Az adásról
A bajnoki címhez vezető útról, vezetett túrákról, valamint az örömpeca és a világbajnokságra való kvalifikáció közti őrlődésről beszélgettünk a regnáló pergető magyar bajnokokkal, Hodula Tamással és unokatestvérével, Hodula Lajossal. Aki figyel, megérti, mire gondolnak ellenfelei akkor, amikor Tamást intelligens, kiváló taktikai érzékű versenyzőként jellemzik.
Miről beszélgettünk
- A legbalfékebb csukázással az első versenyen kipörgött a cseresznye.
- A trükk: szpotot kell keresni, nem csalit váltani.
- Mennyire bízhatunk abban, hogy a tegnapi hal ma is ott lesz?
- Gégény, mint mester és tizenkilencre lapot húzni.
- A jel, hogy a sügerek mellé beállt a csuka.
- A harcsa szerepe a versenyzésben.
- Versenyen nagyon nem jó: zakóba fogott amur és busa.
- Így ne gratuláljon senki.
- Minden, amit a guide-olásról tudni akartál.
- Mennyi hal esik be egy vezetett túrán?
- A live scope időnként büntet.
- Figyejjé mán, mennyi a zsuga?
- Mit szól a guide a guide-olás szabályozásához?
- A sittes guide-ok ismertetőjegyei.
- A Shimano Stella a széfben van.
- Végül: egy kis cuccozás.
Nézd meg videón
Az adás leirata Gépi leirat a YouTube automatikus feliratából, hibákat tartalmazhat.
Parti arcok podcast. Sziasztok! Ez a Partiarcok horgász podcast 101. adása, az első a nagy jubileumi adás után. Úgyhogy üdvözlünk újra itt titeket. A mai sztár vendégeink nem mások, mint Hodula Lajos és Hodula Tamás. Sziasztok! Sziasztok! Akik amúgy éppen a regnáló csónakos pergető országos bajnokok. Úgyhogy köszönjük szépen, hogy eljöttetek. Sőt, ráadásul ebben a formációban, bár nagyon régóta horgásztok együtt, ez volt az első bajnoki szezonotok. Igen, hát köszönjük
A meghívást. Köszönjük. Hát belekezdünk a legelején. Bátran. Bátran. A az Országos bajnokságban most indultunk először, és hát elég jól sikerült. Azt kell, hogy mondjam, itt látszódik az eredménye. Ebből egyedig. Nem kell nagyon szerénykedni, de illik, de az egész az itt kezdődt. Ezt csak fölemelem. 2009-ben indultunk életünkben először perítőversenyen. Ez egy 2010-es, mert ez már a döntőnek a plakettje. Aha. És az első versenyünk ecsédi tavon volt. Kettőknek
Volt egy doboz csalija. Beszartunk egy horgászbótba, bevásároltunk. Talán míg a Huffler Pisti volt bent, mondta, hogy ezek jók lesznek. Megjelentünk a horgászversenyen. Képzeld, ilyen piros síkabát, fehér Nike cibő, esőes, tél nem odavalók voltunk. Nem odavalók voltunk. Még beszaladtunk egy ilyen horgászbótba, vettél valami kötelet. Nem, kimentem a mezőgazdasági boltba, hogy kell kötél. Ja, vettem 20 m kötelet. Hát az mindenre jó. Persze. Hát ott bizonyult, hogy nem. Az
Ecsitavon nem elég. Nem ezt kimondtam, hogy itt álljunk meg. Dobd ki a érzést. Az jó lesz. Dobtam és azt páma leszagadt a csóra meg nem ér le. Nem tudtuk, hogy milyen autó. Hát akkor ért valami 30 mes gödörnél álltunk. Nem tudom. Ezt szokták ajánlani, hogy úgy menj versenyezni, hogy semmit ne tudja tóról. Hát nekünk ez sikerült. Elmentünk és nagyon szar idő volt már elnézés rossz idő volt
És hát pecáztunk, dobáltunk össze-evissza parcél, mélyvíz, hát meguntuk, nem fogtunk halatt, rossz idő volt. Elkezdtünk falatozni, ahogy mondaná Ferike barátunk, be volt dobva a két cáig, még ki se vettük és elkezdtünk enni. De wobbler volt rajta, vagy mi? Gumihal gumhalmnak volt ilyen összeöntött gumihala, ilyen ólom meg és az Ja, hogy az egybe tudtad kötni és kész. Rákötötted a drót elők mondták a csukára kell. Nem nagyon tudtuk
Mi lesz. Régen elbajnoztunk a Dunán, de 2009-ben még nem nagyon vágtuk ezt a csukázást. És képzeld eszelgetünk, eszegetünk. Lali gyorsabban. Azt mondja, jó, azt mondja, befejeztem fölmel a botot, pecázok, elemeltem és abba, ahogy egyet tekertem odavert neki. Mond Tomi hal az hagyott is mindent kiszedjük, kimeríti, leméri. Tök jó. Na várjál, hozzá kell ten fóbiája volt évekig a ragadozó halaktól. Tehát ő nem fogott meg halat. Tehát semmi.
Lemért, milyen jók vagyunk, fogtunk egy halat. Tök jó. Jöttek a Dávid Ferék, lemérlegeltek. Gyerekek, nagyon jók vagytok egy halló. Oké. Örültünk pacsi. Megettem a kaját, fölemelem a botot, buff, még egy kapás, két hal. De úgy, hogy bán volt már vagy 20 perccel a gumihal az alján. Képzeld el. Rájöttünk ez a taktika. És a verseny végéig fogtunk még így két halat ugyanilyen taktikával, és négy hallal megvertük a
Megvertük az egész mezőt, megnyertük a a mest és akkor elkezdtünk bebátorodni, elkezdtünk pergetni, körforóat venni. satöbbi. És mert már második versenyre körforgók. Igen, második verseny már körforgó, mert kilestük a többiek mér pecáznak. Segített nekünk Farkast kollégám volt, ő már szakavatott pergető volt. És akkor elindultunk ezen az úton, és akkor bejutottunk a döntőbe, egész odáig beleteltünk és a döntő az három fordulós volt, de ez nem OB volt,
Ez nem egy ilyen egy ilyen privátőknek volt, ez nem a pergetőmaraton nevű sorozat volt? Nem, az később jött. Az később jött. Igen, igen. Térjünk, aztán majd elárod. Azt meséljétek végig. És akkor ez egy olyan verseny, mint hogy sokan jelentkeztek erre a tóra, mert ez egy érintetlen tó volt, de nagyon jó volt a halalmányzés, elég sok nevező volt. Abba a időben nem volt túl sok pergetőverseny, és a
Legnevesebb sztárok, hát akkor például Fürtős Atit és a Takács Lacit szinte nem lehetett megverni, mert mert akkor ők nagyon érezték ezt a műfajt, mi is leestünk tőlük sokat. Na és akkor elkezdtünk bátroródni, elkezdtünk vásárolgatni és elmentünk a döntőig. Az egy nyári nap volt, szombat délelőtt forduló, szombat délután és vasárnap délelőtt. Mindig ezen a tavon volt minden forduló, tehát mindig csukás volt jellemző, és mindig csak 10 csónak
Lehetett rajta. Ezzel a mindig így szelektálták elődöntőkkel. Az első jött, mindig tovább jutott. Üüm. És akkor a döntőben a az első forduló még azzem harmadik helyen voltunk, és jött a vihar, jött egy nagy vihar, és mi félünk a viharba pecázni, mert hát villámnél meg satöbbi. És mi azt hittük, hogy nem lesz horgászat, de hát volt, és akkor ott eléggé elszálltunk, és akkor visszaestünk a hetedik helyre, amit
Fölhoztunk, azt hiszem ötödik helyre, és akkor így így zártunk valahol, és a döntőbe így így így szerepeltünk. De akkor ti, hogy mondjam, szerencséből nyertetek, vagy azért volt ott tudás, az sem az nulla. Hát úgy lestük a többieket, hát de három vagy négy fordulón keresztül nem lehetot venni, hogy meg nem pöröket mindig a csereszny a félkarú rablón. Hát akkor lehet, hogy ráéreztünk, de mondom nagyon sokat tanultunk Tomitól,
Meg hát lestük azt például sokan bedobták, húzták a körforagot, de ott nagy mélység volt és láttuk, hogy a takék leengedik. Na figyeld már, hát leengedi a körföt. És akkor lassan húzza, és akkor kitaláltuk hamar, hogy hát nyilván az alsó szekcióba kell húzni, mert bedobod. Hiába engeded le, elkezd húzni, akkor jön fölfelé, de ő szépen lassan tekerte, látta a súlyt, és a 4-6 men mozgó az volt a
Sekérc ecséden és ezeket így kiszúrtuk, és akkor kaptunk segítséget, hogy a piros Maps hármas meg ezek voltak a jók. És akkor akkor már lejártunk oda edzegetni, tréningezni, mert akkor megengedték, és akkor elég jól úgy összeszedtük magunkat, és ezt a tavat így megfejtettük. Aztán utána jött egy nagy törés. Igen. Nekem megváltozott a munkahelyem. Igen, igen. És akkor szétmentünk, én nem tudtam menni Tomival, össze a másikatestvérünkkel. Igen, igen,
Igen. És akkor volt egy öt év biztos. Igen. És akkor a jártunk S2-re ide-oda, de ott is olyan sztorik voltak, hogy hogy az első S2-es versenykor elmentünk, akkor már volt két dobozcsalink és Dudóra indult a verseny. Mi már kimentünk, be voltunk izgulva, már dobtuk, hal pont a takék voltak meg mit csináltok? Hal, hát nem megy a verseny. Basszus, mi lesz ebbe? Semmi. Megy a verseny, fogunk egy
Halat rendesen időbe. Jönnek, hogy be kell írni. Hát hova? Hát kaptak egy papírt. Milyen papírt? Kihagytuk az autó. Szóval azért voltak, de egyébként ahhoz képest, hogy mennyi verseny indultunk, elég jó helyezéseket értünk el. Tehát dobogó más jók voltunk mindig. Igen, igen. Úgyhogy úgyhogy ez így, ez így alakult és aztán Lalinak jött egy ilyen munkai változás, nem tudok jönni pecázni, és akkor egy másik sráccal a Ferivel versenyeztem
És akkor jött, amit említettél, ez a Dunai fordulók a pergető triatlon, azt szerettük, mert mert hazai víz. Aha. De hát ott is azért voltak nagy arcul csapások, mert azt hittük, hogy mennyire tudjuk a Dunát. Elmentünk egy verseny azt, kullogtunk a végén, mert ott azért a versenyzésből m nagyon sokat kellett tanulni. Taktikázásból idő, helyek nagyon sokat tanultunk. Hát eljött egy srác a németi, Tominak hívták, aziszem a berettyom
Pecázót. Hát rommá vert mindet évekig. Mi a nagy dunai horgászok. Ő meg a beretty, mert hát sokkal mondott horgászni. És akkor így így ide jártunk már vagy 10 éve járunk. Jó sok idő volt, míg elkezdtük. lett az a tapasztalat, hogy már már céltudatosan mentél helyekre és megtanultunk pecázni. Egyébként ezek a versenypályák jellemzően ugyanott vannak a Dunán. Igen, ezeket megismertük. Tehát régen mindig úgy az, hogy Kalocsa, Kulcs,
Meg nem tudom mi volt. Aztán jött Mohács sokszor most Madócsa. De ezek általában ugyanazok a szakaszok megismertük. Meg a Duna azért a balinba úgy úgy jellegét úgy megőrzi mindenhol, és úgy úgy megtanultuk. Tehát azért 11 egyébként a Duna az balinos pálya, ha versenyzésről van szó. Abszolút szerintem tehát nem kezdesz el süllőzni, vagy kövesezni, vagy bármit csinálni. Lehet egy jó pár órád, vagy egy etapot, de egy 24
Órás versenyen még nem tapasztaltuk volna, hogy kitartott volna. Hát egyszer tudtuk megcsinálni. Egyszer találtunk, amikor nem ment a balin. Aha. Nem ment a balin. És rátunk egy süllős köves spotra és egy három óra balinvergődés után átvált és kitartott és akkor azzal tudtunk nyerni. És ekkor már voltár meg minden űrtechnikátok. Igen, igen, igen. Ekkor már volt, és akkor már tudatosan kerestük ezeket azet. Most évszámban mi hol járunk
Körülbelül? Hogyha a triatlont nézzük, akkor az a 2000 t n-es ötös évek közül szerintem akkor kezdtünk el így pecázni. Akkor még Sonar úgy volt, de néztük csak. Nem nagyon használtuk fel bajnozásra. Most se nagyon használjuk. És ugye a Dunán, hogyha eszik a balint, nem tudod megverni, mert olyan darab számba van, meg olyan jó a a hossz átlaga, hogy nem tudsz vele versenyezni mással. És ezért nem is
Nagyon fordítunk időt. És úgy ránk is ragadt, hogy a balinos gyerekek hát tudnak balinozni a Dunán, és és nem volt, de szeretünk mi ettől függetlenül csukázni, süllőzni, kövesezni, csak m a versenyen nincs ez felhozva, mert hát a hobbi pecán nem látják, hogy ezt csinálunk, ezért semmi gond. Tehát büszkén vájuk, hogy bajninosak vagyunk. Azem ezt a sorozatot megnyertük már vagy háromszor, vagy négyszer. Ezt a triatlont most legutóbb
Legutóbb nem tudtukni. Háromszor én útam. Igen, igen. Sz tavaly nem, de tavaly előtt találtunk be, nem? Tavaly találtunk bele egy nagyon nagy jászrajba. Akkor húztunk egy nagy versenyt le, előtte találtuk meg a köveseket, úgyhogy nem mindig a baliny erő, de ahhoz egy egy nagyon nagy tömegbe kell beletalálják. Meg nagyon kell figyelni a vizet. Tehát hát mit tudom, ez a jász is úgy volt, hogy hogy Lali mondta,
Hogy te ott fordult valami és kiscsalíztam és kidobtam. és jött a jász és onnantól kezdve elkezdtünk j tehát a jelleget azt azért figyelni kell tehát alapvetően nem lehet statikus hanem hogy begyakorolsz mondjuk szerdán és vasárnapon a verseny nem működik tehát én itt itt buktam egy hatalmasat tavaly amikor elsjen álltunk két forduló után de a szervezésben volt anomália és eltoltak egy hétvégét a versenyzésbe és pont akkor mentek
Nyaralni és egyedül hát mondom mert próbálom megvédeni amit lehet és rákészültem tök jó begyakoroltam de olyan szinten elbíztam magam, hogy este pakoltam ki a csonakból. Mondja a lányom, hogy mit csinálsz, apá nem kellenek ezek, be van tuti, le van és nem működött. És szenvedtem, mint disznógen és és el is csúsztam és olyan középmező tudtam végezni egyedül. Akkor például ott van a Lali és mondjuk neki ott van
