vagy valahol ott a k hát a fehérház előtt nem is tudtunk de közel hozzá igen a lincoln jó mond l a l igen az a monument a szemben van velünk mögöttünk a lincol is és kapitólium vagy nem tudom mi van b olyan nagyon jó nem is
Láttak ott az emberek ilyen ilyen jellegű horgá hogy kerl oda hogy kerülsz oda horgászni ponty horgászni e felhívott minket egy ember hogy látja a filmjeinket és szeretne velünk amerikába filmet forgatni ezen ez ennyi volt egy telefon é akkor összehaverkodtunk és akkor fizetett mindent de ez és ő intézte azt hogy washington belvárosában ti ott pontyhorgászigen nekünk ott csak forgatni kell és mit szóltak hozzá a helyiek például hatóág
Hátt az ja volt volt olyan is hogy kijöttek meg megak megnézték az engedélyeket rendőrök de minden rendben volt tehát ottani ember az hogy ponty azt nem nem tudja hogy mi az azt meg akarja nézni az óriásinak tű tehát ugye a fekete sügérhez képest még a kicsi ponty is nagy és ez hát ez ez mindenki volt olyan s csinálz mivel horgásznak ott kukorica kukorica kz hog hat hé
Nc kukoricát is felfűznek egybe és akkor azzal horgászná dehát volt olyan szitu hogy ez egy tavon volt itt nincsenek bányatavak hanem ezek a gleccser tavak vannak tehát amikor hegyek közé be van zárva a víz de hát az is kristály f zárogátas ilyesmik aha középre horgásztunk és az ember csónakkal bent középen csónakkal hát ezek amerikai csónakokat gondolhatod hogy milyenek ott pörget és akkor szól a bence a horgás
Srác ordi bábe neki íy menjél már el onnan mert ott horgászunk oda vagyunk beetetve ez meg nem értette hogy mi a [ __ ] beszél miről beszélsz hát [ __ ] meg hát k mtert nem tudok dobni miről mi mi van nem jó jó jó ordiválta mondja bence de menj már el hát nem érted hogy ott vannak és elmennek a halak azt mondja hogy jó ha eldobsz
Idáig akkor elmegyek ez most a 150 g-os olmot képzel vag 100 gos olmot megsúintotta csónak mellé beccs jó megyek akkor szerintem mai napig nem tudja hogy mire horgásztunk de azzal hogy oda bedobtuk a csónak elé ezzel egy kicsit mondta jó és od fogalma nem volt fogalma és akkor elment és és és ilyen storink is vol és ott a felszerelés adott volt vagy voltatok ott horgászboltban mondjuk best
Pr shopba b van ott azért vannak helyiek akiktől lehet segítséget kérni de azért vittünk mindent meg meg ott ugye nekik van egy telkük ahol szálltunk és ott azért van egy felszerelés már fölhalmozva mennyiség és akkor a jó tehát nekik megvolt igen igen igen gondom hogy az nem olyan egyszerű ott mint egy ilyen fekete sügeres pergetőbotot szerelni hát az egy bot az meg kész merthogy az igen azt
Gondolom árulják mindenhol nagyon kemény cuccot kellett enni n ez a srác ez a bence nagyon kemény munkát rakott a horgászatba tehát az is a parkoló meg ahol például washingtonban horgásztunk az egy kilmter 2 kmes t most a kiskocsival oda letolni mindent ha valamit elfelejtettél vagy nem hoztad visszamenni vagy a tavaknál ott az erdőben a sárba a dindzsába ahol nincs nem tudsz zuhanyozni nem tudsz semmit kempingbe laktunk
Azért az is megterhelő de hát életem élménye tát életem élménye tehát a három hetet több mint három hetet voltunk inn és és autóztunk mi mindent túl tehát az hogy elfogyott az autópályán az üzemanyag az volt a mákunk hogy a de úgy hogy az ugye nagy jeppel mentünk a nagy lakókocsi mögötte tehát ilyen több 1000er kiló ott voltunk és elfogy az üzemanyag mit csinálsz itt és képzel hogy