A csali fölteszi, akkor akkor hamarabb váltasz, mert ugye azt fejték el sokan taktikázásnál, hogy egy edzésnél ha tepróbálsz öt csalit, a másik is öt csalit, az nem 10 csalin, mert te ezt a másik ötöt már nem teszed föl, már egyből 15 csalin túl vagy, míg egyedül próbálgatod, cserélgeted, tehát sokkal több ketten edzeni és összhang beszélni. Tehát ez is egy ilyen amikor megkérdeztem más versenyzőt, hogy te milyen
Versenyző vagy, mint ellenfél, akkor az a válasz volt, hogy hogy okos, hogy ez ez volt a dolog, hogy fejben ott vagy végig, és jól összerakod a stratégiát meg a meg a taktikát, hogy mikor mire, hogy hol mikor váltani. És ez a taktikai érzék volt az az egyik megfejtése annak, hogy te miért lettél bajnok. Ez így van. Tehát amikor nem megy a szekkér, mert van úgy, tehát van
Úgy volt olyan Mohácson egy délelőtt, amikor nem tudtam halt fogni, emlékszel? Volt igen. És nem szabad begörcsönniem. Gondolkodni kell, lemarad, ha a kapás, de a másik azért fogja, ott tartod magad. És ilyenkor sokan begölcsönnek és nem bírnak leváltani, és és valamikor elengedünk mindent leülünk, simán simán kiülünk és csak csorgunk és beszélgetünk. Ez egyet és gondol, de ilyenkor egy perc akár elóra akár el kell engedni, mert belegölcsösz
És bele és nem tudsz leváltani és kizökkented magad és csinálunk egy homlokegyenes mást. Aha. Amióta megjött ez az applikáció rengetegen abba görcsülnek be, hogy nézik az eredményeket, ki mikor fog és annyira rágörcsöl, hogy ez fog fog fog. Például ti nem nézitek egyáltalán eből építkezünk volt, tehát számoljuk, hogy talán a madocsai verseny volt ott, ahol nem fogtunk 11 óráig. Egy halunk volt. Igen. És akkor talán fogtunk két
Balint reggelor. Reggelor és 11-ig talán egy vagy két halunk volt. Abból is ilyen épphogy mérhető volt. Mások már nyolc-10 halaknál jártak és nem nézünk semmit. Oké, engedjük el, mert itt nagyon nem jön. Ott átmentünk egy másik oldalra, egy árnyékos oldalra, csorogtunk végig. Nem, nem, nem. Tomi, te találtál bele két nagy balinba. Hú, hát ez lehet, hogy jó lesz. És visszaálltunk arra a balinra, és akkor találtunk még,
Ahogy kicsogtunk a körakás végén, utána találtunk köveseket. Más jelleg, másféle csalvezetés, más csali elengedtük azt, amit begyakoroltunk. Pedig begyakoroltuk azt is, és nem működött az. Nem itt a spot választás, hogy az adott szakaszon minél kevesebb idő menjen el közlekedésre, az átállásra. Ez mennyire fontos, vagy ezzel mennyire számoltok? Hát az ideális az, hogy hogy ez így van, de van, amikor mi szeretjük beáldozni azt, hogy legyen inkább több
Időközlekedés, de biztosabb a halfogás. Tehát a triatlon voltan szabály mikor nem volt zárt pálya, hanem nyitott volt. Mi szerettünk elmenni olyan helyekre pecázni, minél távol, hogy odamész, ahova akarsz, csak ér vissza időre. Így van, így van, így van. És nekünk ez azért volt jó, mi nem áll nem tehát rááldoztuk a költséget, nyilván nagyobb költség. Ja. És elmentünk olyan helyekre, amik nem voltak szétdobva. Ugyanis van egy zárt
Pályád, be van mindenkényszerítve. Az annak se jó, aki nem akar elmenni messzir, mert én is azt a pályát naplalmozom, és lehet, hogy a öt halból ő fog meg kettőt, én meg hármat van fordítva, neki is kevesebb lesz, de én elmegyek, akkor neki is megmarad az adott szekción a halak, meg nekem is. És mi mi nagyon próbálunk jelleget, tehát úgy próbáljuk leszűkíteni a pecát, hogy egy adott típusú
Csalihoz próbáljuk belül neken túl sokat váltogatni és az adott jellegnél, adott sodrásnál, mélységnél jó. És inkább ezeket a spotokat keressük a Dunán, és ezeket szórjuk, és akár megyünk 10 kmket egy ilyen spottér, ha lepecáztuk. Aha. Akkor mondjuk lehet azt, bocsán mondani, hogy inkább helyett változtattok, mint csalit. Így van. Ez minden érdekes amúgy. Így van. Így van. Így ha van lehetőséged, de ha nem, akkor akkor kénytelen vagy
A salival trükközni, mert ott a halsak már csináltuk azt is, hogy a pálya egyik végéről egyik pillanatra másikra okáj, tűz és le a pály. Már majd egy órán keresztül csak mentünk. Egy óra és eldobtuk azt az egy órát. Eldobtuk azt az egy, mert annyira bíztunk, hogy ott lesz oda nekünk oda le kell menni, mert az nem és bejött van. És bejött de valaki nem húzza meg hát,
Mert egy órát el kell eh nagyon kell ismerni a pályát is meg a meg hát ehhez nagyon sok verseny kell szerintem, tehát hogy ez kezdőként tehát itt tök vakon lenne, de statisztika egyszerű. Pecázon mondjuk három óráig két hal él és tudod, hogy ott lent fal és az a két hal hát ezt tudnod kell, hogy lent. Hát igen, gyakorolni kell. És tudod, hogy fél óral többet fogsz, mint
Itt még következő két órában. Igen. Tehát nyilván biztosra mész, valamilyen szinten, benne van a veszély, de mi ezeket meglépjük inkább, és és lehet, hogy buhunk vele. De mi van, ha ott már áll valaki? Az baj, az baj. Igen. Általában azért mindig van a Dunán, mindig találsz hasonlót, vagy megközeleg ugyanolyan jót, de azért a balinről tudni kell, hogy sok a balinda nincs mindenhol. Tehát hogyha mondjuk például a
Mahácson volt egy ilyen helyünk, ha ott álltak volna, akkor baj lett volna, de nem álltak. De nem álltak. Így van. Így van. Így van. Radarra ti mennyire támaszkodtok? Azt mondtad, hogy a Balinra nem, de most már amikor mindenkinél van a magyar bajnokság élmezőnyéiben live scope meg oldallátó meg t a tököm tudja mi, ti a mennyire vagytok az új hullámon, vagy mennyire bíztok a régi iskolában? Én Én
Mindkettőt képviselem. Én azt mondom, hogy szeretem az új hullámot is, és az OB-n szükség volt rá. Ühüm. Tehát a pont az OB miatt ruháztunk be a life scope-ra, mert tudtuk, hogy kell kövest fogni, kell sügért fogni, nem lesz csak elég a a balint, amit nem biztos, hogy meg tudunk fogni. Sokat kell még tanulni, ezt be kell látni, de de az eredményességhez a a hely felkeresés, hogy adott
Helyen van-e hal vagy nincs, abban sokat jelent. De ettől függetlenül megfogni még még nem. Tehát volt egy olyan helyünk, ezt mérten Bandival fedeztük fel először, de ugye közös csapat voltunk, tudtunk, megbeszéltük egymásra, ahol semmit nem vett, csak egyféle csalit, és azt láttuk a szoná se odamész, dobsz, nincsen csalit cserész, nincs át igen. Már biztos, hogy nincsen, és fölraktad a jó csalit, és mégis ott volt, és nem
Egy, nem kettő. Tehát innentől kezdve bele kell rakni ezt a időt, próbálgatást és tartalékunk a versenyre, de azt már nem volt annyira erős, de még mindig tudtunk rajta azért fogni. Ezek ilyen megállók voltak útközben. Nincs ott senki, megállsz, akkor megállsz. Aha. Így van. Ha ott van valaki, akkor nem állsz meg. Ilyenkor gyakorlásnál ti is használjátok azt, hogy mondjuk úgy per vagy úgy próbáltok nélkül? Igen, hogy ne
Szurkáljátok meg a halak. Nem, mi mást képviselünk. Mi fogunk egy halat rajta, tudjuk, hogy mi van ott és kész. Ennyi. Ennyi. Ja, nem dobálod sz. Látjuk, pötyög a víz, akárm, csak rádobsz. És ha már csak egy odaverés van, meg se akad tudod, hogy az nem belehúztod, hanem oda már el is meg jönnek a kérdések, hogy milyen volt az edzés, hány hal fogok mindenki 1520, mi meg lemegyünk
Öt hat hal. Nem, nem. Aha. Tehát mi mi a használtok valami noteszt vagy valamit? Felírtátok, vagy fejbe van? Fatig el tudnak számolni szerintem. Hát jó, csak 16 pályán, 26 helyen. Nem, ezt ezt így f általában a triatlonok úgy szoktak lenézni, hogy ha időnk engedi, akkor csütörtökön csütörtök, péntek esetleg tudunk már így körülnézni a vizeken. És a tapasztalatból meg ebből a két napból építkezünk. Ühüm. Ez idáig jól
Sikerült. Az OB az más kérdés volt. Ott mennyire lehet arra alapozni, hogy edzésen ott lehet fogni mondjuk az egyik spoton 10 és 11 között sügért, a másik spoton nem tudom déltől kettőig balint, és a kettő közöttnek csukát egy harmadik helyen. És mi arra a valószínűség, hogy ez a következő nap ugyanígy lesz? Ez egy nagyon jó kérdés, és ez nagyon fontos kérdés. Ezt sokan nem hisznek ebbe, hogy
Nem mindegy, hogy mikor pecázol. Ühüm. És ezért kell a gyakorlásra a sok idő. Mert lehet, hogy végigmész te mondjuk a Nikodén pályán délelőtt, és nem fogta egy halat se, de lehet, hogy délután meg meg pont akkor eszik rajtaban. Tehát ez ezért sok idő, hogy rászánt, hogy délelőtt délután délbe 1-kor, 11-kor és akkor még kitalálni, hogy a mire ha pecázol, milyen csalival. Tehát ez ez elég összetett. Szerencse
Is kell hozzá, de beletalálsz, akkor tudsz. Tehát nekünk volt olyan, hogy hogy Laj nézte az időt és Ühüm. időre mentünk. Ja, hogyha igen. Mondta, hogy figyelj, csomagolunk. Hiába jött, hiába jött, csomagolunk, megyünk, mert a balint fogtuk a sugeret, föláldoztuk a jó helyet és Lali óra távcső, nincs ott senki. Mehetünk. Amúgy amit mondtál az előbb, Lali, hogy a nem mindegy, hogy mondjuk árnyékos-e a pálya, vagy nem. Tudát
Ez mondjuk lehet, hogy délelőtt nem süt oda a nap, délután odasüt vagy fordítva. És mondjuk ez is lehet külön csorgos bajnózásnál is számít. Bár egyre többször szaladunk bele pofonba, mert a nagy könyvben mindig az árnyékos oldalt szerettük. Bár mindet jön. Én most jobban szeretem a napos oldalt. És és most nagy a dilemma, mert mert a napos oldal is nagyon jól szokott működni, és ezt nem tudjuk igazából
Megfejteni, hogy miért olyat láttok benne esetleg, hogy tavasz nyárősz, tehát hogy mondjuk mikor van ez a különbség, vagy hát a verseny főleg nyáron vannak nyár mindig nyári hónapok első hétvégére és akkor nagyjából ugyanaz a a vízfőmérséklet, de ezt mind a kettő próbálgatjuk, mert nem tudjuk ezt most exakt, hogy nap mi alapvetően mindig a a árnyékos oldal volt a jobb régebben. Most egy picit így akkor ülünk és
Akkor na az legyen. Tehát nincs vitatkozás kettőn közt. Ha én azt mondom, hogy menjünk arra, akkor akkor menjünk arra, mert valamiért én érzem, hogy arra. De ha menet közben forduljunk meg, mert ott láttam két pitttyenést, és odaálljunk rá, szó nélkül elfordulunk és ráállunk, mert mi sose vitatkozunk, sose veszekedünk egymás közt. Nincs az, hogy ki fogja a halat, aki fogja, azt fogja. Hát ezek megint olyan dolognak tűnik,
Amit picit alul értékelnek, hogy mennyire fontos az összhang a két versenyző között. Ugye a Deák és a párosnak az egyik erejének ezt szokták emlegetni, hogy olyan régóta együtt nyomják és olyan jó összhangban tudnak működni, hogy az azzal már van egy lépéselőnyük. Ön azt gondolom, hogy ez biztos, hogy sok horgász nem vallja be pedig baj, hogy nincs meg az összhang. Vagy vagy mindenki jobb horgásznak hiszi magát, vagy
Vagy nem tudom. Azért, mert én többet vagyok a vízen. Nem vagyok jobbhorgász, mint a lali, csak többet vagyok a vizen. Tehát az nem azt jelenti, fele felébe fogjuk a halat. Tehát a az, aki azt hiszi, hogy most én itt megfejtettem lali, meg eljött volna pecázni, az az nagyon-nagyot téved. Ez nem így van. Ez nem így van. Am és amikor a Gégény volt a csapattársad, akkor hogy volt
Ez a felállás? Akkor is szerintem felfelébe fogtuk. Egy olyan verseny volt, amikor nagyon sok halam elment a a az legelső algyjói fordulón. Ott sok lemaradt halam volt, és ott ott mit tudom, nyolc halból hatot lehet, hogy a Viktor fogott és ott ha mondjuk jön még egy, akkor nem negyedik, hanem harmadik helyen lettünk volna, de alapvetően szerintem kiegyensúott volt, és érdekes nekem mondták, hogy hú, a Viktor majd
Nem. Tehát tök jó, megbeszéltük az elején egy rossz szót nem szerintem ez ember habitusa válogatja. Tehát én azt gondolom, hogy mindenkinek van egy tartása, meg lehet, hogyha rossz horgász lettem volna, rosszul szerepeltem volna, akkor más annyi lenne a Viktornak, és de de nem volt ott semmilyen nézetelés. Most sincs közöttünk, nem is lett. Egyszerűen megváltoztak az érdek, a az igények és így így elváltak útjaink. De az OB
Azt valahol a Viktornak köszönhetjük, mert ő hívott föl, hogy OB-zünk. És én mondtam, hogy nekem nincs időm kettő hetet felkészülni, de ő mondta neki olyan tapasztalata van, hogy ezeket a pályákat tudja és akkor átbeszéltük, elindultunk és innen felbátorodva a Tiszatónak a megismerése, mélyebb megismerése próbáljuk meg, nézzük meg, hogy hogy mi lenne tehát úgy hidd el, hogy a cél az volt, hogy próbáljunk a 10 körébe bekerülünk, akkor
Az egyszer pecáztam 10. Igen. A Viktortól mit tanultál, vagy mi az a Gégénytől, vagy mi mik azok a dolgok, amiket úgy gondolod, hogy ő tett hozzá a te sikereidhez? Szerintem a a versenyben, a számolásban, tehát a mi a Dunai versenyen megszoktuk, hogy Balin, de itt itt amikor más a szabályozott, több halt kellett megfogni ezeket a váltásokat, négyzetremelést, máshogy számolni. Ja, értelek. Aha. Hogy tud, hogy hol állsz,
Meg hogy máshol áll. De a Dunán is mutatott olyan új dolgokat, amiket én nem horgásztam régen. Tehát például, hogy hogy állt rá egy harcsára, egy süllőre satöbbi. Hát egy húztunk 19-re egy lapot, amikor vele pecáztam. Begyakoroltuk a banint zavarós vízbe, és versenyen az első helyénket leállták, majd csorogtunk, beálltak elénk, lehorgázták a pályát, elment négy halunk, zavaros ízbe, az nagyon nagy jó lett volna. És akkor akkor ültünk,
Hogy nem állunk jól, és húztunk 19 lapot, és elmentünk sülözni, meg harcsázni, és bejött, és az az most alá kell ez a Viktornak a húzása volt, és legyakoroltuk azt is, de az ő taktikája alapján gyakoroltuk le, megfogtuk, ott is felfelébe halad, de a azt azt a Viktor hozta egyértelműen az ő tudása. Zavaros fizi balinozásnak mi a trükkje titka? Hangos csali kell, látványos és hangos csali. Nagyobb frekvencia,
Sokkal lassabb peca, nem kell úgy húzni és és a színt meg kell tudni választani. Rikittó színek, de az lehet fehér, sárga, bármi. Tehát ott ott a kontraszt a fontosabb. Igen, igen, igen, igen. Pláne egy versenyhelyzetben, amikor amikor meg van erőltetve egy pálya, akkor távolab be tudod vonzani a halat, úgy fölhúzd lentről. Aha. Úgy ott az az ott is a fehér meg a rikitó csalik működtek, meg a
Hangos kotyogás, nem kotyogás mekkora hullámot kelt. Aha. Amúgy a a ha jól értem abból, amit mondtok, hogy a versenyen a legjobb hal az a balin. És nem feltétlenül azért, mert az abból van a legtöbb. Nyilván az is fontos, de hogy pont amit mondtál, azt érzem, hogy ez a számolás, a négyzetreelése satöbbi, az alakja miatt, a könnyebb foghatósága miatt jobb, mintogyha mondjuk sugereznél, vagy bármi más kisebb testű
Halra holgát. Igen. A a tisztatamon is lehetne balinnal nyerni versenyt, csak korlátozó volt a darabszám. A középdöntőn 10 darab, a döntőn meg öt volt. Öt. Rá voltakt kényszerítve, hogy ne a balinra horgász mindenki. Igen. Tehát ez egy jó szabály, hogy a próbálják a mezőnyt arra edukálni, hogy ne csak balinozzam, mindent fogjon meg. És ez egy ez egy jó szabályzat. Alapvetően most megint változni fog a szabályzat. De
Tiszta amúgy a csuka az jóval nagyobb mennyiségben van, mint a Dunán gondolom. Igen, de még mindig szerintem egy OB mezőnyre kevés. Igen, merthogy amúgy az alakjára a legjobb a csuka, nem? Tehát hosszú jó is rá horgászni, meg agresszív hal is, de a csukának az nagyon tulajdonsága, hogyha nem veszik, akkor kopogtathatod a fején bármit. Ak, úgyhogy pláne egy egy megterhelt vízbe. Egyébként hipszobékat említetted, ők ezt nagyon értik
A csukázást. Nagyon jól megtanulták, jól is csinálják. nagy csukát pláne, hát a versenykülmények között mindig ilyen 100 meg fölötte lévő cent fognak, csak elfogy a csuka. Aha. Tehát ez a ez a gond, hogy valahogy a tiszatóban adott lenne minden, de mégis én szerintem kevés kevés a csuka. Én csak azt azért mondom, mert mi járunk külföldre és a ilyen jellegű vizekhez képestégig is föl. Aha. De mondjuk a
Duna Delta nem biztos, hogy hasonlítható a Tiszatóhoz, de hogy nekem így ránézésre kicsit hasonló, de hát ott gondolom teljesen más az állomány. Sz Igen, de ott meg az a baj, hogy nagyon sok a varsa meg háló, meg az ilyen tevékenység és most voltam egyszer egy ilyen zárt részben a Hobbi nevű helyen, ott ott nagyon növényes volt, ott vigyázzák, ott ott fogtunk, ott jól fogtunk, itt is fogtunk,
De kicsi volt a méret, 50 centisnek már örültünk. Ja. Aha. Még ha elmész Svédországba, hát az az parádis, az az ott kipecázod magad. Azt mondták, most a 200. adásra odamegyünk. Nem, hát ha kell, gácoljatokáz. Ja ja, hogy azt mondják, hogy pontosan a Bosánzkinak volt a véleménye az, hogy az OB-t azt nem elég megnyerni. Ahhoz az is kell, hogy a főenfelek elveszítsék. Így van. Ugye idén mondjuk ez
A hipszkékre volt nagyon igaz, hogy ők ők nagyon elkottázták az egyik fordulót. Ez a ti szempontotokból ez hogy történt? Hát ez úgy volt, hogy mi kiszámoltuk a taktikát, hogy mit tudunk megfogni. Tehát mi leültünk és nagyon egyszerűen osztottunk, szoroztun. Melyik víz volt? Tiszató. Tiszató, mert a Tiszatavon volt az OB-nak mindegyik fordulója. csak különböző hely pontjain nem okott volt. Igen, ugyanaz volt a pálya. Tehát ezért volt ezért
Volt jó leterhelt vizet így feltérképezni, mert nagyjából tavaly is ott pecáztunk, és a tav előtt meg tavaly is, és mi nagyon pontosan kiszámoltuk, hogy miből tudunk haladni. Tehát álmodozhatunk mi a 100s csukáról nem tudjuk megfogni, vagy edzésen fogsz egyet, az az nagyon kevés. Mi azon voltunk, hogy szorgós munkába gyűjtsük az apró pontokat. A balint azt kötelezett tartottuk, hogy meg kell fogni sügér meg sü sügér és és
Kősülőt terveztünk, hogy ezt meg tudjuk fogni. Teljesen más volt a két forduló. Nagy melegbe egy szá pólóba készültem föl a középdöntőre és égek egy kis lehülést. Hát hogy cseréltem a csalit? Milyen hideg volt? Nagyon hideg volt. Én még nem láttam attól mit így fázni. Pedig már voltunk itt éles nem tudta fogni a csalit, reszketett minden egy nyakigérő, köd. Á nagyon rossz idő lett. Am és egy ilyen
Idees változásban terhelt vízen meg tudtuk fogni a balint, mert tudtuk, hogy hol van. És addig csalit cseréltünk, addig addig míg míg rájöttünk és a 10 balint tudtuk hozni a nagy balinokat. De tényleg ezt úgy hidd el, hogy hogy néztük a helyet, hogy nincs ott, nincs ott, oké, mehetünk. Tehát az nem jó egy nagy baj, nem meg van terhelve a pálya, nem fogott meg. Ott kell hagyni legalább
Egy pár órát, hogy az az újra ráforduljon, érdeklődjön. És há istennek ezeket a helyeket, ahogy te mondod, felszabadították. És há istennek szempontunkból a csukás horgászok nem tudták olyan ütembbe fogni. Az ő taktikájuk nem működött olyan jól, mint a mi apróas taktikánk. Aha. És az első megfogtuk a 10, és akkor inkább kövest fogtunkra, meg egy pár sügér, de a balinok olyan jók voltak négyzetemelve, hogy azzal tudtunk mindig
Elől maradni. De még ott is elengedtük a balint először, mert edzésnap végére, az utolsó nap végére találtunk bele a nagy rajba. Igen. Csak sokan észrevették. És mindenki ott kezdett reggel, és az is bementünk, azt ott állt már öt-h csónak, a gyors csónakok hamarabb odaértek, és akkor négy-öt balin után el is engedtük, elmentünk gyorsan kövesezni, onnan is sikerült leszedni balint, és úgy jöttünk vissza rá, mikor már szétszcélett
A nép, békén hagyták a pályát. Neked egy ilyen buzbt jellegű csónakod van? Igen, olyan van. Neked a slónak is ilyen ilyen jellegű. Ö mi szól emellett? Hát rettentől kényelmes belőle pecázni. Gyors, viszonylag könnyen mozgatható. Ez az 5 m körüli kategória. Ez ez egy ilyen ilyen 60 lóős motorral ilyen 50 km órás sebességet tud. Az az a már hogy elég pucaladni. Tehát tied az elbírna egy 100-as motort
Is. Én szerintem is, de a homológizációja az nem engedi. Viszont ha egy kicsit a zsebet nézed, akkor ezek a csónakok még még jól fogyasztanak, nem mész mindig nyélgázon. És nem kell hozzá egy akkora terepjárat venni, ami a tonnást még egy egy szemiautóval is elmozkodott. Te van ez a határ. Aztán amikor nagyobb hajó, nagyobb motor, nagyobb köbcenti, a kuplungot az autón majd fizetni kell rá, ott megint van
Nagy ugrás, de ott van egy egy 20-30 km/órás elemelkedés. Tehát mi ezt ezt a kategóriát tartottuk, meg tartjuk, ez még úgy belefér. És én azt gondolom, Viktoros mikor pecáztuk meg a Lalival se voltunk a leggyorsabbak, de ha jó a taktika és össze akkor oda tudsz érni. A a gyorsaság nekünk azért kellett, hogy kevés idő alatt tudjunk helyet változtatni. Tehát 20zal 20szal érünk a Tiszató egyik oldalról a
Másikra, hanem hanem tudjunk menni 50-et, és akkor viszont nyílgázho azt oda kell érni. Ott ott versenytempó van. Tiszatavon ugye az lehet a kockázat. Megyicska, hogyha ebben tévedek, hogy finom cuccal mész balinra sügérre, de ha beköszön egy csuka, akkor azt a monofillel kell valahogy olyan kémű bányásznod. Ebben is volt szerencsénk most. Igen. Ebben is most nagyon nagy szerencsénk volt, mert meg szájszéles volt mindegyik. Sügerezés közben. Megjöttek a
Csukák, kiszúrtuk, észrettük és a radaron nem vagy a környezetből. Annyira szerencsé annyira szájszéles volt, hogy esély nem volt, hogy nem tudta elharapni. Aha. Aha. Igen. Igen. Elárulhatjuk ezt, hogy hogy vettük észre. Hát mondd. Álltak sorba a csónakok. Fogod jó útönből a sügeret. Ez azt jelenti, hogy 50 mre egymástól álltak, és mindenki ugyanazt csinálja nagá. Mi átunk a legszélén. Igen. Igen. Aha. És és ő mindenki úgy úgy
Úgy fogta. Ha jobb a csajd, egy picit jobban fogsz. Ha jobb helyen állsz, egy picit picit jobban fogsz. De úgy úgy azért látod, hogy mindenki merít. És akkor egyszer csak megszűnik a kapás. Az valami oka van, és a meneted lévő jobban fogja. Ez azt jelenti, hogy valami eltolta, valami eltolta, valamitől besokkol a hal, arrébb megy, és akkor ilyenkor meg visszaigazolt egy kicsit nagyobb gumit rakott föl Ali,
Vagy én nem tudom, száess akadás volt, megvolt a csuka és onnantól kezdve már tudtuk, hogy csalit növelt már egyikat sügére, már másikat fogta. Hát a vasárnap hát ott vettük észre, hogy fogtam a sügeret és húztam ki, és ott követt a csuka. És ott tud mond engedd, én úgy kirántottam, h megijedtem. Engedd le a süet. Kikaptam, kikapta a sikeret. És itt a csuka. Tomi fölrakta a nagyobb csalit,
És azonnal egy méteren belül már meg. Ilyenkor amúgy azért megy oda a csuka enni, mert érzi, hogy valami nem jó valami napozni megy meg koktélozni. Jó, de csak mit tudom én, csak így gondolkodom ezen, hogy valószínűleg érzi azt, hogy nem jól mozgó, vagy nem természetesen mozgó sügerek is vannak ott, mivel van, amelyik meg van akasztva. Igen. Lehet, hogy Zsizsik jobban mozog satöbbi. Lehet, hogy azért az is
Fölkelte figyelmét. Lehet, hogy csak egy éppenű kaja. 10 óra járat. Nemom. Nemom. Hát a a csalira azért edzettünk mi csukára, mert a közébbdöntőben a a mérten bandni meg az Enz Gabi két egyest csinált csukával. Mindenkit agyon vertek úgy, hogy mindenki bajnozott meg köveszett. Tehát tudtuk, hogy van csuka. Akkor még nem annyira, de a döntő edzőre edzettünk, meg is volt a csalink, megvolt a helyünk, de nem, de
Ezt össze összeadtuk, hogy mennyit tudunk fogni, és nem volt az, nem jött ki. Nem. És amikorát gondoljátok, vasárnap hét csukát fogtunk, amikor már mondta, hog itt már nem lehet, és a sügerezésekbe belejött a csuka. Négy csuka. Plusz még a végén, mikor megvolt már 10-kor a a négy balinunk, már tudtuk, hogy ki is mehetnénk a lángoszni, de hát mert már láttad a az eredményből, hogy megvagyunk, akkor ott
Ujjongtunk. Hát akkor mi legyen? Át sügelezni távcső, nem férünk vissza. Amúgy se tudjuk fogni. Elsők voltunk, láttuk, hogy a köves nagyon megy. Hát mondom, figyelj, simán elgyorsunak. Hát menjünk el a csukát nézzük. Lygyakorultuk, menjünk el. Aha. Átmentünk a kiskörőre, nem titok, és fogtunk még hármat a leggyakor csaliva. Senki nem volt bent. Sehol senki. Senki nem volt bent. Utolsó öt percben még így is elsők voltunk. Az utolsó
Öt percben csúsztunk le a harmadik helyre. Ja. Legyorsultak minket a kövessel meg egy balinda. De jó volt dramaturg jó volt. Jó volt. Jó volt. A harcsa, ami ugye négyzetben négyzetre emelésben azért az egy Igen. Az egy nagy királyság. Arra ti szoktatok dobni, vagy az annyira rizikós, hogy az átlagméret hiába jó, nem jön ki az ütem, vagy mi? Igen, azt gondolom, hogy nem egy verseny, ha beesik, akkor
Az óriási előny. Viszont ezért nem is nincs is engedve a harcsa, mert sokszor sokszor szerencse a Tisza Tomon Dunán beszámított még tavaly előtt. Aha. Desed is beszámít. Igen, igen. De ott ha betalálsz egy, tehát nem tudatosan pecázóra és betalálsz egy harcsába, akkor mondjuk egy 40-50 cm süllő. Hú, de jó. 1 mteres harcsát nem olyan nehéz fogni 1 m20-ast és a négyzetremelés ez egy óriási nagy ugrás és
Azt gondolták a bosi hogy ez egy találomhall ne legyen valakiem amúg igen sokan azt mondják hogy igen, sokan azt mondják nem alapvetően szerintem nincs olyan pergetőhorgász verseny aki céltosan harcsázik csak húzza a vertikálist halrajb vagy a csuka veszi meg vagy a harcsa tehát az nem annyira céltudatos úgyhogy most nem is tudom hogy szerintem nem számított be a harcsa ugye nem meg most se számít Na hát most