Domb tetején autópálya domb tetején fogyott el az üzemanyag ez így így történt ez a sztori ahogy mondom elkezdtünk gurulni le pont ott volt egy kihajtó kigurultunk a kihajtón pont a kihajtó végén volt egy benzinkút megálltunk a benzinkúton vettünk egy kaparó sorsjegyet és nyertünk 300 dollárt nem hazudok ez így volt csodálatos csodálatos minden volt a zseniális volt zseniális lehá egyébként szerinted a van jövője a pontyhorgászatnak amerikában vagy
Ez csak egy ilyen úri hunság les j csak jövő nincs nincs más út ott annyi pontja van és annyira különlegesek annyira erősek annyira szépek a pontjok időv rá fognak jönni meg időel valaki pénzt fog ebből csinálni nem tudom mikor de tehát ezt nem lehet nem kihasználni tehát a szent lőinc ha már fölhoztad egy gyönyörű szép ha ha picit az elegáns horgászatról beszélünk egy gyönyörű szép telkes ilyen
Ilyen ilyen vidéki feelinges övezet ilyen nagypolgári ott van a a a stégje mindegyiknek katamarán jety gyönyörű szép zöld part kristálytiszta víz szembe egy sziget ősfás rész lerakod a botokat ugye itt meredeken állítod föl a botokat nem értek hozzá hogy miért valamiért így kell gondolom mély a víz és o igen a fransa tudja ülsz és óránként van kapásod aha és és jönnek orba szájba a halak és és
Jó halak és fárasztot én én egy 5-6 kilósat fárasztottam de elfáradtam a végére akkor mondhatjuk hogy ott pontyból van a kerítés hát lehet mondani igen és és tehát ezt nem ért igazság szerint most is ott tartok hogy nem értem hogy miért nem miért nem járnak oda horgászni európaiak is ak valószínű értem a pénz miatt hát igen valószínű de maga az élmény az zseniális zen meg ugye pontyot
Tudsz fogni európában az nem olyan nagyon érdkes azér kistá tiz a folyóból az az az más a szor igen amúgy az kellene inkább hogy miért nem mennki magyar nagyon magasan jegyzett pontyhorgászok meghonosítani ott a pontyoná mer még nincs piac még az amerikai még nem tudja hogy ez jó ehhez kell egy jó film é aki megmutatja nekik h jó fás után megbeszélj figyel a fisindával letarolod a piacot
Hogy meg tudják nézni milyen pontjokat leet fog van eg ilyen van egy ilyen halványtervünk azért hogy az amerikai piacot meghódítsuk de egyébként e ez az amerikai film ez fönt van a fh playen én azt hiszem hogy minden filmet van mert a stent leurinceses filmet szerintem azt kifejezetten meg kéne ott nézni ezt egyébként igen visszatérve vagyis nem odafordulva a nézőkhöz minden film amiről eddig beszéltünk az amerikai nem
Biztos de az öszes fm fismine fönt van az fhpl-en úgyhogy ha szeretnétek megnézni ott nyugodtan bármikor meg lehet nézni és egyébként most még egy darabig féláras akció is van ez most cak íy a reklám a reklámhely a teleshopos el tudja mondani ezt jó én nem tudom ezt elmondani nézzétek meg mert baromi jó ja ja ja mi mik most a következő tervek most ugye a fisminak jönnek a
Folyami részek vagy hát a nem folyó folyó része hát nekem van több ötletem van hogy hogyan lehetne különleges filmeket csinálni csak egyre nehezebbek és nem tudom hogy van-e hozzá energiá hogy van van belekezdeni akartam olyat csinálni hogy egy snittes filmet hogy hogy vágás nélküli filmet 24 percig és abb minden menne legen ez most komoly ah de ezt már régóta tervezzük egyébként csak ez ilyen titkos ez ez