Visszakérdez csukát fogtak nagy csuka volt amit fog muk az mekkora szívás, hogy nem számít be a harcsa leveri a rohadt nagy dög elszenvedsz vele 40 percet és akkor busát oldalba verz ki kell venni tényleg a bambussal ki kell hogy vegyed és nem is engedheted vissza kabátba de a kabátba akasztod visszaengedheted a busát én szerintem egy nagy hibát elkövettem én jó magam a égy vittor amikor pecáztunk mert
Beleakasztottam egy busába a vertikálist és vegyük ki kéne a csal mondta viktor szakíts Időt vesztegelünk. Időt vesztegelünk. És lehet, hogyha akkor beleszakítjuk és fogunk még egy halat a hajatójak kergetjük a busát, lehet, hogy akkor az az egy pont, ami a hátrajünk volt a robékkal szemben, egy jó csukával, esetleg egy 80-90 cm csukával megjött fona. Tehát ez is egy olyan dolog, hogy igaza volt, hogy figyelj, tépjük be,
Hagyd a francba. Aha. Mert elment vele vagy fél óra 20 perc biztos. Jó. Hát mondjuk nem feltétlenül a legjobb módszer beletépni a csalá. De hát te amúgy is híres vagy. De te amúgy is híres vagy arról, hogy nem hagysz ben csalit. Nem menjünk utána. Menjünk csali embert. Nem bemegyünk a vízbe mindenhol fára fölmá. Triatlon mikor a amurt vertett Bognár tüskébe kín a ká-ba nyomtuk és leverte. Ó
Itt van a nagy mer a hajók félreálltak már. Állt mindenki körülöttünk mindenki mit fogtunk egy órán játszottunk az utolsó pillanatban följött és láttuk hogy amú de ki is akadt neki. De akkor amúgy nem tudtuk kiszedni. Óriás. Nem az hogy medítőszák. Hát hajrát kifáradt igazából csak nem tudtatok v mit csinálni. Nem kiakadt nem bírt akkora tömeg nem bírt. Kipattant hesni. De ott mennyi időn kell ment rá. Ott
Nagyon sötem a körbe állt mindenki mindenki nekünk szurkott. Az jó volt. Óriási volt. Ja. Ott a fűszélén rajzott a kishal, verte a balin. De ment ki az amús, ette a füvet. Áradás volt. Ment ki a hal. És hát ja, beletalálhatsz a a bátyám a szájba, ugyanik levert neki szájba az, amit kiszedték, ő ki megfogták, az is megfogta. Mennyit számít a te versenyedményeidben az, hogy rohadt sokat vagy
Kint a vízen a guideolás miatt? Sokat számít, de ez pontra, tehát így pontra válthatóan nagy előny. Én azt gondolom, hogy inkább a a tehát az az OB-zás úgy nézett ki, hogyan megbeszéltük, hogy hogy erre időt kéne szállni. Nekem lehetőségem adódott, hogy belerakjam az időt. Ezt megbeszéltük így. És én nem voltam többször sokat, mármint a Tiszataon. Igen. És és az az fontos. Én azt gondolom, hogy azok a
Csapatok, akik sokat készülnek, föl, gyakorolnak, azok előrébb végeznek általában. Nyilván vannak, amikor idő első változás van, nem az jön, amit legyakoroltál, mert volt olyan csapat is, aki mit egy hétig edzettek és megváltozott alő a körülmény és nem működött. Az van ilyen is, de a felkészülés alapvetően sokat számít. Hát a vizen törtött idő az az meghozza a gyümölcsét. Biztos. Most ugye van egy bajnoki címetek, de ugye ebben
A felállásban ti most voltatok először OB-n eredményesek, ezért a ranglistán viszont még nem álltok olyan jól, hiszen az elmúlt három évet számolja, és még nem lépett életbe az a szabály, hogy a bajnok az a bajnok az automatikusan tud kvalifikálni a versenyre. A VB-re ugye ar igen. A következő VB-re. És a következő VB, mármint jövőre, tehát nem idén, az a Tiszatabon lesz. Igen. Itt itt ezt e ez
Nagyon-nagyon napi szinten változik a véleményünk. Volt már a nevezési határidő? Nem, augusztusban lesz. Ú, ez egy nagyon-nagyon nagy lehetőség, és nagyon nagy a lendület bennünk, mert mert szeretjük csinálni ez a versenyzés. Mind a ketten sportoltunk. fociztam lali is autóversenyzett. Ez egy adrenalin. Ez egy olyan férfias dolog, hogy versenyzel nagyobb a rúg. Tehát jó, jó csinálni egyébként. Nagyon sokat tanulsz a többiektől, tehát minden verseny tanulhatsz, és így
Csinálnánk, de viszont nagyon sok minden ellen szól. De most lenne lehetőség egy jó eredményt elérni. Bárhol ott a statisztikák elmondják, hogy a rendező ország még sosem nyert világbajnokságot, de most van egy nagy előnyünk. Egy egy volt a a aztán Ukrajnában az elcsalt, amikor a pálya határait átték az éjszaka szervezők és Igen, igen, igen, igen. Ezt hallottam. Hát na hát ezt hát erről beszé na de mondjuk, hogy
Frankón még nem nyerték meg, de egy nagy lehetőség arra. Igen, a 12-e vagyunk a ranglistán, úgyhogy Linak egy éve van, nekem kettő, és az összeadott pontok erre voltak elegek. Ahhoz, hogy mi válogatott legyünk, ahhoz vagy idén kéne még egy nagyot menni. Egy nagyot menni. egy első hármat, négyet, ami nagyon nehéz vagy nyerni. Tehát ezzel azt tudni kell, hogy mi nyertünk tök jó, összejött, szerencsénk is volt, mert
A a mások taktikája nem jönt a milyen bevált, kiszámoltuk, ügyesek voltunk, hurá, de ez a mezőny nagyon-nagyon erős. Hát most voltunk ezen a Mosz horgászgálán és Ühüm. És én tudtam idáig is, hogy óriási a magyar horgászmezőny, de hát most látva az eredményeket egy ilyen illusztris társaságot bekerülni, én azt gondolom, hogy hogy hatalmas eredmény. Tehát tényleg nagyon örül neki. Nagyon erős a pergetőmezőny, úgy ahogy az összes szakákban
Nagyon erős a horgászat. És én azt gondolom, egy első hármat horgászni, vagy negyediket, vagy nem tudom, hogy mi lesz elég, ugye a körbeverések okán. Ah fú, nem egyszerű. És most kicsit növekszik a pálya, nagyobbat kell edzeni. Nem pont ugyanaz. nem ismeri a mezőny nagy részét ennek az új pályarésznek. Saródi meg poroszlói medence, hol lehet hajózni, hol nem. Időt kell belerakni és és legyünk őszintén. Lajnak munkahely van,
Én vállalkozó vagyok, Lajanak szabadságok nem úgy van, hogy most kettő hetet edzegetünk, ny illik a családdal nyaralni menni, síelni menni satöbbi. Ha vállalkozóként nem csinálod a bizet, akkor akkor nagy összegető lesz es elel. Tehát nem sajnáltatni akarom magunkat, csak ezek a mérlegget ide-oda billentjük. Igen, igen, igen. Nagyon mennénk, szeretjük. Bosival is beszéltünk, ő is mondaná, hogy jó lenne, hogyha tudnánk csinálni, de de valahogy még nem döntöttük
El. Igazából még nincs pontos versenykkiírás sem. Igazából a szabályok se zavarnak minket, mert mindenki ugyan avatkozik. Mi örülünk en a szabálymondásnak, hogy hogy mindenhra pecázni kell. A négy egy legjobb. Én ezt örvendem. Tök jó. Teljesen máshogy kell taktikázni. Más számolást igényel. izgalmas, de nem tudjuk még. Jó, csak hogy itt van ez a ez a serleg, amin ott van csomó más embernek is a Igen. Hogy ezt úgy
Átadni, hogy nehéz lesz, hogy egy évig ott őrizgeted, te eljársz tök jókat csukázni, meg guideolsz, de aztán úgy átadni, hogy nem se próbált nem próbáltad megvéden. Igen, igen, igen. Hát ebbe igazatok van csak. De én nem beszá is nagyon szeretjük, tehát elmenni Svédországba. Svédországnak mindig a mikor megyünk ez az ősz, akkor jönnek az OB versenyek, akkor és melyiket engedd el? Igen, és azt éljük, szeretjük. Tehát most
Két évig miattam nem mentünk, vagy hát a van egy társaság szoktunk járni és tavaly előtt miattam, most kettő miatt nem mentünk Södországba és nagyon szeretjük nagyon kipecázod magad olyan dolgokba nagyon nem nem részem majd egyszer. Tehát egy ilyen műsort teszünk erről. Hát az előző műsor szót volt. Igen. Egy szó voltál, akkor beszéltél erről. Voltunk ebrón, ott is jót pecáztunk, tehát ez ezek így elesnek, mert se pénz,
Se idő. Tehát persze ezt ez érthető nyilván, tehát hogy ezek teljesen validérve. Ott ott, hogyha elmész Svédországba, akkor biztosan megkapod a az élményt. Az Obi hát nem biztos, hogy nyersz. A Igen. Most az Obi, hogy ilyen ilyen jól ment le, és tök jó csapatba kerültünk, minden percet élveztük a délután a zsinór kötögetés, a egymás ércelődése, a vacsorák a csapattal. Nagyon jó volt a hangulat. Tehát nagyon élveztük,
Vártuk minden percet. Nyilván az látv nyögvyelős is, mikor szenvedsz, mikor kullogsz, mikor nincs egy jó társaság, akkor lehet, hogy másképp fogod föl, de így egy nagyon-nagyon jó szórakozás is volt. Tehát így minden össze. Ah, de itt most ezt hogy értitek, hogy csapat, hogy volt veletek, vagy a ti csapatotokhoz tartozott még több? Ezt úgy kell érteni, hogy bekerültünk a Fishing Aréna támogatási körébe. Ez egy nagy kereskedő Magyarországon,
Ott vannak, lehet mondani neveket? Persze bármfer a versenyz horgászok ott volt bandi gáborral ott volt a paprobi a kiszei zolival és a a lós józsi a pincési pistel és még a pásztor zoli a a slotival voltak de aztán a a slotti nem verseny kapott és ez a csapat így így összebeszélt együtt gondolkodott mint olyan szinten, hogy hogy csali megmutatott hol ti elmentek oda mi megnézzük ezt információ
Óriási segítség hát nyolc kéz dobja nyolc területet És ezt is hiányol nagyon sok csapatnál, hogy hogy összeállnak, megsértődtnek egymásra, nem mond adják át az infót és összeveszések vannak, egy mezt hordanak és és nem működik ez a ez a játék. És én hallom vissza, hogy ez szid azt, azt szigyja azt. Szóval olyan szó és nálunk ez nincs. Nálunk ez abszolút nincs. Tehát olyan szinten nincs, hogy hogy pontosan
Megmondtuk, hogy hány órakkor milyen csalival odálljatok be. És az na de ilyenkor mi van? Az OB-M a ő áll ott helyetted, akkor így ezt hogy mondod? Hát hogy amikor te mennél arra a helyre, abban az időpontban, amit te tudsz, és elmondtad nekik is, és ők előttek, nem tisztelbe tartjuk. Hogyha fölfedezi mondjuk a az Enzső Gabi, hogy a valamelyik kubikba bandival jól fogták a csukát, akkor nem gyorsuljuk
Le őket, tehát ezt tiszletbe tartjuk. De legalább tudjuk azt, hogy hogy akkor ott ilyen jellegű vizen, ilyen csalivas, ha van ott hely mellette és azt mondja, hogy gyertek ide, mert elférünk, akkor nyilván odamegyünk. Tehát lehet, hogy nem nyolc csakkal, de az információ az nagyon sokat számít, hogy hogy mivel, hol mire pecázol, és ez működött a csapatban, és ez most is így van. És én pont ennek hiányát
Látom, hogy hogy szerintem nagyon sokan az önös érdek miatt sumákolnak, kiderül, sértődés van, összeveszés van, és ez ez nem és akkor ez jellemző, bocs, hogy ilyen hogy ilyen istállók alakulnak ki, mint a Forma 1-ben, tehát hogy a hogy ti vagytok most akkor négy csapat, ha jól értem, egy nagy erőes szervezet alatt többiek is így oszlanak el. Én van egy ilyen már hallottam vissza séferkacsés a slepje, mert
Ilyen van. Nem túl szép. Ja, de van nyilvános van a szőlő, akkor mindegy. Nincs nincs ezzel gond. Én hát igen, vannak ilyen, akik így összeállnak, vagy egy istá alatt vannak. Annyira nem, mert azért hozzátartozik ez, hogy pici ez a piac és azért támogatni horgászokat árből azért nehéz a kereskedőknek. Ráadásul a pergetőpiac nagyon nagy, nagyon sok gyártó van, m forgalmazó valamit, van rajta mondjuk 30%-os ár, és hát
Nagyon sokat kell ahhoz eladni, hogy egy csapattot tudjál jól támogatni. Nyilvánval vannak szponzorált horgászok, akik vásárolási kedvezménnyel bármiből részesülnek, de azért ez a szponzoráció nem olyan klasszikus nálunk, mint ahogy azt a látod, hogy lett látod az összhangot, hogy ugyanúgy ülnek ugyanolyan ruhában, ugyanolyan órában, ugyanúgy a kezükkel valmoznak. Nem lehet, hogy rokon volt egy tükör közt aika is. De a csónakban is tudod, hogy működünk. Elképzeljétek a a
Súly, a motor, a megállás, a súlyázás, minden minden minden kivát halat fogsz, Tomi fényképez, Tomiér, Tomi küld fel. Nem nagyon kell beszélgetni sem meg fogjuk merít én már nem is foglalkozok semmikén bén hova rakod minden hol a merítőszág minden automatikusanátok minket néha hát ez az évek begyakorlása hogy hogy így minden tehát azonnal meg van beszélve hogy hogy hogyha sok halas verseny van sok süeret fogsz akkor kiszedjük
Egymásnak ha jó hal akkor szólunk egymásnak de hogyha kevés hal van azonnal dobszent és kell a hal mert egy-egy hal sorsdöntő egy egy balinos versen ahol ahol tényleg minden számított ott azonnal ugrunk és szaladunk ide-oda a csonakba, minden el van pakolva, hogy tudjunk rohangászni előre hátra. Igen. A tehát kell egy ilyen összhang és kell egy kialakult koreográfia ehhez. Hát ez meg van évek. Tehát a sólyázás is
Milyen egy perc alatt tesszük le, vesszük föl a hajót. Megállunk, megfordulok. Ahogy megfordulok, Tomi kiszáll már fölül a hajóra. Aha. És hogy betolatsz a vízbe, én csak elengedem, meglököm és már indul a motor, és már lenni is fülfi ugyanez. Ez a szó az még lehetne fejleszteni, hogy már odafele menet kimászol a tetőre. Igen, igen. Tete a fáarol. Ja, ja. És kéz meg egy besodor a víz, tudod.
Ugyanez megállunk a hajóval, kiállok. Lari már ugrik ki, én hátatok már tolatra fölállok, beakassza ülök a csomóan állunk ki. Tehát nincs kötelezés, mint régen. Átdobtuk meg izé meg húzogatjuk. Semmi semmi pont. Jó. Ez a rutin nyilván, hogy nem elő valahány év csinál napi szinten csinálom én is. Én visszatérve a mondjuk az áskálódásokhoz, hogy hogy azért ennek most idén lesz tétje, tehát ugye mondtad, hogy hát most csapaton
Belül a másikkal kitolni az milyen dolog, de ugye idén az a tétje, hogy aki jól szerepel és esetleg bevállalja azt a konfliktust, azt az ott lesz a hazai VB-n és ott lesz a egyesek szerint nagyon jó esély arra, hogy magyar csapat Magyarországon világbajnok legyen. mások szerint, akik hűtik a kedélyeket, amíg nem volt erre precedens. Tehát ugye az van, hogy a Tiszatavi balinozás az Így van. Abban erős
A mezőny. Igen, abban abban erős a magyar mezőny. És én úgy emlékszem, vagy úgy tudom, hát úgy tudom, hát utána kérdeztem nyilván, hogy a Balin az nagyon kevés VB-n verseny. Így van. Van egy előnyünk. Aha. amit ki lehetne használni, hogy talán volt egy pófolyón szerzett meg is nyerte a arany, vagy talán lehet, hogy dupla arany is volt, azt nem tudom. Szegedi Gyűrék lettek a világbajnok, de csapatban
Hiszem nem lettek azok akkor, csak egyéni páros világbajnok lettek. Gyorsan egy pillanat. Igen. Szegedi, Gyuri, Péli, Zoltán dupla arany volt. Dupla arany volt. Igen dupla arany volt. És ott mindenki harcsázott, és ők még elvállalták a balint, és nyertek. illetve talán még a Volgán volt balinos pálya, ott viszont a szervezők úgy hozták a szabályokat, hogy ne lehessen olyan, tehát úgy fölnyomták a mérethatárt. Aha. Nem tudtál fogni Jóbalint.
Igen. Nem tudtál olyat, ami megfelel. Aha. Aha. Aha. Igen. De hogy ez most nagyon nagyon egy Igen. magyaroknak lejtő pálya. Még akkor is, hogyha beesik egy jó csuka ott azért az négyzetre emelve az nagyon sokat tud számítani. Így van. De most nem lesz hát ha VB-n lesz Magyarországon nem lesz nézzetremelés a szabályzatban. Aha. A hát a mi évünket egy kicsit nehezíteni az, hogy nem lesz a csapat,
Aki mellettünk volt, mert ők úgy döntöttek, hogy inkább Románia, Csehország vagy Szlovák nem indulnak az talán egy csapat jön talán a pá lehet, hogy a pásztori inkább külföldi versenyekre mennek el. Ez azért, mert az őranglista helyezésük amúgy sem olyan magas, és emiatt nem is érdekes annyira versenyek, vagy miért jó külföldre járni? Más, teljesen más a szervezés, a sajnos erősebb bajnokságok, pénzesebb bajnokságok, üzleti válkozások csinálják a bajnos.
Sokkal nagyobb a tét, tehát egy nitrót 17 ft-os motorra nyerhetsz, tehát nagyon sok. Aha. Aha. Meg meg maga a Duna deltában versenyezik teljesen meg a Nitó 175-ös motorral ez egy versenyhajó, egy rohadt erős motor plus ultra, tehát ez egy ez egy nem tudom 15 milliós történi. Igen, igen. És alapvetően mi is én Lali sajnos nem tudott jönni, mert szintén a szabadsággal nem tetted le. Én a pásztorzival
Elmentem erre a versenyre, karcsékkal elmentünk, nagyon jól éreztük magunkat, jó élmény volt. Most nem azért, mert öt csillagos szállába voltunk elszállásolva, de a nem volt azért annyira rossz, hogy kijz, kijállsz a stégre és ott kapfog a süllő, olyan kikötőbe szállsz be. Az infrastruktúra más. adott között szóval teljesen máson magyarorság költségvetésből is dolgozát ég és föld és ők úgy döntöttek hogy nekik az nagyobb kihívásm elmennek oda és
Ott próbálják meg úgyhogy lehet hogy ez az összhang nem lesz meg az áskálódásra visszatérve az mindig lesz nem foglalkozunk vele. Vannak olyan horgászok, akik nem magukba néznek, hanem egyszerűbb a másikat piszkálni vagy megtalálni mindenféle hülyeségekkel. Nem fogkozunk vele nyilván eredményt el kell érni, de mi akkor se lennénk szomorok, ha nem lennénk bajnokok, hanem csak egy rá nem tudom hol vé, de ne de de őszintén benne van
A pakliba, tehát tényleg jó mező, négy halra kell horgászni, meg kell fogni minden halat, ha nem vagy elég ügyes, nem jól váltasz, nem akkor vagy ott, nem fogod meg alatt. kisebb a centidd, mert mondjuk szerencsétlen vagy, és nem fogsz 30-as, kövesd csak 28-asokat, ott már eleve nyolc pontot vesztesz, tehát nagyon soküm dolog beljátszik ebbe. Nem beszélve a csukánál, hogy te fogsz mondjuk 60 centiseket, de valaki 80-asek,
100-ast fog, már 50, 60, 80 pont annál több neki. Tehát érdekes verseny lesz. Nem, nem fogkozunk mással. Azt gondolom, hogy hogy halljuk a hangunkat, beszélgetünk mindenkivel. Amúgy valamiért nekem úgy tűnik, mintogyha így a csónakos pergetésben nagyobb lenne ez az ilyen egymásra fújás, mint a többi szakákba. Nyilván nem látok bele egyikbe se, csak hogy valamiért van egy a Bosi azt mondta, hogy hogy ebben a szakákban ritka az,
Hogyha ha valakinek nincs nincs konfliktusa. És pont rólad mondta azt, hogy Igen. Pont rólad mondta, hogy hogy a Tamást úgy valamiért úgy szereték. Nem a vagy hogy nincs itt is úgy érkezünk, hogy a balin királyok a balinkirályok majd most mutassátok meg itt korlátozva lesz itt nem úgy lesz, ahogy ti szeretnék és megmutat nem csak balint fogtunk tehát belát megnyerté volt olyan úgy híd el aki odajött gratulálni
A dobogon álltunk és azt mondta hogy gratulálok de ez kevés lesz szám mert keves lesz a baj csukát is kell fogni következő fordulóban már csak öt lesz már csak öt balin lesz elvéreztetek tehát így ne gratuláljunk és semmi gond az isten Na szóval azért mondom annyira tipikus egyébként az B. Tényleg. És így így fogod kezni. Kösz, hogy gratulál ez a toxikus közeg nekem otthonos lenne. De alapvetően
Meg miért indulni? Miért nincs miért nincs konfliktus? Azért nincs konfliktusunk, mert én én nem akarok tehát nekem van véleményem, megbeszéljük egymás közök, de én nem publikálom, nem állok bele senki. Azért, mert te összeveszel vele, én nem fogok én nem fogok, nekem megvan a vényem. Én elmondom a a Bosninak is a véleményemet, a Lajinak is, a sécsinak is. Én azt azt kitartom, de nem azért mondom el, mert
Neki az a vévénye és senki nem kérdezi, akkor nem mondom el. Tehát én nem szállok be vitákba azért, mert monitor huszák elkezdnék. Nem, nem, nem, nem semmi köze hozzá. Van neked életed ezen kívül? Így van. Van van nekem annyi problémám, hogy azt nem tudnak, hogy egyszer egy ilyen volt ott. Beletegeltek, beleszálltam, próbáltam értelmesen részt venni a vitában, nem sikerült, kiszálltam belőle, azt kész, leszar horgásztak, semmi gond
Nincs vele. Hát valaki gondolja, avval sincs semmi baj, csak próbáltam szakmailag próbálam szakmailag megvédeni magam, de nem sikerült. Amúgy igen, ez a nem szabad, merthogy nem tud úgy se tudod megnézni. Van egy barátom arra, Tomi elmondta, hogy van egy mondás erre. Szamarat nem szabad megtanítani énekelni, mert rabolja az idődet, a szamarat meg idegesíti. És igaz. Hát minek minek néz be ilyen Neverending Sonic fölösleges? Igen, igen, igen,
Így van. Lali ugyanígy most minden nem nem ár megbeszéljük egymás közt, eltesszük oda, ahova kell és akkor Aha. És aztán megnyeritek az OB-t. Szóval ez most összejött. Szép. El tudjátok képzelni azt, hogy mondjuk a következő vagy idén, vagy az utáni évben külön csónakban horgásszatok? Versenyezni? Aha. Nem szeretnék. Tehát, hogy lenne lett volna lehetőség rá. Most most is Viktorral azért horgásáztam, mert egy olyan lehetőséget láttam, amit amit
Az időhiányban nem tudok volna fölvállalni. Én Lajt akkor fölhívtam, mondtam Viktornak, hogy kell két nap lenne. Ó, nagyon szeretném. Viktor egy olyan lehetőség, amit amit nem hagynék ki. Megbeszéltük Triatlont, akkor is együtt nyomtuk, de most azt gondolom, hogy hogy nem, majd csináljuk együtt, vagy akkor ne csináljuk. Ez ez a most valahogy ezt érezzük, mert kint a Viktor mellett miért nem tát a Gégény Viktor mellett miért cserélődnek
Olyan gyakran a partnerek? Talán a Bosenskin kívül senki nem bírta vele huzamosabb ideig. Hát ezt vagy Vittot kéne megkérdezni. Csak te voltál, te ültél mellette. Hát én én nem tudom. Tehát én nekem pozitív a tapasztalatom vele. Neki van egy nyilván egy szemlet, bocs akkor úgy kérdezem, hogy hogy ő az a tehát hogy hogy más hagyta őt, vagy ő hagyta ott a másikat. Tehát hogyha érthet, hogy mire
Gondolok. Hát hát a Bosival szerintem nagyon közös nevezőn voltak. A Bosinak elege lett valami oknál fogva és lehet, hogy a Viktor utána nem találta meg a az ideális társat, illetve a Viktornak is a az élete nagyon nagyban megváltozott. Amikor együtt pecáztunk, az azon gondolkodott, hogy ő inkább akkor nagyon elfelejti ezt a versenyzést, akkor olyan szeml volt, hogy lehet, hogy kicsit sok és próbál az üzleti érvényesülni, de
Ő is egy ízig védig versenyző, és nem kell neki ez kell neki ez az adrenalin és és jól is csinálja. Látod, hogy minden versenyz elindul, valamilyen dobogós eredményt elér, ott van, tehát iralmatlan tudása van, hatalmas alázata és neki benne a fejében ez forog, nem tud enélkül létezni. És ez élteti szerintem ha befagyna minden tó és nem lehetne pecázni akkor akkor lehet hogy depresszióság most mondtam mondtam egy
Butaságot aztán hogy azóta miért nem lett meg hát köztünk se volt vita és tök jól pecáztunk együtt az összhang is megvolt a taktika de más volt ott a hát mi az amit elmondhatok más volt a más volt az érdek ő mást épített meg én más felé mentem tehát a a a Viktornak egy nagy neve van megnyert már. mindent nem lehet hodishinges most ez tök egyszerű most nem
Lehet mi összeálltunk én nem nem tudok lenni szenzoftos mikor más brendet képviselek és ez tök érthető és ezt megbeszéltük és valahogy ez így lehet hogy ezért lehet hogy más okokból kifolyólag lehetnak már több szabadél lett és azért összeálltam mint a szaros gatya meg amúgy amit mondtatok hogy azért azért az az összhang nem biztos, hogy bárkivel ki tud alakulni ami köztetek mondjuk megvan, ami kell ez is kell
Ahhoz hogy hogy a végén siker Nem kicsit nagyon kellett. Tehát az, hogy a lali is belenyúl néha olyan dolgokba, ami ami nekem eszembe se jut és és megoldja a csaliválasztás, vezetési technika, amikor kicsit mégis csak begörcsölsz, mert verseny lyuk és a másik előhúz egy olyat, és ezek megvannak. Aha. Tehát van olyan csali, amit én azért nem teszek föl, mert nem tudom úgy húzni, mint a Tomi, de
Fordítva is ugyan. Tehát már föl se teszem, elő se veszem. Figyelj, volt most sükrerezés egy olyan csom, amit nem mondunk el. Nem, nem. Amit mind a kettőknek együtt vettük, elosztottuk. Egy két-két zacskó csináljátok már, mondjátok már ezt nem mondjuk el, de lehet Magyarországon amúgy szerintem igen. Jó, akkor megtaláljuk a film megmutatók csináltunk egy filmet. Megmutatom Magyarországon kapható. Igen, akkor biztos ott van a dobozodban. Te minden szart
Megveszel val és és nem használtuk már régen. Annak idején köveseztünk vele talán még adonba, a holtákba de ez mi? 5- hat nyolc éve körülbelül. Igen. És edzésen szalagy azt mondja, kipróbálom. Hát mondom nálam nincs is, nem is hoztam. Aztán végü kiderült, volt egy pár darab, mer kellett, mert szétrágt neki és és az valami óriási húzás volt. Igen. Gumi óriási val, hogy de még mintha mérhetet is, tehát
Szinte nem fogtál vele kicsit. Igen. Nagyon ja, hogy még szelektál valam nagyon nagyon nagyon jó volt. És de amit csináltunk fat már megmutattam pecáztunk, az minden szava igaz azok a mery a fishingön vagy? Igen, igen, igen. A a hogy lettünk magyar bajnokon és akkor s ott ott minden csaligaz, tehát amit használtunk, szín a wbler egy ilyen speciális no action minden dropsottal az minden, az minden szopotztatok is
Az? Igen, volt egy van a Raidnek egy nagyon-nagyon életszerű ilyen villásfarkú kis és gumilás akor nagyon szét volt már dobva a pálya a sügér ezt körbenézi, ott van nézi és és az annyira sneci utánzat, hogy hogy azt azt az alt mi tudtunk bele kapást kicsikarni, vagy vagy bátrabb volt tehát a kapás megvolt a többi csaliva is, csak nem volt gyanús neki. Nem volt gyanús neki, és hamarabb
Fölszedte. Aha. De ettől volt még egy jobb család nem kell mindent mondani, de tényleg. Éént a ezt most azért nem feltétlenül akartok mindent elmondani, mert még nem tudjátok, hogy indultok el. Oké. Ez így tök így van. Így van. Így van. Így van. Így van. Így van. Tehát volt olyan pálya, ahol meg meg t szóval a a serezésben azt is tudtuk, hogy elsőnperezvezen, másnap leállják, mert más az