Jó jó sztori mert ugye általában az oan egy dobás egy hal hát nem igen s e meg k utalni hanem ugye vannak olyan mozifilmek amiben vannak nagyon hosszú snittek több perces snittek és azok általában híresek is lesznek emiatt mert ezeket nagyon nehéz meginál rendező tudod erre recskáznak hog megcsináltam hogy vágásl fejben meghet csinálni az valószínűleg eljutna amerikáig is nem tudom fejben meg lehetne csinálni de külföld is
Nagyon benne van tehát nagyon jó tavak vannak külföldön a környező régiókban akár itt a szomszédos országok caká egy gyilkostó azér nem nézn ki szarul egy filmen gyilkostób mi már forgattunk egyébként tegyük hozzá de csak pergettünk oda is engedé kértünk de a józsival voltam ott egyébként meg a pálnbival hen kenéot nem lehet horgázni nem lehet józsi lehet és horgásztunk hozzáteszem nem fogtunk semmit de van benne hal hát
A nem fogtak semmit hadd mondjam inkább így igen igen így gy állítólag nagyon nagy csukák vannak ottot akart hy csuktó csukáik így van látványos de hát ott lenne a békási jól mondom békási szoros békási békás vagy békási i nélkül bék-s békás szoros b hát ott is ugye megálltunk és akkor mi elmentünk horgászni és szegény jósi mondta it itt nincs har itt nem lehet alatt fogni a operatör
Lent ró ott volt ott volt a pisztráng a jó ez a kezdők szerencsé ja igen igen igen igen igen de de például igen románia erdély de sok minden de k gondolkodtam afrikán is vannak vannak vannak ötletek illetve ami még magyarországon szerintem játszik ugye egy év vad bármilyen sorozatba az nálunk hét rész ne kérdezd meg hogy miért így alak már min nálad ez lehet bárrebbeli szám az úgy
Körülbelül az úgy az az az az az kijön úgy télen télen és éjszaka én nem forgatok éjszaka az az rádi az rádiónak való tényleg meg nincs mit megmutatni annyira nem látványos na és akkor ebből marad hét olyan hónapod ami ami úgy szerintem úgy használható és akkor az havonta egy premier az úgy kiadja magát illetve egy egy hét az hét nap és ha akarunk egy fismányt majd ismételni
Akkor az tök jó hogy minden este van egy fismány egy héten tehát ez már csak ilyen szerkesztésiagy ilyen ötlet nem tévézés igen tévézés na szóval szeretnék egy egy találni egy olyan részt is egy egy van is erre tó jelöltem ahol egy egy hetet eltölteni tév részek szerint egy hetet aztán hogy ez mennyi ideig tartana leforgatni azt nem tudom de hogy minden napot megmutatni hogy hogy talik egy
Egy nap de od oda már belerakni azt is hogy hogyan pisil hogyan kakil hogyan mossa meg magát hogyan rakja föl a horgot hogyan mit csinál hogy vár hogy anyázik hogy nem anyázik tehát oda oda belerakni azt az emberi érzést amit ami végigmegy egy horgászon egy nap alatt és így így éenes mikor nem jön a hal meg hogy mit kell csinálni ilyenkor bóogassál csak hogy ja igen igen
Gondolkodtam hogy mit kérdezek de igazából azt az egy témám van még így a fejemben hogy ugye nem csak horgászfilmeket készítesz hanem bejárt már a világ elég nagy részét és készítesz utazós filmeket hát figyelj én nem vagyok ez ilyen logikus dolog nálad vagy vagy soha nem várom meg a kérdést bocsá tehát hogy mivel filmezel és amúgy nyaralni szeretsz csinálsz filmet vagy azért mész hogy filmez nem az egy
Nagyon különleges dolog hogy szeretsz nyaralni az emberek nagy része nem szeret de filzni sz nem nem filmezés miatt megyeküm hanem an maga az élmény miatt meg hogy lássak olyanokat amiket más nem lát de most már ez is kezd elvadulni mert már olyan helyeket nézek ki mindig a neten hogy oda más nem jut el és már ú már má már nagyon nehéz már megszervez meg fárasztó tehát most