Indulási metodika, oda kell érni. Ezért nagyon sok pontot kerestünk fel és erősebb és zsengébb pontok voltak, de mi sokat váltottunk helyett sügérbe is. Nem mindig egy helyen átottunk, mert volt ahol kicsi volt kevé kevés volt a nagy, tovább mentünk volt egy kis beugró rész ott a köves partnál ott tudtuk, hogy öt hal maximum. Megvolt az öt jóségre menni tovább. Tehát ilyen il mi mentünk tovább, közlekedtünk. Ha
Nem tudtunk odaállni a nagyon jó helyekre, mert volt egy olyan És itt is próbáltuk a Csorgós pecát is, igaz? Igen. A közlek kettes fokozaton csak csorogtunk a part mellett. Igen, igen, igen, igen, igen, igen. És úgy pecáztunk. Nemá is. Igen, igen, igen, igen. Tehát ahol nem volt raj, de végigállt, ott ott úgy kobbogaráztuk össze, mikor nem volt helyünk. Nagyon értékes halak voltak ezek egyébként. Szerintetek ezt mondjuk
Így mindenki megpróbálja, csak nem ilyen hatékonysággal, vagy valakinek eszébe se jutott mondjuk a Tiszatavon csorogni? Hát én nem nem tudom, szerintem nem nem jár nem pecáznak így, hanem meg nem is értettem. Tehát a sügé az nagyon ment, hogy miért nem, tehát félrevezették a csapatok, mert nem számoltak jól. Tehát a az OB-ninultak az edzésen nagyon rosszul ment a köves a döntőbe. Nagyon nagyon ezzel tudtunk fogni kicsiket, és
Az verseny els napján még rossz volt, de elindult a második nap. Másik a második felébe indult el. És és a harm napán nagyon erős volt, és mindenki rohant kövesezné, de három igazán erős, vagy négy igazán erős spot volt, ahol nem félt oda, csak a nagy motorek start, ráálltak és odt esélyed nincsen, tehát menni kell a kisajra, nem volt értelme odamenni. Volt olyan csapat, akirel beszéltem, mondom, hát
Miért? H láttuk az eredményt, hogy rossz ilyen voltunk. Azt mondja, h mind kicsi volt. Hát mondom, és akkor miért perc azok kishar? Amikor tudod, hogy fogod a 10ediket, egy jó belőle, vagy egy se, akkor el kell engedni, nem fog változni. Ott azok vannak. Aha. Tovább kell állni és beleragadtak. Nem volt B vagy C vagy nem tudom terv és há meg gondolom gondolta, hogy majd nagyobb csali, nagyobb
Hal, vagy fel tudja valahogy meg a versenyreen nincs idő erre. Tehát ott ott menni kell, fogni kell a halat. Itt pont az a lényeg, hogy ücsöghetsz, te beragadhatsz. Csak nagyon értékes idők van. Nagyságrendileg hány halat lehet fogni egy versenyen? Nyilván versenye válogatja, de úgy átlagosan hány halra horgásztok ilyenkor? Ez folyamatosan erősödik szerintem a Dunán is. Meg a hát a Tiszatavon úgy hidd el, hogy a takéjök 105
Sügeret mértek be. Mértek be azt a mindenit. Kövesből assiszem 65-öt fogtak, mert a 105-ön felül nem az az a 105-en megnyerték, de a köves peca 65 köves fogtak és a köves peca tiszadon nagyon lassú, mert nagy a mélység, kis grompecázó, mire lemegy, belemesz, nagyon lassú peca. Tehát ilyen mennyiségű halakról beszéltek. Ez most lesz majd kiváltva. Mert négy legnagyobb számít. Tehát hiába állsz le egy jó helyet, négy
Legnagyobb számít, el kell engedni, tehát menni kell tovább. K minden halfajból igen, igen. Ez nem az van el kell engedni helyen. Nem az van, hogy beülsz egy tuti helybe és és húzod a halat, hanem kell, meg kell tudni fogni a nagy halat. Tehát ez szerintem most nagyon átrajzolja a taktikát, a gondolkodást, a versenyt. Dunán, visszatérve a kérdésedre, régen 20-25 hallal verset nyertél. Most valamikor egyet tabba nem
Elég. Üm, hogy egyetba? Volt olyan verseny most, ahol elvéreztem egyedül. Ja, akkor nem voltam most 100 valahány darab balint fognak. Azt a mindenit. Elképesztő. A második helyzet, második helyezett 75-öt. És akkor most az nagyon k és egy szakaszról fogták, tehát egy hosszú szakaszcsorogot, három- négy csorog, tehát lehúztak közel 300 halat róla. Csak ez azért durva, hogy ilyenkor így magunkban nézünk, hogy hogy hány betlis nap. Igen, igen,
[ __ ] meg. És más durva, hogy mi is elmentünk. Kemény. Azt hittük, hogy jók vagyunk 10 balenki jót horgászik. Akkor nem az van, hogy enyém egyedül az a 10 km. Igen. A jászt mikor fogtuk, akkor volt szerintem 5-6unk és 81 81 hallal nyertük ezt. Haz menett bebaszom a Dunába a pergetőbotomat. De hát jó figyelj azért kell menni jó teljesen másról pecázni meg csónak teljesen más. Most
Nekünk nem maradt tavaly csak a mohácsi verseny regisztrálni az OB-ra. Tehát tudtuk, hogy nincs meseigen. A komptól a fölfele levő szakasz volt az OB szakasz. Hiába voltunk mi a triatlon ott, mert úgy volt, hogy a triatlonnak a vasárnapi napján volt az OB-nak a regisztrációja. Igen. Az elődöntője. És akkor nekünk le kellett jönni már a a versenyről. Aha. Igen. Mert el kellett mennetek regisztrálni. Igen. OB. OB. Igen.
És a és akkor a fölső pályát errőltettük, de amikor már láttuk, hogy itt nincs, a triatlonon meg elvéreztünk. Jó, akkor most már menjünk le, mert úgy is ott a halát. Tudjuk, hogy ott a hal. Hát miért pecáztunk az utolsó pillanatba? Aha. Igen. Leengedtük a fönti pályát és tűztünk le az OB pályán kívülrő. a triatlanon szakasz és és hát elindult. Tehát figyelj, ez 10 kmen belül akkora váltás
Adudnál, hogy elképesztő. Igen. Csak hát ott már nem tudtuk fölhozni mit főket, meg egy órával előbb le is kellett jönni a Igen, igen, igen. És azzem dobogóra hoztuk magat harmadik helyre föl, pedig kilencediként fordultunk. Igen. Forduljunk rá a guideolásra. Akkor egy az te vagy te nem viszel egyáltalán? Én nem. Hát dolgozik nappal. De bármikor visszatérhetünk majd még. Csak, hogy ne érezd magad teljesen mellőzve. Itt is guáolom.
Ennyi, hogy ugye neked a Dunának a Pest alatti szakasza fehérmegyei szakasz. A az a te, hogy mondjam, ahol rezidens vagy. Igen, igen, igen. Viszont nagyjából bárhol guideolsz Tisza, Tiszató, Balaton, nem tudom. Igen. Ilyenkor ez hogy néz ki, hogy te meghirdeted, hogy ezen a héten itt rendelsz, vagy én fölhívlak, hogy szia, szeretném, hogyha engem mondjuk a desedán terelgetnél, vagy mi a hogy osztódik ez be? Az elmúlt évben
Ez úgy működött, hogy vagy az előző években, hogy hogy főként a Dunán Ercsbe lakom, tehát Szászlombattá tudség cool srác a legtöbbször ott ott horgásztam, de van olyan vendég, akinek az az igénye, hogy menjek-ell vele pecázni oda, ahol ő pecázik, mert hogy nem tudja, nem megvan mindennel mégse. És akkor elmegyünk, és akkor Balaton is volt ilyen tisz tiszható ilyen kisebb tavak és akkor ahogy te mondod, fölhívsz, hogy
Szeretnél és ez a ez az igény, hogy lehetőség van rá, vagy nincs. És akkor megbeszéljük, és akkor elmegyek észok vele ott, ahol szeretem. Hogyha mondjuk te mondjuk házhoz jössz az én spotomra, oda mindig a saját csónakot viszed, vagy elfogadod azt a hogy a vendégnek a csónak? Elfogadom azt is. Nem nagyon sok hely nem lehet lesúlyázni, nem lehet lerakni a csónakot. És akkor valahogy neki van egy csónakja
És akkor kimegyünk azzal. Van egy szonárija nem feltétlen biztos a beállításában, hogy jó-e vagy nem, hogy én hogy keresek aló, mi az ami szerintem ragadozó, mire nem. És akkor ezeket a tapasztalatokat osztom meg velük, és próbálunk horgászni. Ez ez mindig mindig jól jött ki idáig. Tehát mindig szerencsére olyan horgász hívott, aki akinél jobban horgásztam, és nem horgászott le engem, merő jobb volt, mint én, mert az az
Úgy akkor az olyan szarul néz ki. De amúgy tényleg lehet, hogy a majd valaki azért fog téged hívni, hogy jól megverjen egyszerű. De abbó sincs semmi gond. Hát figyel ugyan az ára. Ennyi. Egyébként amikor mondod, hogy mint egy pecán 100 balin, ugyanezt a fogásmennyiséget, ezt guide dolás közben is meg lehet csinálni? Ez a 100, ez kiugró. Oké, de akkor azt mondom, hogy 50, ami szerintem felfoghatatlan. Keszekből
Fogok annyit egy öból balimból, ha jász összeáll, ha köves összeáll, megfogható. Üüm, megfogható. Ez a ez a én én próbálok hát próbálok több szakaszt bejárni, tehát én nem vagyok annak a híve, hogy egy helyről fogjunk 1000 harat. Az szerintem nem biztos, hogy jó. Lehet, hogy minden vendég ezt szeretné, de szerintem nem jó. Tehát amikor fogunk egy szakaszon pár balint, van más rész is, pecázzuk meg azt is,
Váltsunk kövesre, próbáljuk meg a süllőt. Tehát próbálok többféle horgászatot csinálni, mert nem biztos, hogy van egy mondjuk egy sóderzát, össze van állva a balin, és akkor ott egész nap és minden balint össze kell szurkodni. Nem vagyok ennek annyira híve. Ezért próbálok így így azért ezen ez egy kicsit így így így korrigálni vagy koordinálni ezt. Jó, ez már egy szemlélet is amúgy, amit átad. Ha van egy köves
Rész és fogunk mondjuk egy pár köves, nem biztos, hogy egész nap minden kövest meg kell szúrni, mert én nem vagyok ennek a híve. Akkor van ott más lehetősége és másakon nézzünk meg mást is. A Dunának hossz része. Ott a célhal kiválasztása az, hogy van. Te megmondod, hogy hogy most balint lehet jól fogni, úgyhogy balinozni megyünk, vagy az van, hogy mondja az ügyfél, hogy ő szeretne egy süllőt,
És akkor te megfogatod vele a nagy sülőt, hogy ez hogy néz ki? Hát én elmondom, mire tudunk horgászni, mi az, amit a napokba fogunk, de például az elmúlt évben nagyon meleg volt a február, és én föltettem a vendégnek kérdést, hogy elméletünk süllő, egy-két süllő várható, viszont a balin nagyon eszik. Ühüm. És 60 70 80 cm balból sok és 10-ből 10 azt választotta. Aha. Mert ez egy olyan
Lehetőség volt, amit nem szabott kihagyni. Tehát ilyen 70 centis balinokat fogni wobblerrel az nagyon-nagyon ritka. És olyan élmény vadálat a balin, hogyha a jóban de ebben az évben hideg volt és a süllő volt a jobb. És mondtam, hogy hogy rápoladtunk balsat, de süllőzünk. Volt olyan vendég, aki mondta, hogy idézhetem. Persze, halló húzat a mesők. Figyelj már, figyelj már. Elmennék, de hát 5 pluszosból legalább kettőt vinnék, mert
Úgy éri meg. Mondom, pardon mondom, mondom nem nem hát hogy a süllő meg hát mondom hát a Tescoból sincs pluszos sülőn nem garanciám. Mondom meg nem én vagyok szerintem a guideod, mert már eleve az attitűd nem jó. Tehát én elmondom, hogy mi a lehetőség, ő mit tud ebből választani. Ha összeérnek a szálak, akkor menjünk. Ha valaki sülöt szeretne, akkor sülözhetünk egész nap sokkal nehezebb megfogni, statikusabb. Nem
Mindig eszik, ciklikus. Lehet, hogy csak az estét be kell várni. Lehet, hogy 11-kor eszik csak. Nehezebb peca. Valakit nem érdekel balén akkor vele sürőzök. Most van egy olyan vendég, aki harcsárt szeretne pont most beszélni. Mondtam, hogy tudom hol van, tudunk rágetni, de mondom van ott jász, próbálunk jászozni is. Őt nem érdekli. Mondom jó, de egy-két kapás őt az úgy kére. Mondom jó. Tehát van ilyen is, csak
Én elmondom előre, ne az legyen, hogy hogy eljön és akkor tuti. Nem, tehát ez egy itt nem a a halat ígérjük, hanem egyik gácsi az országban azt mondja, hogy na most akkor, hanem az élményt, a tudást próbák átadni. Én én nem tudok 100%-len halat ígérni, de azért az esetek döntő többségében azért halasak leszünk. Itt a mondjuk az, hogyha látod, hogy azért nem fogja meg a halat, mert
Rosszul csinálja, akkor ott mennyi lehetőséged van arra, hogy megtanítsd, hogy hogyan kell csalit vezetni? Próbálok. Nagyon-nagyon nagy a szóás, nagyon-nagyon profik is jönnek hozzám, akiknek kíváncsi voltam, akiknek nagyon nem tudsz mit mondani technikában. Jó emelé, jó a cucc. Esetleg annyi, hogy most mi szokott működni a nagyobb emelés, kisebb emelés, satöbbi. Van, aki nagyon-nagyon kezdő és nem csinálta még. Aki kezdi, avval többet kell foglalkozni. Van akire van,
Aki mondjuk idézélbe középszintű horgász, és bent van neki állva, hogy két tekerés, két tekerésűz, és mondom, hogy ne rászólsz. De visszaáll neki megint áll szó azt, hogy próbálom azért így edukálni, mert meg a másik én én látok a szoná egy halat mindig mondog dobjál, de nem dobjál te is, de mondom ott van, nem nekem kell megfogni, de nem hiszik sokan, hogy én azt valóban ott és akkor