Az ú legutolsó indonés filmünk vagy film már az az fárasztóbb volt mint amikor itthon dolgoztam tehát hazajöttem pihenni na de a lényeg hogy hogy szeretném azt idővel hogy olyan nézettségg legyen meg annyira érdekes legyen hogy idővel majd ingyen tudjak utazni aha tehát hogy legaláby valami legyen szponzor hogy valaki azt mondja hogy ebben megéri belefektetni lássanak olyan dolgokat amiket amiket más esetleg nem forgat tele van információval hogy
Hogy lehet oda eljutni mennyibe kerül árak én azt néztem h konkrét árak vannak mind minden benne minden ár benne van minden időtartam benne van minden hely benne van ahol jártam hogy ha valaki ugyanazztt a túrát végig akarja csinálni akkor meg tudja a film alapján jó amúgy nagy zsolt leo azt hiszem a csat ú az utazások úgy igen nagy zsolt leó a csatorna ú az utazások meg úgy
Vannak fön hogy leo módra tehát beírjuk hogy mit session leo módra bora bora le maldí leomódra és akkor ezeket így megtalálja az ember meg a amúgy zalakaros leomód na pont olyan a bácalók leomóda na jó szóval mielőtt elkezdené a burcsúzást még egy egy a legelejére az adásnak visszacsatolnék na csatoljunk amikor te a való világ háromból kijöttél akkor ott mennyire volt egyértelmű hogy te végül is egy ilyen
Magas hozzáadott értékű munkát fogsz vég vgezni a rá nem tudom 15 évvel később úgy hogy ott bent igazából bűnözőkkel melegtáncosokkal pornósokkal mer az odzok közéárzt mag j jó jó a felvetés de én azt gondolom hogy a neveltetésen múlik minden tehát egy ilyen játéktól nem változik meg senki se a bűnöző se a meleg se a nem tudom miket mondtál még pornós se én bármelyik kategória is vagyok egyszerűen
Azt fogod továbbvinni amit a bevittél hiszen a család az a legfontosabb a szülőktől am tanultál én azt mondhatom magamról hogy egy tanult ember vagyok nagy családdal apuanyu el együtt van tehát nincsen válás tehát abszolút a jó irányvonalat láttam mi változna tehát én például ezért nem sírtam nem estem kétségbe semmit határozott vagyok tudom hogy mit akarok min nem akarok kik várnak kint én nem vagyok megijedve semmitől tudtam
Hogy ha kijövök akkor ebből talán lehet egy kis hasznot csinálni ha nem az se baj akkor dolgozok mást vagy csinálok mást tehát adott volt hogy hogy ha jönnek lehetőségek akkor ezt kihasználom és ha adok és jött ez a radus dolog a fishingunting meg a sláger tv régen nota tv adta magát és ezt meg szívesen csinálom szép tökéletes jó volt profi baromi jól vagyotó de lehet hogy neked
Ilyen filmezéssel meg szerepléssel kéne foglalkoznod olyan jól meg barom jó kamer a kamera valamelyik oldalára való v próbálkoz tést is most nyaljak vissza vagy akkor még gyakoroljatok egy kicsit és köszönjük szépen hogy eljöttél hoz köszönöm sépen hogyghívtatok reméljük hogy még jó sok filmedet láthatjuk mind a fishing htingon meg az fhplen meg jó helyekre fogsz utazni a nézőknek köszönjük hogy velünk voltak ne felejtsétek el hogy van csatornatagság
A youtube-on lehet minket támogatni de elég ha csak köszönöm gombot nyomtok az is király iratkozzatok fel ahol éppen néztek vagy hallgattok minket kommenteljetek ja ja ja és két hét múlva megtalálkozunk szasok még még még megköszönjetk el még valamit le csak egy dolog csak így a büszkeségem mennyi a legnagyobb nézettségetek figyelj az orbán 1400 egy videón 14000 na akkor csináljunk most ezzel 14100-at hát ez csak rajtad fog
Mni köszönöm bocsánat szi parti arcok podcast