Dobok, fogok egyet, leveszem a csalit, nem is dobok azzal, nem is dobálok, mert nekem nagyon sokat fogtam ebbe az évbe, és nincs szükségem rá. Nekem akkor jó, hogyha ő fog és visszajön hozzám. Így van. És le is veszem a csalit, oda is adom. Tehát a horgászbot is, ha kell, adok a csalit is. Nem, nem. Ö nem nekem kell, de néha fogni kell, mert nem biztos, hogy elhiszik,
Hogy jó helyen állunk meg. Ha amit mutatok, hogy az süllő. Nem biztos, hogy elzik, mert nincs napi szinten előtte. És és akkor tehát amikor, hogy mondjam, nem hiszem el, hogy süllő attól míg rádobok, hát nem nem ér veszteség, tudod, de ha nincs kapás, és látja, hogy ott van, tehát a a life scope az a nagyon büntet ilyen szempontból. Nagyon-nagyon hasznos eszköz. Nagyon pontosan tudsz vele pecázni, halra
Pecázni, de nem eszi meg a hal, és ott van, dobjuk, és nem eszi meg, nem eszi meg, és akkor mindenféle trükköt kipróbálsz, és volt ilyen kü azt mondja, mi van nem eszik hal csodatvő vagy, akkor mondom, nem vagyok csodatvő, de akkor keresek csodatve. Tehát volt ilyen felütés is, ezekkel nem nagyon tudok mit csinálni. Gyakoriak a rossz arcok? Nem, nem. Én lesz lekopogom. Nekem vendégem nem volt még
Rossz arc. Valahogy szerencsém volt. Tehát nincs nincs. Hát meg ezek szerint azért k leszűröd a telefonból is, hogy hát aki figyelj már köszönés nélkül, abból már tudod, hogy abból nem jössz ki jól. Tehát Igen. Nem szeretnél vele öt órát eltészen nem nem, mert abból biztos, hogy hogy nézetelted egyébként, hogy csinálod az idő időtartamot? Ez hogy hogy szokott lenni? Télen egy teljes napokat vagyunk, általában 9-kor kezdünk, mert
Reggel fagy van, kilencre már talán fölolvad, és akkor kint vagyunk fényváltásig. Aztán ahogy jön a hosszabb nappalok, ott egy kicsit meghasonok, de a elmúlt évben csináltam olyanokat, hogy egész nap nyáron és azt nem bírom. Hát az brutális 16 órákat meleg be n megállsz a napon meg az u meg nincs értelme. Úgyhogy délelőtt és délutáni ciklusok ilyen nyolc órás ciklusok vannak, akkor viszont be kell válni vagy a
A hajnalt, a napfelkeltét, vagy akkor kora délután esti kim sötétig akkor késő. Így van. Így van. egyébként azok az aktívabb időszakok, ez a nagyon-nagyon melegbe ez a déli időszak, az az a versenyen is nagyon nehéz, akkor akkor nagyon szenvedős. Úgyhogy nincs is értelme időpocsikkolás meg hát egyszerűen pikkeles égek. Tehát a kesztűben vagyok sáva, sapkába, nadrágon keresztül a zoknit veszek a lábam, hogy leég a lábfejem irodalmatlan nagyon
Kemény. A víz tükrözi vissza nagyon-nagyon csúnya. Úgyhogy nincs értelme. Csak hogy stílszerűen kérdezzem meg. Figyeljél már, mennyibe kerül egy ilyen zsga. Igen, igen, igen. Egyébként van volan, aki aki konkrétan mondta az árat is, hogy hogy hát te hát mennyér jönnek. Hát miért miért nem viszed el a halat? Hát 12000 filéje. Hát miért nem viszed el? Hát ne legyél hülye. Hát mondom most te mi ebben nem tudsz
Már kéne jól. És akkor hát próbálsz még újan politikusan válaszolni. Köszönöm. De egyébként én tényleg megkérdeztem, hogy egyébként mennyivel kerül? Én én én még a előző év áraival horgászom 75000 Ft egy főre, két főre 100000, de lehet, hogy lesz egy kis árváltozás, nem lefelé. Ezt már mondtam decemberben is a vendégeknek, de nem léptem meg. Nem tudom, lehet nem nem érzem ezt most, hogy ebben a helyzetben, hogy
Most meg kell lépnem, de lehet, hogy majd májusén ez a Dunára vonatkozik, hogyha el kell menned a Tiszatóra, akkor az nyilván töb hát igen, igen. Az egy kicsit úg elhúzni a csónakot odáig, azért az megdobja a fogyasztást. Í van. Balaton van még egy egy jó lehetőség. Van egy egy barátomnak egy hajója bármikor Vetember, ő ő nem sokat használja. A szkenesére indulunk, de mivel az is balatonés, az
Az is egy kicsit drágább. Igen, de ott ott meg óriási technika, ott is hatalmas szonárok, mindent tehát nagyon lehet tanulni abból, hogy mit kell keresni. Igen, elektromos nagy távot tudsz feltenni, úgyhogy az is egy jó, de én nem élezem ki magamrá, mert mert nekem egyszerűbb a Duna. Nem beszél most van ez az új a Nagy Gábor is említ. Pont ezt akartam most felhozni. Igen. Hogy ugye ott
Van egzettek egy szabályt, hogy hog évente egyolás árát le kell adnod egy alapítványnak, amtán a halasításra fordítanak. De hogy ez mindenhol van, vagy ez csak ott van, vagy ez téged hogy érint ki, amúgy tök sok helyre jársz? Igen, ez én a Gáborral jóban vagyok, beszéltünk erről, és alapvetően én én egyetértek ezzel a dologgal, mert hogyha én hasznot húzok a vízkezelőnek a halálmányából, akkor igenis tegyek bele. Tehát
Szerem ez evvel semmi gond nincs. Nincs még kiforrva. Remélem, hogy majd a szabályzás jó hriám megy. Balaton ugye amit te mondtál, hogy be kell fizetni egy túrát. Én még nem fizettem be, mert nekem van mondjuk öt, hat nyolc túrám. Még megmondom, hogy nekem megéri vagy nem, vagy akkor inkább elengedem a baltont. Az szerintem egy rossz irány lesz, ha minden vízkezelő fizettetni akar. Külön, mert akkor Igen, akkor
Az úgy az úgy nagyon sokba fájna egy gunak, vagy akkor mindenki beszükne egy helyre. Tehát ha lehetne egy központi, tehát ahogy ahogy megveszed a mohostól az éves engedélyt és megveszel egy terület, egy ilyen nekem versenyző jegyem van, kifejezem érten. Én nagyon szívesen fizetek egy éves guideolós horgászélyet is. Semmi gond, legyen az ára. Úgyis egységes, mindenkinek be kell fizetni. Én ezt tartanám a legjobb iránynak. Aztán, hogy a
Vízkezelő és a mohósz, ez nyilván megint jogilag, hogy hogy ki mitoszt vissza, melyik vízkezelő akar sokat kérni, vagy keveset. Ez megint egy rajtam kívülálló ok, de azt nem tartanám szerencsésnek, hogyha minden vízkezért pénzt kérne külön. Bár szíve joga, hiszen ő rendelkezik a vízzel, tehát jogilag abszolút el is tudom fogadni. Persze, ez nekünk lenne vagyis hát nekem lenne nem túl jó. Ha így van, akkor akkor így van.
Nem tudok már mit kezdeni. Akkor maradok a fehérmélyes szakaszon, és megpróbálom ott az életet tovább. A neked van tapasztalatod az ilyen hát ilyen sites guideokkal? Vannak hírek. Vendégektől hallok vissza híreket. Sittes guide. Negatív tapasztalatokat élnek meg. Ez nem kemény fogalmas. Nem tudtam, hogy mi az a kifejezés. Hallok vissza a híreket. Hát meglepődök. Igen. Halloklyan hírémhíreket, hogy hogy én nem tudom hova tenni. Én Én azt gondolom a
Gáborék törekvése okán ezeket lehet majd szűrni, mert lesz egy ilyen terveznék egy tanfolyamot, amit el kell végezni. Tök jó, mert például halbiológia süllő táplálkozása, mire kell vigyázni. Most is voltam nálunk egy konferencián, nagyon sokat tanultam most is. Ezeket én nagyon szívesen veszem. Azt nem, hogy ilyen többkörös vizsgarendszer lesz, mert van hajóvezetői engedélyem, horgászengedélyem. Most idézel be egy hal professzor, elmagyaráznám, hogy kell megfogni a balond, mikor én
Megfogtam 10ő meg egyet. Nem biztos, hogy ennek van értelme, de a tanfolyamot végezzük el. Fizessük be a díját, fizessük be az éves díját, tanítsanak meg a legfontosabb dolgokra, minket már hiszen nem tanultuk ezeket a dolgokat. Ennek hív vagyok, de valahogy központosítva lenne jó, azt ezt ezt hívjuk az mind. És ez ez töké ak és akkor ez kiszűli majd a shittes guideot is, mert hogyha valaki ebből a
Szabályrendszerből kilóg, kilép, attól megvonják, és onnantól kezdve nem lehet guide. Igen. Honnan? Tehát, hogy mik azok a jelek, amikből azon kívül, hogy nem hodul a fishing van a hajón, hogy az a guide az nem a legjobb lesz. Ezt egy egy horgász honnan tudja? Igen, igen, igen, igen. Hát ez szerintem sehonnan. Hát csak, hogyha túl olcsó valószínűleg az általában szokott. Nem, ez sem biztos, mert én ismerek olcsó
Guáot és nagyon jó guide Balatonalon is jó orgásznak és nincs vele semmi gond. Ő lehet, hogy szerintem alulárazza magát. Én nem ez a baj, hogy nem nem merik. Most nem tudom ez a 75000 Ft drága vagy nem drága. Én azt gondolom, hogy ettől van jóval drágább is, meg olcsóbb is. De egy vendégem nyitotta fel a szememet, mert azt mondta, hogy figyelj, vettem egy csónakot. Igen. Sonzonát, Ormot
Benne van 15 millió Ftan. Vettem el egy autót, tartottam kikötőbe, ott nem volt jó. Vettem egy garázst neki, és kimegyek a vízre, és azt se tudom, hogy merendőnek ez. Ennyi pénzt nem tudok elhorgászni nálad. És ha kiszámolod azt, hogy ebből mennyi marad nálad leadózva, üzemanyag, költség és ebből az én technikámat, most mondtunk 15 egy hajó, a fölszelt hajó, azt mikorra pörgeted vissza, mikor élsz meg belőle? Tehát
Ez a 75000 Ft tulajdonképpen arra, hogy én ezt mind amortizálva felújítsam. Hát és itt m csak a technikai dolgokról beszéltél. A te időd, a te tudásod, az a munkád tényleg egy ilyen guideolás az az az nagyon messze van ettől. Igen. Az miből áll? Tehát, hogy neked, tehát találkoztok a vízparton. Igen. Mit tudom én, van nálad termosban kávé, vagy ezek hogy működnek, vagy mi? A nem, ez csak
Aprós. Erroros ilyen piram szökő kút. Pont ezen gondolkodtam, hogy a ha emelek árat, akkor lesz csak ugye ez nem most nincs. Most n ez a ez a vendéglátásnak a határterülete az, hogy te a hajodba beviszed és amúgy igen. Teljesen jogos kérdés. Azt gondoltam, hogyha emelek állat, akkor lesz hudfishinges nyakbaakasztó, lesz üdítő víz, kla, esetleg melegteja, vagy mit tudom én. Ez szerintem tök jó és alap alap lesz.
Ebben a 75000 Ft-ban nem nagyon tudtam még belesúlykolni, vagy nem is gondoltam rá, de ezen elgondolkodtam. Ezt a lányom mondta, fölhívtá a figyelmet és igaza van. Ugye te, hogy mondjam, vagy dobja ezzel odaadod a csalit. Hát az is azt odanom. A csali a amortizáció az bennem van az árban. Az néha jelentő, de hogyha Ibá felvágja a fára és ott marad, akkor kivágjuk a fát. Van nálami láncfűrész.
Tehát érted az tehát odadod, de nem vagyunk becsalí, mer nem mit szenvedünk csak érted odaadod a rappalát, az 5000 Ft. Ez egy étteremben egy tálétel. Tehát hogy az az egy volt olyan túrám, ahol hat ilyen csali veszett. Sír. Ott sír a pénztárca. Ott sír. Van ilyen nyilván figyelj volt bevállalod benne van, vagy azt mondod, hogy benne van. Van egy ilyen szerződés, amit megkötök, amit elküldök, hivatalosan nézek
Ezek a feltételek, elfogadja. Onnantól kezdve együttműködünk, van egy ilyen szerződöses forma, ez így kibotolos, benne van minden feltételen. Mit adok én mit váral elő? Benne van a károkozás, azt kifizeti, de csalit még nem volt pofám elkéni. Nyilván, hogyha eltörni a horgászbotomat, akkor akkor lehet, hogy valahogy bele kéne állnom, de még ilyen meg se forul. Tehát ha normálisan használja valaki, akkor nem tud benne kár tenni. Ha rálép
Vagy valami, de azt is próbálom úgy figyelni, hogy hogy ne legyen neki útba semmi, akkor lehet ilyen probléma, de még még nem volt ilyen. Há istennek ezt nem tudom, hogy hogy oldanám meg. Úgyhogy ez ez egy ez egy kényes kérdés, de nem volt még ilyen. De amúgy ti egyforma botokkal horgásztok nagyjából? Igen, igen. Van egyforma botunk egy pár. Igen. Szóval majdnem Ja, igen. Nagyjából a kezünkre a
Lágybalinos botok azok teljesen. És amúgy tényleg mind a ketten casting ororsóztok, vagy mind a ketten peremfutó, vagy váltogattok, vagy össze a sima spinning perfutózunk. Én belefokottam a multiba. múlt belekóstoltam a a kertbe dobálgattam a tujafák az a szomszéd van kapás nincsen és alapvetően nem rossz nagytestű csaliknál wblernél chatbiteknél már kézre de akkor raktam amikor elmentünk csukázni voltunk valahol és majd meg multival és gomacot dobtam és szakadt
A zsinol és és három fogós csali és mondom akkor ezt így elengedtem olyan extra finom cucc amivel kiscsalival lehet dobálni nekem nem volt még a kezemben Ühüm. Ő annyira érzi a fának azzetét. Akkor én csákánykedű vagyok. Én nem értem nem érzem ezeket. Én nekem kiszárad a kezem. Tehát olyan olyan úgy szárad folyamatosan kell minden este kenegetjük ezeket és nem tud nem tudnám úgy tartani. Hát valahogy egyszer
Úgy nem áll a kezedre, hogy multizást túl sokat horgásztatok a másik fajtával már? De hát valószínű világünkbe meg meg nem tapasztaltuk meg annak az elményét, amikor eldobod és például nagyon jó lehet vele pontosan dobni, lassítod, becsobban nem nem tapasztal kis csalizunk, kis csalihoz nem jó. Tehát sokat dobunk ilyen 5 centis könnyű vobblereket. Amikor a wobblezni kéne, akkor nagyon ritkán dobunk már ilyen nyolc szintes, 10 centis wobblereket.
Ahhoz lenne jó. beállítod a súlyt, akkor nem beszélve a súlyozásra a csal csere már nem véletlenül pecázik az amerikai 24 bottal mindegyikre külön, mert nem fogja állítgatni az orsót, de mondjuk ők már annyira profik, hogy ők már újj fékeznek, szóval van ennek sok turpissága, minden messze vagyunk tőle. Meg nem látjátok benne azt, hogy mondjuk hatékonyabban tudnátok vele fogni, tehát akkor nincs értelme. Vagy vagy nem ügyetlenek vagyunk,
Az is lehet mint egy Igen, lehet így országos bajnok lehet. Ugye beszéltük, hogy hogy te mit adsz, mint KY. Igen. Hogyan érkezzen a vendég? Megbeszéljük előtte, hogy hogy milyen van, milyen nincs, mit szeretne. Én általában elhozatom vele a felszer. Mindenki szeretne a saját cuccával, ha megvette. Ja, többnyire szeretnek. Én megmondom, hogy mit hozom be, mit nem, érdemes vagy nem behozni. illetve sokan szeretnék kipróbálni a nálam lévő
Botokat, és akkor azokat odaadom neki, mindig több van nálam, de volt, akinél nem is volt ilyen felszerelés, az enyém pecázott végig és akkor tudok bele tanácsot, hogy miért nem a pecázok, összehasonlítani kellett őt a hosszúságba, súlyba, mert nagyon hasznos információ. Csak botot adszel amúgy? Nem, de tervezem. Ja, nem úgy értem, csak hogy mert hogyha most én elmennék veled pecázni, az tuti 100%, hogy utána vennék egy olyan
Botot. Ö a nekem a dealemen benne van, hogy láthatok botot neked. Aha. Van egy kedvezményrendszerem. Horgászboltosokhoz megközelítő áron. Aha. Aha. Úgyhogy kereskedetnék bottal, még nem éltem vele, de mindig kérdez persze mindig kez a támogat, hogy Tomi, hát miért nem? Hát benne van a szerződésünkben, mert mondom még nem nem tudtam, nem értem meg. Kicsit úgy éreztem ezt mindig, hogyha én kihasználnám a a rámruházott lehetőséget, hol ott nem
Hát az eladás neki is, a a kereskedelőnek is, hogyha én tehát ez egy ugyanolyan csatorna, mint egy bármilyen horgászboltos. Úgyhogy meg hát a legjobb csatorna te vagy, mert te tényleg úgy adod el azt a botot, hogy használta az a vásárló, tudja, hogy mit vesz meg. Most egyébként pont azon gondolkodok, hogy van egy csomó lefel szavad botom, amit nagykerből hozok és próbálgatok, és ezeket mi megvásároljuk, tehát nem
Mindent kapunk. Féltes, hogy most nekünk minden kolbáz van, nem? Kedvezményünk van. És kerítést abból csináltad a botokból. Igen. Meg a babkoró paradicsom föfutett. Igen. És most lehet egyébként majd a piacra kell rakni egy-kettőt, hiszen ki kell próbálni a többit is. Aha. És minek legyen 20 botom otthon, mikor nem használkok. Úgyhogy gondolkodtam ezen is, hogy elkezdem adni, de azon gondolkodtam, hogy visszaás, hogy na eladja a szarjait, mégse
Jó. Tudod, az emberekben megfordul ez, hol ott pedig csak azért adnám el, hogy hogy tudjak másikon is véleményt formálni. Szóval de mindegy, ez már csak hát úgy add el, hogy figyeljetek, ez szar volt. Azt köszönöm vigyétek nyugodtan. És akkor vedd le a veszletbe a sarokba. De alapvetően egy fókapcázon. Ja mint annyi, hogy orsóval tehát szóba került, hogy hogy perfutóztok. De milyen perenfutó? Mi simonópártiak vagyunk. Igen. Igen.
Nagyon simonóak vagyunk. Miért? Tartósság vagy megbízható. Nem gyűsinort. Vettünk mindenféle orsokat, nagy márkát, mindenfélét. De mondjuk dajvát gondolom használtatok akkor? Nem szerettük. Na ez a kérdés. Igen. Nem volt prémium dajva. Egy prémium dalját majdnem vettem, kivettem a vitrinből és morgott. Aha. Nem, nem azért, mert az rossz, de nem volt prémium minőségi djvánk. A középkategóriás dajvákat nem szerettük meg. Sodorta, zsinót. És a középkategóriás Shimano stradikokkal például nagyon
Jókat pecáztunk, nem volt fele gond. És így teljesen simanósok lettünk. De azért lapul otthon a szévben Stella is. Egy darab lapul használtam vettem Pálnóli barátunk segítségével. Igen, de annyira vigyázzok, hog nem pecázok vele. Megért Ó, annyira beteg az ember. Van egy szellája, néha horgászok vele, de inkább inkább nem, mert hogy Stella pedig hát azért van. Igen. Egyébként érdekes, hogy a a Bos is Simonót ajánlott nekem, mikor
Beszélgettünk arról, hogy mit vegyek. Mi nagyon szeretjük. Figyel, Stradictól fölfelé a Rford és akkor jön a Twin Power. Nagyon jó. Vanquish Stella nem kell mond. Hát jó, nyilván nem a Stelláról beszélgettem vele, de igen, igen, igen. De egy egy én azt mondom a Stradictól Aha. az már úgy elég jól megbízható. A nem tudom, hogy pergető orsónál így van, de de hogy mondjuk Vader vagy Boilis orsónál ugye
Az van, hogy a dajva az ilyen cikcakba teszi a zsinort, a Shimanu meg sorban. Aha. mint a Igen, ez ilyen köztudott dolog, csak én nem tudtam eddig. Lehet, hogy rosszul tudom. Tehát a tévedés megát fenntartom. Ez pergettősónál és ugyan így van. Tiktaba tesz, akkor nagyon gyorsan kell mozgatni a dobot. Lehet, hogy a dombabelés se változik, mert ugye akkor nagyon gyorsan kell, mert akkor nagyokat vált a ugye
Ugye ennek az a magyarázata, hogy a daán lehet, hogy most egyébként végig hülyeséget fogok beszélni, de azért megkockáztatom lesz. Igen, igen, igen. Hogy ugye a a Simonónak hát nagyon szép a zsinórkép, ugye egymást jönnek a menetek, mint a csavaron. A Igen. A Dajva meg azt mondja, ha jól tudom, mert most egy tökre elbizonytalanodtam, hogy azáltal, hogy átfedésbe teszi, nem tud berágódni a zsinor és jobban fut le.
Amit mondasz, az nem ördögtől való. Én nem tudom. Tehát én, amit láttam Peregetősot, az ugyanolyan szépen rakta. Tehát a hogy a simanósan tette. Nekem az volt a bajom, hogy csavarta, pödrött a zsinor, és amikor csavar egy gyorsan a zsinort, akkor az van, hogy így fölpöd és kicsit lazábban ilyen hurok lesz és eldobod és és bógja van, és mikor félá de ez amúgy a ez bocs a a
Fonotnál is így van, mer ezt monál tapasztalom ott ott van igazán van igazán, mert a monóf kicsit menik akkor aztán azonnalát a és ez mitől van? A hát szerintem a nem jó a rotorja vagy a a felkapokarnál nem valahogy csavarja a zsinó. Tehát pontosan nem tudom megmondani, csak hogy tapasztalatot mondom, hogy mit éreztem, amikor elment egy félteger zsinórom. A variasból az ráadásul olcsó is. Abb az a
Jó. Igen, igen, igen. A variasz az egy jó tényleg az az én versenyorgászatra azt használjuk, de vannak olcsóbb zsinok is, amik jók. Például a majorcraftnak van ez a dengen braidje, 8000 Ft teljesen használható. Használtunk igen Simánokiri kis zsidónokat. A Dajvának is vannak józsinójai. Melyik Dvának? Az braid az is. Mi használtunk azt, hogy tehát ezek mind jó zsinorok. Nincs ez a gond. Annyi, hogy köztudottan avaré azt gyártja
A legjobbat. Például a szt méretpontos is, ha jól nagyon pontos. Igen. A salt water zsinuk az fantasztikus, de hát aranyáron van. Tehát de azt miért? Azt a hát az a legjobb minőségű, legékonyabb fantasztikus ez a szt volt. Akak van értelme édes vizen. Én azt gondolom, hogy amikor nagyon vékony zsinóral pecázol, le vagy kiscsalizol, bajinózal sikerezel, és az a vékony zsinó, hogy meddig tartja, ott az az kulcsfontosságú,
Hogy mikor rágódja, rágódik be, mikor teszik. Ah, tehát hogy mennyire tartós maga a zsinó. Így van. Így van. Na, én egy most már több mint egy éve használom a Salt például azzal kiscsalival avval belülok és azzal sereztem végig és kiscsali, akkor ez a nem tudom 5 centis volber k G. Igen, igen, igen. Ezeket ezeket ugye, mert a a zsinor, a vékony zsinorral mondjuk egy két grmos fejjel
Megdő a dobástávod, nem kap bele a szél, jobban tudod lesül. Nagyon sokat számít a lefinomítás, a le a ezek milyen vastag zsinórok? Mikor ilyen finom pecet csinál? P03, ami 04. Hát hát a a azt mondják, azt mondják a a nagy megmondók, hogy a milliméterben megadott zsinok mind átfelés mind vastagabb. Tehát jó, csak átlagember azt j 0,06-os 0,04-es mm ezekkel ezek tehát a nanofilnak volt a 0,06 0,04
Az is vékonyabb volt, mint a sima 0,06-os zsinor. A PE03, PE04 felelnek meg elvileg ilyen 0,08-nak, 0,06-nak durván a duplája, de kicsivel több, de ez méretpontos. Tehát egy egy PE0 P08 elvileg 12-es 13-as, de még sincs olyan vastag, mint egy 0,08-as. Azért fontos, mert a tolómérőm vagy a mikrométeren én még soha nem láttam PE jelölést. Ott mikront meg millimétert látok. A zsindónokat valahogy így így ezt így
Japánban ez a P. Igen, igen. Ennek a séfelkarcsinek tudója, hogyha pontosat akartok, akkor még még egy utolsó ilyen technikai kérdés, hogy amikor jigeztek, vagy hát csebusztok, ott ti a Wolframot használjátok, vagy az már a ti mértéketek szerint is már a buzulásnak nagyon a határmezgyéje? Nem, mi a Lali az inkább szebbus. Igen. Én inkább zsiges. Igen. És mi sima olmot, tehát hogy nem nem tsten nem tungstanezünk. Bár
Néha lenne jelentősége, párnál kiscsalinál kisebb a tungstemfej, esetleg színesbe is lehet kapni tök jókat, attraktor lehet, de mi mi nem mentünk le ilyen finomságra még, mert a sükér sok volt, jól levett, de van jelentősége a a finnyás halaknál. És mi sima ólom, zsig, Ceburaska, a Lali szereti a füles horgot is, én nem szeretem, szerintem elfordul, de nem fog kevesebb halt vel, úgyhogy igazából őt igazolja. Én én
Ezt a Viktortólam egyébként, hogy ő a cebuzik, akkor csak offset horog, mert a az horognak az alsbre az az kicsit így megvezeti, tehát stabilizálja a csalit és nem fog elfordulni. Ez nyilván gumihallnál fontos, Twisternél, lálváklnál nem annyira fontos, hogyha el elfordul. Igen, igen. Úgyhogy alapvetően énes vagyok, de ha indokolt, akkor Cebu offset horvot használunk, illetve van most egy nagyon jó, ezt is Viktortól tanultuk a Decoynak egy
Olyan violence nevű horga, aminek az offside horgó ilyen kört alakú ólom van. Aha, tudom meg és mindenen el tudod vezetni. Tehát a amikor nagyon sok a híár, különböző menetben van, akkor azt szépen el tudod tekerni, és az az egy nagyon jó jobb, mint a a cebus megoldás. Tehát nagyon sokként mikor válik el nálad, hogy hogy Csebut raksz föl? Mi az a szituáció? Am akadó kérdés. Hüek ab
Hí ás valahogy de fix azért mert hogy fixebb eggyel kevesebb kint van a horog jobb az akadás fölfele vágunk be mert mert ugye jön a a jig oldalt fáksz el tudod fordítani a alatt a cebunást szerintem az a baj hogy van az ólom meg a horog és el tud forogni igen az az sokkal többet ha ráfordul elfordítja minél kisebb az ólom nagy a fül ahogy eldobod az
Visszafordul akkor az akad meg már érted a két-három emelés után, hogy valami nem jól áll. Tekered és látod, el van fordítva. Kiigazítod, visszadobod, de ő végighúzza. Igen, igen. Aha. A jignenek ha megvan a kapás és fölfelé vágsz be, akkor tuti, hogy a a szá az jó helyre fog akadni. Nem oldalra, nem izé féerezünk semmi fölféleképp bevágni. Ezért nagyon sokszor pecázunk úgy, hogy távolba fönn van a bot.
Ühüm. Ha nincs szél, nem kell lerakni, akkor akkor jobban látjuk a zsinót és jobban érzékeljük. illetve ha távol van a cucc és fönn van tartva a bot, akkor jobban tudsz emelni, mert hogyha ha bezárod a szöget a zsinón, akkor csak épül az alján, és ahogy húzod közelebb, veszed le a botot, mert akkor föntről már nem kell. Tehát ez ez egy sztenderd, nálunk hípecázunk és és fölfelé válunk
Be, és akkor az úgy az úgy elég biztosnak gondoljuk. Nagyon szépen köszönjük, hogy hogy ilyen sok mindent meséltetek és tanítottatok nekünk. Nagyon örülünk, hogy itt lehettünk. Köszönjük. Köszönjük szépen a kedves nézőknek is a sok figyelmet, amit most ma is nekünk szenteltetek. Azt mindig elfelejtjük mondani, hogy egyébként lehet minket támogatni, hogyha szeretitek, amit csinálunk. Van a YouTube-on csatornatagság lehetőség, úgyhogy ha úgy érzitek, hogy szeretnétek, hogyha ezt tovább
Csinálnánk, akkor mindenképpen küldjetek egy kis pénzt, de ez csak hülyeség. Szóval köszönjük szépen lépjetek be a Facebook csoportunkba, amit Partiarcok podcast csoport néven találtok a Facebookon. Kövessetek minket mindenhol és találkozunk két hét múlva. Sziasztok. Helló! Partiarcok. Ah.



